2006-04-18 16:46:26

Nemzetközi találkozó papok, diakónusok, szeminaristák részére Castel Gandolfoban „Az egyház ma – a szeretetközösség és a párbeszéd spiritualitása” címmel


Az április 19 és 21 között megrendezésre kerülő összejövetelre, amelyet a Fokolare mozgalom szervezett, 50 nemzet küldi el képviselőit, Thaiföldtől az Egyesült Államokig, Hollandiától Venezueláig. Magyarországról 55-en vesznek részt a papi találkozón, amelyen más keresztény felekezetek küldöttei is jelen lesznek.
A találkozó célja, hogy a résztvevők közösen olvassák az „idők jeleit”. Ezért sorra veszik azokat a kihívásokat, amelyekkel ma a papoknak szembe kell nézniük, mint a szavahihetőség válsága, a társadalmi és kulturális széttöredezettség, individualizmus és a túlfeszített munka. Ezzel egyidejűleg számba veszik azokat az új lehetőségeket is, amelyek a szeretetközösségből fakadnak. A megbeszélések a következő négy nagy téma köré csoportosulnak: milyen legyen az ideális pap, a szeretetközösség egyházának spiritualitása, törekvés a szenvedés enyhítésére, párbeszéd és evangelizálás.
A találkozón előadások, tanúságtételek, közös imák, elmélkedések váltják egymást, illetve Chiara Lubich több részletben, videofelvételen mondja el üzenetét a résztvevőknek. A találkozó összehívását XVI. Benedek pápa következő tanítása ösztönözte: „Amilyen mértékben mi, saját magunk átalakulunk, olyan mértékben láthatjuk és láttathatjuk meg másokkal Isten országának jelenlétét.” Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítónője erre a mondatra reflektálva megállapította: „Ebben az értelemben korunknak ma sokkal inkább mint valaha, szüksége van a hitelességre, olyan papokra – másik Krisztusra - van szükség, akik készen állnak életük feláldozására másokért.








All the contents on this site are copyrighted ©.