Közösség és testvéri kapcsolatok –ezek azok az ajándékok, amelyek kiemelnek bennünket a magányból – XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal fordult a szerda délelőtti általános kihallgatáson részt vevő hatalmas hívősereghez katekézisében.

Az apostoli szolgálaton keresztül az egyház, mely az Isten Fia körül egybegyűlt közösség, állandóan tovább él a változó időkben építve és táplálva a közösséget Krisztusban és a Lélekben. Erre a közösségre mindenki meghívást kapott és mindenki megtapasztalhatja benne az Atya által ajándékozott üdvösséget. A Tizenkettőnek gondja volt arra, hogy utódokat képezzenek ki, hogy az egyház gondjaikra bízott küldetése folytatódjon az ő haláluk után is. Az egyház évszázadokon át a jogos pásztorok vezetése alatt szervezetet épített fel, mely biztosította továbbélését a világban, a közösség misztériumaként, amelyben bizony mértékig visszatükröződik maga a szentháromságos közösség is.
Már Pál apostol is említést tesz erről a szentháromságos forrásról, amikor ezt írja a keresztényeknek: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindanyájatokkal.” Ezek a szavak, amelyek valószínűleg a születőben lévő egyház kultuszát tükrözik vissza, azt mutatják, hogy az Atya ingyenes szeretete Jézus Krisztusban a Szentlélek által létrehozott közösségben valósul meg és fejeződik ki. Ezen értelmezés szerint a közösség úgy jelenik meg, mint a Lélek sajátságos ajándéka, amely hasonló az Atya Isten által ajándékozott szeretethez és a Jézus Krisztus által felajánlott kegyelemhez. Azt is mondhatnánk, hogy a kegyelem, a szeretet és a közösség, Krisztus, az Atya és a Szentlélek viszonylatában az egyetlen üdvözítő terv különböző aspektusait jelentik. Ezáltal válik az egyház az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége által egybegyűjtött néppé.
A kommúnió, a közösség, mint a szentháromságos életben való részesedés eszméjét különleges fénnyel világítja meg János evangéliuma, ahol a Fiút az Atyával és az emberekkel összekötő szeretetközösség egyszerre példakép és a testvéri közösség forrása, amelynek egyesítenie kell a tanítványokat is egymás között: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” „Legyenek egyek ők is mibennünk.” Az Istennel és az egymással való élet közössége az evangéliumi örömhír hirdetésének tulajdonképpeni célja: „Azt hirdetjük nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk.”
A közösséget, amely a Szentlélek gyümölcse, az Eucharisztikus kenyér táplálja és a testvéri kapcsolatokban fejeződik ki, amely egyfajta elővételezése a jövő dicsőségének. Éppen ezáltal lesz ajándékká, amely kivezet bennünket magányunkból és részeseivé válunk az Istenhez és az egymáshoz fűző szeretnek. Könnyű megérteni, hogy milyen hatalmas ez az ajándék. Elég ha csak arra gondolunk, hogy mennyire szétszakadt és konfliktusos a személyek, a csoportok és egész népek közötti kapcsolat. A közösség valóban az a jóhír, amely megoldás mindenféle magányra. A közösség értékes ajándék, amely által úgy érezzük, hogy Isten elfogadott és szeret bennünket, a Szentháromság nevében összegyűjtött népe egységében. Világosság, amelyben a népek közötti jelként felragyog az egyház: „Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, de sötétségben élünk, hazudunk és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban élünk, amint ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással.” Az egyház így a szeretet csodálatos megteremtője, hogy Krisztust az idők végezetéig közel vigye minden férfihez és minden nőhöz, aki valóban találkozni akar vele. XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal zárta le az általános kihallgatáson a „közösség ajándékáról” elhangzott katekézisét.