2006-04-12 16:08:05

"Boldog születésnapot, Szentatya!" - A hívek már a szerdai általános kihallgatáson ünnepelték a Pápa közelgő, 79. születésnapját


A római tavasz napsütéssel örvendeztette meg azt a negyvenezer hívőt, aki részt vett április 12-én a szerdai általános pápai kihallgatáson, amelyre ezúttal is a Szent Péter-téren került sor. XVI. Benedek pápa nyitott fehér autóján körbejárva üdvözölte a zarándokokat, majd elfoglalta helyét a bazilika előtti emelvényen és felolvasta katekézisét.
A népesebb zarándokcsoportok az olaszokon túl Németországból, Ausztriából, Spanyolországból és az USA-ból érkeztek. A különböző nyelveken mondott köszöntésében XVI. Benedek pápa Boldog és Áldott Húsvétot kívánt mindenkinek. Horvátul arra emlékeztetett, hogy Megváltónk kereszthalálával megbocsátotta bűneinket, feltámadásával pedig új életet adott nekünk. "Véssétek jól szívetekbe Krisztus szeretetét, mint legnagyobb kincseteket!" - buzdított a Pápa, aki a litván zarándokokat üdvözölve ezt mondta: "Kívánom, hogy az imádságnak és a bűnbánatnak ez az értékes időszaka vezessen el benneteket életünk igazi reménysége, Krisztus, a mi Megváltónk felé." A Szentatya olasz nyelven annak a reményének adott hangot, hogy a Nagyhét mindenki számára gondviselésszerű alkalmat ad arra, hogy megerősítse hitét a megfeszített és feltámadott Krisztusban. A fiatalokat, betegeket és ifjú házasokat végül arra kérte a Pápa, hogy készítsék föl szívüket a húsvéti misztérium mély megélésére, hogy Krisztus halálának és feltámadásának szemlélése által rátaláljanak arra a világosságra, amelynek fényében hűségesen követhetik a Megváltó nyomdokait.
Már érezhető volt a Szent Péter-téren a húsvéti ünnepkör emelkedett hangulata, s ehhez járult a lelkes hívek ünneplése, amellyel meg akartak emlékezni XVI. Benedek pápa közelgő, 79. születésnapjáról. "Boldog születésnapot, Isten éltessen száz évig!" énekelték angol és lengyel kisgyermekek a Szentatyának. Itt emlékeztetünk rá, hogy XVI. Benedek pápa 1927. április 16-án született a bajorországi Marktl am Innben, így idén születésnapja éppen egybeesik Húsvétvasárnappal.
A Pápa számos ajándékot is kapott a hívektől. Köztük egy pileolust, azaz egy kis fehér, kerek pápai fejfedőt, aminek a Szentatya láthatóan örült és egyből föl is vette. A kihallgatáson jelen volt Fabiola, belga királyné is, Baudouin király özvegye, aki a királyné kiváltságnak köszönhetően fehér színű ruhában jelent meg a Pápa előtt. Itt emlékeztetünk rá, hogy mintegy két héttel ezelőtt, április 1-jén a Pápa fogadta Belgium jelenlegi uralkodóját, II. Albert királyt és Paola királynét.







All the contents on this site are copyrighted ©.