2006-03-31 16:50:26

XVI. Benedek pápa üzenete a hivatások világnapjára


Az ezévi világnap alkalmából XVI. Benedek pápa a „hivatások az egyház misztériumában” témáról elmélkedik. Ezt írja Szent Pál az Efezusiakhoz intézett levelében: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja…Benne választott ki a világ teremtése előtt… és arra rendelt, hogy Jézus Krisztus által fogadott fiaivá legyünk.” A világ teremtése előtt és még mielőtt a világra jönnénk, a mennyei Atya személyesen kiválasztott bennünket és meghívott, hogy a megtestesült Igén, Jézus Krisztuson keresztül, a Szentlélek vezetésével lépjünk gyermeki kapcsolatba vele. Jézus halálával bevezetett minket az Atya szeretetének misztériumába és így Jézussal egyesülve, aki a Fő, mi mindannyian egy testet alkotunk, az egyházat.
Az egyház két ezer éves történelmének súlya megnehezíti számunkra, hogy érzékeljük az isteni meghívás varázslatos titkának újdonságát, amely Szent Pál tanításának középpontjában áll. A perspektíva valóban csodálatos: meghívásunk arra szól, hogy Jézusban testvérként éljünk és érezzük, hogy ugyanannak az Atyának a a gyermekei vagyunk. Ez az ajándék felborít bármiféle emberi eszmét és tervet. Az igazi hit megvallása megnyitja az elméket és a szíveket Isten kimeríthetetlen misztériuma előtt, amely átjárja az egész emberi létezést. Hogyan vélekedjünk ezért a napjainkban annyira erős kísértéssel szemben, hogy önellátónak érezzük magunkat egészen odáig, hogy elzárkózunk Isten személyünkre vonatkozó tervének misztériuma előtt. Az Atya Krisztusban kinyilatkoztatott szeretete kérdőre von bennünket.
Nem fontos tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy válaszoljunk Isten hívására. Az emberi gyöngeség és esendőség nem jelent akadályt, feltéve azonban, hogy egyre inkább tudatosul bennünk, hogy szükségünk van Krisztus megváltó kegyelmére. Szent Pál ezt így fogalmazza meg a korintusiakhoz írt levelében: „Örömmel dicsekszem gyöngeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjék bennem.” Az egyház misztériumában, Krisztus misztikus Testében a szeretet isteni hatalma megváltoztatja az ember szivét és képessé teszi arra, hogy közölje Isten szeretetét a testvérekkel. A századok során annyi férfi és nő a hivatások sokszínűségében Isten Országa ügyének szentelte életét. Krisztusban minden keresztény „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép”, melynek feladata, hogy „hirdesse Isten csodálatos világosságát.” A II. Vatikáni Zsinat előtérbe állítja mindenki számára az életszentségre szóló egyetemes meghívást, melynek keretében Krisztus a Főpap nemzedékről nemzedékre a papi szolgálatra hívja meg a személyeket, hogy gondozzák Isten népét. A pap küldetése az egyházban pótolhatatlan. Ezért tehát, bár néhány területen kevés a pap, soha nem szabad kétségbe vonni azt a bizonyosságot, hogy Krisztus továbbra is meghív olyan embereket, akik az Apostolokhoz hasonlóan minden másról lemondanak és teljesen a szent misztériumok ünneplésének, az evangélium hirdetésének és a lelkipásztori szolgálatnak szentelik életüket.
Az egyházban egy másik sajátos hivatás, a megszentelt életre szóló meghívás is tiszteletbeli helyet foglal el. A betániai Mária példájára, aki „leült az Úr lábához és hallgatta szavát” számos férfi és nő teljesen és kizárólagosan Krisztus követésére szenteli magát, az oktatásban, a szegények és betegek gondozásában. Megszentelt életük főcélja egyházi törvénykönyv szavai szerint az, hogy az isteni igazságokat szemléljék és az imádságon keresztül állandó egységben legyenek Istennel. „Az aratni való sok, de a munkás kevés” – emlékeztet a pápai üzenet Jézus figyelmeztetésére. „Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”
XVI. Benedek üzenetét egy imádsággal zárja, amelyben Istentől a hivatások ajándékát kéri.
„Ó Atyánk ébressz a keresztények között számos szent papi hivatást, akik ébren tartják a hitet és megőrzik Fiad, Jézus áldott emlékét, szavának hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása által, amelyekkel te állandóan megújítod híveidet. Ajándékozz oltárodnak szent szolgákat, akik figyelmes és buzgó őrei az Eucharisztiának, Krisztus legnagyobb ajándéka szentségének a világ megváltására. Adj szolgákat, irgalmad, az Kiengesztelődés szentsége kiszolgáltatására, hogy terjesszék megbocsátásod örömét. Add meg Atyánk, hogy az egyház örömmel befogadja a Te Fiad lelkének számtalan sugallatát és tanításához hűségesen viselje gondját a papi és megszentelt élet hivatásainak. Légy támasza a püspököknek, papoknak, diakónusoknak, a megszentelt személyeknek és Krisztusban minden megkereszteltnek, hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket az evangélium szolgálatában. Kérünk téged Krisztus Urunk nevében. Mária, Apostolok Királynéja imádkozz értünk.








All the contents on this site are copyrighted ©.