Az utolsó üzenet II. János Pál pápa sírján

Részletek a Pápa halálának első évfordulójára megjelent „Hagyjatok elmenni… II. János Pál pápa ereje a gyöngeségben” – című könyvből, amelyben a Szentatyához legközelebb álló személyek örökítették meg utolsó napjait.
Angelo Comastri érsek, a Pápa vatikánvárosi helynöke a következőképpen emlékszik vissza II. János Pál pápa földi életének utolsó napjára a „Santo subito!” „Azonnal szent!” – című fejezetben:
Aznap este a Szent Péter-teret fokozatosan hatalmas tömeg töltötte meg: együtt imádkoztuk a rózsafüzért halkan és látható meghatottsággal, miközben a Pápa szobájának kivilágított ablakai - mint egy szempár - néztek, simogattak és megáldottak minket, közvetítve a Pápaság kezdetének és végének üzenetét: „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt!”
Szinte ösztönösen cselekedve ezt mondtam a mikrofonba: „Azok a szavak, amelyekkel II. János Pál megkezdte pápaságát ezen a téren, azon a távoli 1978. október 16-án, ma különleges jelentőséggel bírnak számára: ebben a pillanatban Krisztus kitárja előtte a Paradicsom kapuit, miközben Mária várja az ajtóban mosolyogva, hogy átölelje és bevezesse a szentek ünnepségébe.
Ami az azt követő napokban történt, jól tudjuk mindnyájan: mára már a történelem és tudatunk archívumának része.
Csak két epizódot szeretnék elmesélni, amelynek tanúja voltam – folytatja elbeszélését Comastri érsek.
Amikor a Pápa holttesttét a vatikáni bazilikába átvitték, világméretű zarándoklat vette kezdetét, amely a szeretet és a hála ölelése volt az iránt az ember iránt, aki fáradhatatlanul, az Evangélium zarándokaként járta az egész világ útjait. Az első éjszaka, miközben a tömeg csöndben és lassan elhaladt a Pápa előtt, hallom, hogy egy férfi megszólít a tömeg és a ravatal közé felállított korlátok mellől és ezt mondja: „Atyám, le kell, hogy térdeljek a Pápa előtt! Segítsen, engedjen oda hozzá! Kérem!” Kedvesen, de határozottan válaszoltam: „Próbálja megérteni! Olyan sok az ember. Nem lehet. Meg kell, hogy elégedjen azzal, hogy elhalad a ravatal előtt.” A férfi tovább könyörög, megfogja kezemet, és csaknem sírva megismétli: „Le kell, hogy térdeljek a Pápa előtt. Köszönetet kell, hogy mondjak neki. Elveszítettem a hitemet és teljesen eltávolodtam az egyháztól. Annak az embernek a hite – és a Pápára mutatott – visszavezetett a hithez.” Beengedem a férfit, aki letérdel és sír: ott maradok mögötte és látom, hogy fékezhetetlen zokogás tör ki rajta. Majd feláll és távozik. Nem tudom, ki lehet, majd az Égben megtudom.
Angelo Comastri érsek naplószerű visszaemlékezése így folytatódik:
Két nappal később. Tovább folytatódik a zarándoklat, sőt, úgy tűnik, az emberhullám egyre nő számban és buzgóságban. Egy 20-25 év közötti fiatalember int felém, hogy szeretne velem beszélni. Habozva közeledem felé, mert tartok tőle, hogy azt akarja, tegyek vele is kivételt a rendszabályok alól. De annyira erősködik, hogy meg kell hallgatnom. Amikor mellé érek, feltűri ingujját a jobb karján: észreveszem a kábítószeres fecskendő többszöri használatának félreérthetetlen jeleit. A fiatalember így suttog: „Én öreg vagyok, miközben az az öreg ott, fiatal volt. Nem kérem, hogy a közelébe juthassak. Arra kérem, csókolja meg a lábát helyettem: ez az én köszönetem”. Én természetesen könnyes szemmel végrehajtottam az ismeretlen fiatalember által rámbízott küldetést: megcsókoltam a Pápa lábát és köszönetet mondtam neki”.
Üzenetek a Pápa sírján
Miközben mindenki ámulatára továbbra is tart a néma és odaadó zarándoklat II. János Pál egyszerű fehér sírja előtt, minden nap virágszirmok módjára számos üzenetet helyeznek el rajta: ezekben a Föld valamennyi pontjáról érkezett emberek nyitják meg szívüket és nyújtják át a Pápának sóhajukat, reményeiket és vallomásaikat.
Comastri érsek gondos válogatás után közölt a könyvben néhányat az üzenetek közül, melyek – mint írja – arról tanúskodnak, hogy az emberek II. János Pál közbenjárását kérik, mert szentnek tartják őt. Elsősorban, mint a fiatalok és a családok védelmezőjéhez fohászkodnak hozzá, valamint azok is, akik a megbocsátáshoz, vagy a betegség és a szenvedés elviseléséhez kérik az erőt.
„Szeretnék tudni úgy megbocsátani, ahogyan te” (egy olasz diáklány rajza mellett)
„Te mindent az Egyháznak adtál, megnyitottad az új évszázad útjait előttünk! Hogy is ne szerethetnénk téged?” (egy fiatal lány)
„Másként látom a világot és az életemet. Megértettem, hogy meg kell tanulnom elfogadni a lét problémáit úgy, ahogyan Jézus a keresztet hordozta: gyűlölet, nélkül, harag nélkül, szeretettel és érett módon…úgy ahogyan II. János Pál hordozta a maga keresztjét! Isten Országa valóban létezik: ő mutatta meg nekünk… és ez már nem titok számomra. Köszönöm, II. János Pál pápa!” (egy fiatalember)
„Tedd, hogy jó legyek, Szentatyám! Adj egy kis örömet, amire oly nagyon vágyom. Áldd meg lelkemet: te tudod, ki vagyok és mit szeretnék, mert te szent vagy” (névtelen üzenet)
„Segíts nekem átvészelni életemnek ezt a nehéz pillanatát! Segíts, hogy méltósággal és türelemmel szenvedjek…amint te tetted. Arra kérlek: gyógyíts meg! Vagy segíts, hogy csak annyira javuljon az egészségi állapotom, hogy elláthassam a családomat. Óvd és vezesd a gyermekeimet… Mindig szívemben őrzöm szavaidat: „Ne féljetek!” (egy édesanya)
Angelo Comastri érsek végül azzal a gondolattal zárja megemlékezését, hogy ő szeretné elhelyezni az utolsó üzenetet II. János Pál pápa sírján. Imájában Joseph Ratzinger bíboros szavait idézi, aki a tavalyi Via Crucis elmélkedéseiben az egyház megszentelődéséért fohászkodott. Ezt a kérést szeretné rábízni Comastri érsek II. János Pál pápára, hogy imádsága erejével és közbenjárására Isten mutassa meg XVI. Benedek pápának a szükséges lépéseket és intézkedéseket az egyház öltözetének és arculatának megtisztítására, hogy az visszatükrözze Jézus tiszta arcát.
(2005. március 25-én, Nagypénteken a hagyományos római Keresztúti Ájtatosság kilencedik stációjánál (a Colosseumnál) ezt a bátor kiáltást hallatta az egyház az akkori Ratzinger bíboros szavaival, amelyet ma is tudatom szentélyében őrzök – írja Comastri érsek:
„Uram, Egyházad gyakran úgy tűnik, mint egy hajó, mely elsüllyedni készül, mely ereszti a vizet mindenhonnan. És búzaföldeden is több konkolyt látunk, mint búzát. Az egyház öltözete és arca oly tisztátalan…megrémiszt minket! De mi magunk szennyezzük be! Mi magunk árulunk el téged minden alkalommal, nagy szavaink, nagy gesztusaink után. Kegyelmezz Egyházadnak: és benne is, Ádám újra és újra elbukik. Bukásunkkal a földre húzunk téged, és a Sátán nevet rajta, mert azt reméli, hogy nem tudsz többé fölkelni az esésből; azt reméli, hogy te, aki Egyházad bukásával földre kerültél, ott maradsz vereséget szenvedve. Te azonban föl fogsz kelni. Te fölkeltél, föltámadtál és mi is fölkelhetünk. Mentsd meg és szenteld meg Egyházadat! Ments meg és szentelj meg mindannyiunkat!”)
A választ Comastri érsek Joseph Ratzinger bíboros, a jelenlegi XVI. Benedek pápa megható szavaiban látja, amelyeket II. János Pál pápa temetési szertartásán mondott: „Biztosak lehetünk benne, hogy a mi szeretett Pápánk, aki most az Atya Házának ablakában áll, lát és megáld minket. Igen, áldjon meg minket, Szentatya! Mi rábízzuk drága lelkedet Isten Anyjára, a Te Máriádra, aki nap mint nap vezetett téged és aki most is vezetni fog Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk örök dicsőségére. Ámen.”