Az Atyai Ház felé…

Czesław Drążek atya, az Osservatore Romano lengyel kiadása főszerkesztőjének visszaemlékezése II. János Pál pápa földi életének utolsó napjairól. Írása a „Hagyjatok elmenni… II. János Pál ereje a gyöngeségben” c. kötetben jelent meg.
Krisztus szeretete, amely erősebb a halálnál, vigaszt nyújtott a Pápa lelke számára és szerette volna ezt kifejezni Húsvétkor, a Feltámadás vasárnapján, amikor délben megjelent magánkönyvtára ablakában, hogy Urbi et Orbi apostoli áldását adja a Szent Péter téren összegyűlt tömegre és mindazokra, akik mondovízió révén követték a liturgiát. A meghatottság és a szenvedés azonban megakadályozta abban, hogy kiejtse a szavakat, csak a kereszt jelével adott áldást és intésével válaszolt a hívek köszöntésére. A tehetetlenségnek, szenvedésnek és atyai szeretetnek ez a gesztusa, mint ahogy Péter utódának megható csöndje is kitörölhetetlen jelet hagytak az egész világ embereinek szívében. A Szentatyát is nagyon megrázta ez az esemény. Miután eltávolodott az ablaktól, így szólt:
„Talán jobb lenne, ha meghalnék, ha nem tudom betölteni a rám bízott küldetést”, majd azonnal hozzátette: „Legyen meg a Te akaratod...Totus tuus”. Egész életében nem kívánt semmi mást.
Nem félt a haláltól. Egész életében Krisztus vezérelte és tudta, hogy hozzá tér meg. Mindig mélységesen tudatában volt annak, hogy az ember, földi zarándoklata végén, nem arra ítéltetik, hogy belehulljon a sötétségbe, egy egzisztenciális űrbe, vagy a semmi mélységébe, hanem arra kapott meghívást, hogy az atyák legjobbikával találkozzon, aki szeretettel fogadja karjai közé gyermekeit, hogy megadja nekik az élet teljességét a Szentháromságban.
Tudta, hogy közeleg számára az örökkévalóságba való költözés ideje, ezért orvosaival egyetértésben eldöntötte, hogy nem megy kórházba, hanem a Vatikánban marad, ahol biztosítják számára a szükséges orvosi ellátást. Otthonában akart szenvedni és meghalni, Péter apostol sírja mellett.
Életének utolsó napján, április másodikán, elbúcsúzott a római Kúrián dolgozó legszorosabb munkatársaitól. Ágya mellett szüntelenül imádkoztak, és az imához ő is csatlakozott, magas láza és végtelen gyengesége ellenére. Délután egyszer csak így szólt: „Hagyjátok, hogy visszatérjek az atyai Házba.” 5 óra körül a jelenlevők elimádkozták Húsvét második vasárnapjának, vagyis az Isteni Irgalmasság vasárnapjának első vesperását. Az olvasmányok az üres sírról és Krisztus Feltámadásáról szóltak, többször visszatért az Alleluja szó. A vesperás végén pedig elimádkozták a Magnificat himnuszt és a Salve Regina Mária imát. A Szentatya többször is átölelte tekintetével legszűkebb környezete tagjait és az orvosokat, akik őrködtek mellette. A Szent Péter térről, ahol hívek ezrei, különösen fiatalok gyűltek össze, felhangzott a kiáltás: II. János Pál – Giovanni Paolo – és Éljen a Pápa, Viva il Papa. És a Szentatya hallotta ezeket a szavakat. Az ágyával szembeni falon függött egy kép, amely a szenvedő, megkötözött Krisztust ábrázolta: Ecce Homo, Íme az Ember, a Pápa betegsége alatt erre szegezte tekintetét. Az élettől búcsúzó Pápa utolsó pillantása a czestochowai Szűzanya képére esett. Egy asztalkán szülei fényképe volt kitéve.
Este 8 óra felé, Stanisław Dziwisz érsek mutatta be az Isteni Irgalmasság vasárnapjának szentmiséjét. Koncelebráltak a következő személyek: Marian Jaworski bíboros, Stanisław Ryłko érsek, Mieczysław Mokrzycki prelátus és Tadeusz Styczen atya. A szentmisén részt vett a Pápa orvosa, Renato Buzzonetti, munkatársai, valamint a Pápai Ház Szent Szív Leányai nővérek.
A felajánlás előtt Marian Jaworski bíboros még egyszer feladta a Szentatya számára a betegek kenetét és az áldozás során Dziwisz érsek ellátta őt a szent útravalókkal. Nem sokkal ezután a Szentatyát kezdte elhagyni testi ereje. Kezébe helyeztek egy megáldott, égő gyertyát. II. János Pál 21.37 perckor eltávozott erről a földről. A jelenlévők Te Deumot énekeltek. Könnyekkel szemükben adtak hálát Istennek II. János Pál személyének ajándékáért és nagy pápaságáért.