2006-05-03 16:36:14

Szabadkai magyar zarándokok az általános kihallgatáson


Május 3-án, verőfényes napsütésben és melegben tartotta meg XVI. Benedek pápa az általános kihallgatást a Szent Péter-téren több, mint hatvanezer zarándok jelenlétében. Valamennyi földrész képviseltette magát zarándokcsoportokkal, közülük kiemelkedő arányban, több, mint hatezren jöttek Lengyelországból, illetve ötezren az olaszországi Chieti-Vasto főegyházmegyéből Bruno Forte érsek vezetésével.
A szabadkai nagyszámú csoportot magyarul köszöntötte a Szentatya: "Isten hozott Benneteket, kedves magyar hívek, akik Szabadkáról érkeztetek! Szeretettel köszöntelek Benneteket. Május a Szűzanya hónapja. Kérjétek imáitokban az ő közbenjárását. Szívből adom Rátok apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!"
Katekézise felolvasása után XVI. Benedek pápa francia, angol, német, spanyol, portugál nyelven köszöntötte a különböző zarándokcsoportokat. A lengyel hívekhez fordulva emlékeztetett rá, hogy május 3-a a helyi egyház és az egész lengyel nemzet számára különösen magasztos nap, mert Isten Anyja, Lengyelország királynőjének ünnepe. Idén 350 éve, hogy Kázmér lengyel király ezt a címet adta a Szűzanyának. Ugyanakkor a lengyel nemzet 1791. május 3-án ratifikálta az alkotmányt, a politikai és társadalmi élet megújulásának reményében. A Szentatya köszöntötte a Jasna Goraban összeült lengyel püspöki kart és a híveket, majd imáikba ajánlotta az előkészületeket közelgő zarándoklatához Lengyelországba. (Itt emlékeztetünk rá, hogy XVI. Benedek pápa május 25-28-a között tartózkodik majd Lengyelországban)
Olasz köszöntésében a Szentatya elsőként a Bruno Forte érsek, teológus vezetésével érkezett zarándokokhoz szólt, akik elhozták védőszentjük, Szent Jusztin képmását. A Pápa megáldotta a műalkotást és azt kívánta, hogy szolgáljon példaként számukra a kitartó és mély keresztény tanúságtételhez. A Szentatya üdvözölte még a Szent Marcellina nővérek kongregációjának tagjait, akik ezzel a zarándoklattal ünneplik meg alapítójuk, Luigi Biraghi olasz pap boldoggá avatását, amire múlt vasárnap került sor a milánói Dóm-téren. "Az új boldog példáját követve válaszoljatok készségesen Isten hívására, hogy hétköznapi életetekben megvalósítsátok az életszentséget" - mondta a Pápa, majd így fordult a Szent Péter-téren nagy számban jelen lévő fiatalokhoz: "Most kezdtük meg a Szűzanyának szentelt május hónapot. Kedves fiatalok, az iskolában nap mint nap tanuljátok meg Máriától hogyan kell beteljesíteni az Úr akaratát". A betegeknek a Szentatya azt kívánta, hogy a megfeszített Krisztus Édesanyját szemlélve tudják megérezni még a legnehezebb kereszt megváltó értékét is. Az ifjú házasokat pedig a Pápa Szűz Mária anyai oltalmába ajánlotta, hogy családjaikban meg tudják teremteni az imádságnak és a názáreti ház szeretetének a légkörét.







All the contents on this site are copyrighted ©.