2006-04-19 13:01:22

Megemlékezés Isten szolgájáról, II. János Pál pápáról, halálának első évfordulóján


RealAudioMP3
II. János Pál pápa péteri szolgálatának első szavait hallhatták, amelyeket 1978. október 16-án intézett a Szent Péter bazilika középső erkélyéről a teret megtöltő tízezrekhez. Egy rendkívüli, csaknem 27 évig tartó pápaság kezdete volt ez, hiszen II. János Pál csak nevében volt második, az első lengyel pápa minden téren újat alkotott az egyház és a világ történetében.
Vasárnap esti adásunk után nem sokkal kezdődik a Szent Péter téren az az imatalálkozó, amellyel a római és a világ minden részéről érkezett hívek megemlékeznek az egy évvel ezelőtt elhunyt Szentatyáról. Halálának pillanatában, 21 óra 37 perckor XVI. Benedek pápa köszönti a híveket és adja áldását rájuk. Az imavirrasztásról hétfő esti adásunkban számolunk be. Most felidézzük a pontosan egy évvel ezelőtti felejthetetlen nap eseményeit, majd Stanisław Dziwisz bíboros, illetve Emery Kabongo nyugalmazott érsek, a Pápa volt különleges titkára tanúságtétele után Stanisław Oder atya, II. János Pál boldoggá avatási eljárásának posztulátora szólal meg. Végül Marian Waligóra pálos atya, a jasnai górai magyar alapítású szentély kusztosza számol be arról, hogyan emlékeztek meg a kegyhelyen az évfordulóról.








All the contents on this site are copyrighted ©.