„II. János Pál továbbra is jelen van köztünk” – mondta XVI. Benedek pápa a vasárnap
esti imavirrasztáson
Ma este, szeretett II. János Pál halálának első évfordulóján a római egyházmegye
által szervezett imatalálkozón gyűltünk össze – mondta a Szentatya, majd köszöntötte
Camillo Ruini bíborost, római helynökét, a segédpüspököket, a jelen lévő bíborosokat,
püspököket, papokat, szerzeteseket, szerzetesnőket és minden világi hívőt, különösen
a fiatalokat. Valóban Róma egész városa jelképesen összegyűlt a közös imára és elmélkedésre.
Külön üdvözölte Stanisław Dziwisz krakkói bíboros érseket, aki hosszú éveken át volt
hűséges munkatársa az elhunyt Pápának. Már egy év eltelt Isten Szolgája II. János
Pál halála óta, amely csaknem ebben a pillanatban, 21 óra 37 perckor következett
be, de emléke továbbra is él, mint ahogy ezeknek a napoknak a különféle kezdeményezései
is erről tanúskodnak a világ minden részén. II. János Pál továbbra is jelen van
értelmünkben és szívünkben, továbbra is közvetíti számunkra Isten és az emberek iránti
szeretetét, továbbra is feléleszti mindenkiben, főleg a fiatalokban, a jó iránti lelkesedést,
a bátorságot, hogy kövessük Jézust és tanításait. Hogyan foglalhatnánk össze ennek
a nagy Pápának az életét és evangéliumi tanúságételét?- tette fel a kérdést beszédében
XVI. Benedek pápa. Megpróbálhatnánk két szóval jellemezni: „hűség” és „odaadás”. Maradéktalan
hűség Istenhez és fenntartás nélküli odaadás küldetése, mint az egyetemes egyház legfőbb
Pásztora teljesítésében. Hűsége és odaadása még meggyőzőbbé és meghatóbbá vált az
utolsó hónapokban, amikor megtestesítette önmagában azt, amit 1984-ben Salvifici doloris
k. apostoli levelében írt: „A szenvedés azért van jelen a világban, hogy szeretetet
fakasszon, hogy a szeretet műveit hozza létre testvéreink iránt, hogy az egész emberi
civilizációt a „szeretet civilizációjává” alakítsa át.” Betegsége, amelyet bátran
vállalt, mindnyájunkat figyelmesebbé tett az emberi fájdalom iránt, minden testi és
lelki fájdalom iránt, méltóságot és értéket adott a szenvedésnek, arról tanúskodva,
hogy az ember értékét nem hatékonysága határozza meg, nem az, aminek látszik, hanem
önmagáért értékes, mivel Isten teremtménye, és Isten szeretetét élvezi. Szeretett
II. János Pál pápánk szavaival és tetteivel fáradhatatlanul azt mutatta meg a világnak,
hogy ha az ember hagyja magát Krisztus által átölelni, azáltal nem köti gúzsba emberi
mivoltának gazdagságát, ha teljes szívével csatlakozik Krisztushoz, ez nem jelenti
azt, hogy megfosztja magát valamitől. Éppen ellenkezőleg, a Krisztussal való találkozás
teszi életünket sokkal intenzívebbé. Szeretett Pápánk, éppen azért, mivel egyre közelebb
került Istenhez az imában, a szemlélődésben, az Igazság és a Szépség iránti szeretetben,
mindnyájunk útitársává válhatott, és tekintéllyel szólhatott azokhoz is, akik távol
állnak a keresztény hittől. Ma este, az Atyai Házba való visszatérésének első
évfordulóján fogadjuk be ismét ránk hagyott lelki örökségét. Ez arra buzdít bennünket,
hogy életünkben fáradhatatlanul keressük az Igazságot, amely egyedül képes arra, hogy
kielégítse szívünket. Arra bátorít, hogy ne féljünk Krisztust követni, hogy mindenkinek
elvigyük az Evangélium üzenetét, amely egy testvéribb és szolidárisabb világ kovásza.
II. János Pál segítsen nekünk az égből, hogy tovább haladjunk zarándokutunkon, és
maradjunk Jézus engedelmes tanítványai, hogy,- mint ahogy gyakran ismételte a fiataloknak,-
a „hajnal őrszemei” lehessünk ennek a harmadik keresztény évezrednek az elején. Fohászkodjunk
Máriához, a Megváltó Anyjához, aki iránt mindig nagy tiszteletet, gyengédséget táplált.
A Szentatya ezután élő összeköttetésben anyanyelvükön fordult a lengyel hívekhez:
„Lélekben egyesülünk azokkal a lengyelekkel, akik Krakkóban, Varsóban és más helyeken
összegyűltek imavirrasztásra. Élénken él bennünk II. János Pál emlékezete és nem hunyt
ki lelki jelenléte. Honfitársai iránt érzett különleges szeretete legyen számotokra
az a fény, amely megvilágítja a Krisztus felé vezető utat. „Maradjatok erősek a hitben”.
Szívből adom rátok áldásomat” – mondta a Szentatya, majd latin nyelvű apostoli áldásával
zárta le az imavirrasztást.