XVI. Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során Péter apostolról elmélkedett katekézisében

Péter és a többi tizenegy Apostol, már egy idő óta követte Jézust és osztozott életében. Péter lassan és nem minden nehézség nélkül, behatolt a Mester gondolatvilágába: hallgatta szavát, figyelte magatartását, elámult csodái láttán. Különösen nagy hatást tett rá a kenyérszaporítás. András felhívja Jézus figyelmét egy ifjúra, aki öt kenyeret és öt halat hozott magával. Ez az öt kenyér csodálatos módon jóllakatta a tömeget. Az Apostolok – és közöttük Péter – azt a megbízást kapták a csodálatos kenyér – és halszaporítás után, hogy gyűjtsék össze a maradékot, amellyel 12 kenyereskosarat töltöttek meg. Ezt követően az emberek Jézust királlyá akarták tenni, de a Mester „visszavonult a hegyre, egészen egyedül”.
Másnap Jézus, a tó másik partján, a kafarnaumi zsinagógában megmagyarázta a csoda értelmét. Nem egy világi királyságról van szó, ahogy azt a tömeg remélte, hanem saját maga önátadásáról: „A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jézus előre megjövendöli a keresztet, a kereszttel az eucharisztikus kenyeret, azt a teljesen újfajta módot, amely királyságát jellemzi.
Megértjük, hogy a Mesternek ezeket a szavait, és magatartását, valóban nehéz felfogni, még a tanítványok számára is. „Kemény” beszéd volt, amely próbára tette hitüket. A tanítványok közül sokan visszaléptek. El tudjuk képzelni, hogy Jézus szavait még Péter is nehezen értette meg, hiszen Fülöp Cezareájában szembeszállt a kereszt megjövendölésével. Amikor azonban Jézus megkérdezi: „Csak nem akartok ti is elmenni?” – Péter a Szentlélek vezetésével, nagylelkűen válaszol mindnyájuk nevében: „Uram, kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy Isten Szentje”. Itt, csakúgy, mint Cezareában, Péter szavaival kezdetét veszi az egyház krisztológiai hitvallása, Péter a többi Apostol szószólójává is válik. Ez nem azt jelenti, hogy már a maga teljes mélységében megértette Krisztus misztériumát. Hite még csak a kezdeteknél tart, az igazi teljességre csak a húsvéti események tapasztalata révén jut el. De már hit volt, amely megnyílt a legnagyobb valóság felé. Nyitott volt, főleg azért, mert nem valamibe, hanem Valakibe, Krisztusba vetett hit volt. Péter kiáradó nagylelkűsége azonban nem óvja meg az emberi gyengeséggel összefüggő veszélyektől. Lendülettel szegődött Jézus nyomába, kiállta a hit próbáját, teljesen Krisztusra hagyatkozva. Ennek ellenére elérkezik a pillanat, amelyben ő is enged a félelemnek és elbukik: elárulja a Mestert. A hit iskolája nem egy győzelmi menet, hanem egy olyan út, amely tele van szenvedéssel és szeretettel, megpróbáltatásokkal és minden nap megújítandó hűséggel. Pétert, aki tökéletes hűséget ígért, megismeri a tagadás keserűségét és megaláztatását: a hősködő saját kárán tanulja meg az alázatot. Péternek is meg kell tanulnia, hogy semmi legyen! Amikor végre lehull álarca és megérti gyenge, bűnös szíve igazságát, bűnbánó, felszabadító zokogásban tör ki. Ezután már készen áll küldetése teljesítésére – folytatta katekézisében XVI. Benedek pápa.
Ezt a küldetést a feltámadt Jézus egy tavaszi reggelen bízza rá. A találkozásra a Tiberiás-tó partján kerül sor. János evangelista írja le a párbeszédet, amely akkor Jézus és Péter között végbement. Ebben nagyon jelentős az igék szerepe. A görögben a „filéo” ige baráti szeretetet jelent, amely gyöngéd, de nem abszolút, miközben az „agapáo” tökéletes, teljes, feltétel nélküli szeretetre utal. Jézus e szóval teszi fel a kérdést – Péter, miután megismerte a hűtlenség keserű szomorúságát, saját gyengesége drámáját, csak így válaszol: „Uram, szeretlek szegényes szeretetemmel.” Krisztus azonban újra felteszi a kérdést: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter megismétli válaszát, biztosítva Jézust alázatos szeretetéről: „Uram, szeretlek, ahogyan én tudok szeretni”. Amikor Jézus harmadszor is megkérdezi: szeretsz engem?
Péter megérti, hogy Jézusnak elég szegényes szeretete, az egyetlen, amelyre képes. Ugyanakkor elszomorítja a tény, ezért így válaszol: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.” Ez azt jelenti, hogy Jézus alkalmazkodott Péterhez, nem pedig azt, hogy Péter vált méltóvá Jézushoz. Pontosan ez az isteni alkalmazkodás ad reményt a tanítványnak, aki megismerte a hűtlenség szenvedését. Ebből születik az a bizalom, amely képessé teszi Pétert Krisztus végsőkig való követésére: „E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Majd hozzáfűzte: „Kövess engem.”
Attól a naptól kezdve Péter „követte” a Mestert, tudatában saját törékenységének: de ez nem bátortalanította el. Tudta, hogy számíthat a Feltámadt Krisztus jelenlétére. A kezdeti csatlakozás őszinte lelkesedéséből kiindulva, a tagadás fájdalmas megtapasztalásán és a megtérést jelentő síráson át Péter eljut arra a pontra, hogy Jézusra bízza magát, arra a Jézusra, aki alkalmazkodott szegényes szeretetéhez. Hosszú utat tett meg, amíg megbízható tanúvá vált, mivel szüntelenül nyitott maradt Jézus Szent Lelkének befogadására. Képes lesz arra, hogy leírja örömét és megjelölje annak forrását: az a Krisztus, akiben hisz és akit szeret. Ezért írt így közössége híveinek: „Őt, bár nem láttátok, szeretitek, s mivel most látatlanul hisztek benne, kimondhatatlan és megdicsőült örömmel örvendeztek majd, amikor eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét” – fejezte be szerda délelőtti katekézisét XVI. Benedek pápa.