2006-05-20 18:14:14

Hogyan viszonyult II. János Pál pápa az ellene elkövetett merénylethez?- az Európa


Péntek esti adásunkban ismertettük a Vatikáni Rádió Európa Falak nélkül-c., május 15-i olasz nyelvű adásának első részét, amelyet az Isten szolgája, II. János Pál pápa elleni merénylet 25 éves évfordulójának szenteltek. Most hallgassák meg összefoglalónk második részét.
Hogyan viszonyult II. János Pál pápa az ellene elkövetett merénylethez? - Andrzej Deskur, a 82 éves lengyel bíboros, Karol Wojtyla pápa régi jó barátja, sőt, krakkói bíboros érsek korában gyóntatója a következőket nyilatkozta a műsorban, felidézve a Szentatyával folytatott beszélgetését: "Bárki legyen is a felelős a merényletért, szó szerint az ördögnek dolgozott." - jelentette ki Wojtyla. "Miért nem követte a merénylő ellen folytatott bírósági eljárást? - kérdeztem, amire a Pápa így válaszolt: "Nem érdekel, mert a gonosz követte el a tettet. A gonosz pedig sokféleképpen szövetkezhet valaki ellen. Egyik módja sem érdekel" - emlékezett a Pápa szavaira Deskur bíboros.
Piero Laporta tábornok, a Mitrohin bizottság katonai szakértője szerint, ha II. János Pál pápa megnevezte volna a merénylet mögött álló erőket, katasztrofális háború tört volna ki, ezért is csodálatra méltó a Szentatya nagysága és életszentsége.
Annak ellenére, hogy maga a merénylet közvetlenül nem befolyásolja a boldoggá avatási eljárást, mivel nem következett be vértanúság, Slawomir Oder lengyel prelátus, az eljárás posztulátora arra mutatott rá, hogy a merényletet követő magatartásával az erények hősies fokon való gyakorlásáról tanúskodott. Ez megmutatkozott abban az irgalmas szeretetben, amellyel, mint a Jó Pásztor, azonnal és őszintén megbocsátott eltévelyedett testvérének, aki életére tört. Tudjuk azt is, hogy szenvedését az Egyházért ajánlotta fel, mint ahogy ezt a merényletet követő vasárnapon, a Regina Coeli elimádkozásakor maga II. János Pál pápa vallotta meg nyilvánosan, megrendítve az egész világot. Ekkor is megismételte jelmondatát, Mária anyai oltalmába ajánlva életét és péteri szolgálatát.








All the contents on this site are copyrighted ©.