2006-05-16 17:46:21

Moszkvai zarándoklat II. János Pál pápa sírjánál


Kedden reggel 150 orosz katolikus a Vatikáni Grottákban szentmisén vett részt Karol Wojtyła pápa sírjánál. A szertartást Tadeusz Kondrusiewicz, a moszkvai Istenanya székesegyház érseke mutatta be lengyel és orosz papokkal együtt. Ez a zarándoklat zárja le a tavaly május 18-án – II. János Pál pápa születésnapján kezdődött és neki szentelt évet. Ez az első alkalom, hogy orosz katolikusok ilyen nagy számban érkeztek Rómába. Szerdán részt vesznek az általános kihallgatáson, hogy találkozzanak XVI. Benedek pápával, akinek egy XVIII. Századból származó ikont, valamint néhány kézzel hímzett liturgikus kelléket adnak ajándékba. A 150 zarándokot lélekben azok az orosz katolikusok is elkísérik, akik nem tudtak Rómába utazni. Jelenlétükről tanúskodik az az orosz zászló színeit idéző fehér, kék, vörös szalag, amelyre a moszkvai egyházmegye hívei ráírták nevüket, és amelyet elhelyeztek II. János Pál pápa sírján. Egy másik kezdeményezés szerint, amelynek előmozdítója Angelo Comastri érsek, a Szent Péter karbantartó műhely elnöke volt, összegyűjtötték az egész országból azokat a tanúságtételeket, amelyek hozzájárulhatnak Karol Wojtyła pápa mielőbbi boldoggá avatásához. Ezeket eljuttatják Slawomir Oder prelátusnak, az eljárás posztulátorának. Kedden délután az orosz zarándokok a római Pápai Keleti Intézetben bemutatták azt a kötetet, amelyet Germano Marani jezsuita gondozott és amely Friedrich Joseph Haass német származású katolikus orvos életútját mutatja be „Moszkva szent orvosa” címmel. Az 1780 és 1853 között élt orvos Moszkvában, valamint Szibériában teljesítette hivatását a betegek, szegények és száműzöttek között, nem tett különbséget katolikus és ortodox között. Ezért az orvost mindkét egyház közössége szentéletűnek tekinti.







All the contents on this site are copyrighted ©.