2006-05-15 18:21:58

Nagyobb nemzetközi összefogásra van szükség a terrorizmus ellen – mondta felszólalásában Celestino Migliore érsek, a Szentszék ENSZ melletti állandó megfigyelője


Celestino Migliore érsek felszólalt május 11-én az ENSZ 60. közgyűlésének a terrorizmus elleni stratégiákról tartott tájékozódó jellegű plenáris ülésén. A Szentszék állandó ENSZ megfigyelője kiemelte, hogy a terrorizmus okainak leküzdése érdekében nagyobb nemzetközi összefogásra lenne szükség a vallás területén, mivel segítséget nyújthatna a kultúrák és civilizációk közötti hidak kiépítésében. A Szentszék bátorítja a nemzetközi közösséget, hogy segítse elő a párbeszédet és az együttműködést figyelembe véve azt a tényt, hogy a terrorizmus jelenségének nemcsak gazdasági és politikai, hanem mélyen gyökerező kulturális, vallási és ideológiai okai is vannak. Migliore érsek felhívást intézett az ENSZ-hez, hogy támogassa a vallásokat, amelyek komolyan hozzájárulhatnak a pluralizmus, a párbeszéd és a kulturális különbségek elfogadásához. Továbbá sürgette a vallások közötti tiszteletet és kölcsönösséget, amely az együttélés egyik aranyszabálya. Véleménye szerint azáltal, hogy a terroristák használják az internetet és tömegkommunikációs eszközöket, a jelenség nemzetközivé vált. Ezért leküzdésére egy erőteljes és világszintű összefogásra van szükség.
A Vatikán megerősíti a Biztonsági Tanács 1624-es határozatának támogatását, amely elítéli azokat, akik bátorítják a terrorizmust és felmentik vagy felmagasztalják a terrorista cselekedeteket. A terrorizmus elleni küzdelemnek abban kell megníilvánulnia, hogy elvetjük a terroristák mindenfajta erkölcsi igazolását. Ez arra is kötelez – utalt a guantanamói vitára – hogy a gyanúsított terroristák fogvatartása megfeleljen a nemzetközi emberjogi normáknak – zárta beszédét Celestino Migliore érsek az ENSZ közgyűlésen.


 







All the contents on this site are copyrighted ©.