2006-03-27 17:32:25

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében XVI. Benedek pápa imáiról biztosította az üldöztetést szenvedő keresztényeket


XVI. Benedek pápa dolgozószobája ablakából a következő szavakat intézte vasárnap délben a Szent Péter teret teljes egészében megtöltő több tízezer hívőhöz:
Az elmúlt napokban tartott konzisztórium, amelynek során 15 új bíborost neveztem ki, intenzív egyházi esemény volt, amely lehetővé tette, hogy megízleljük a kollegialitás lelki gazdagságát, azt, hogy együtt lehetünk különböző helyekről származó testvéreinkkel, akiket egyesít a Krisztus és az egyháza iránti egyetlen szeretet. Valamilyen módon újra átéltük az első keresztény közösség valóságát, amely Mária, Jézus Anyja és Péter körül gyűlt össze, hogy befogadja a Szentlélek ajándékát és elkötelezze magát az evangélium hirdetésére az egész világon. Az ehhez a küldetéshez való hűség, egészen a vértanúságig, a bíborosok megkülönböztető jele, mint ahogy ezt tanúsítja esküjük és ahogy jelképezi a bíbor, amely a vér színe.
A Gondviselés akaratából, a konzisztóriumra március 24-én került sor, amikor azokra a misszionáriusokra emlékezünk, akik az elmúlt évben életüket áldozták az Evangélium és az emberek szolgálatában, a föld különböző területein. A konzisztórium tehát alkalom volt arra, hogy még inkább közel érezzük magunkat azokhoz a keresztényekhez, akik hitük miatt üldöztetést szenvednek. Tanúságtételük, amelyről naponta érkeznek hírek, és különösen azoknak az áldozata, akik életükkel fizettek, mindnyájunk számára buzdítást jelent egy még őszintébb és nagylelkűbb evangelizálásra mondta a Szentatya, majd így folytatta beszédét: „Gondolatban most különösen azokhoz a hivőközösségekhez fordulok, amelyek akik olyan országokban élnek, ahol nincs vallásszabadság, vagy annak ellenére, hogy papíron létezik, a gyakorlatban számos korlátozást szenved. Bátorításomat küldöm számukra, hogy tartsanak ki a türelemben és Krisztus szeretetében, amely Isten eljövendő, sőt már a világban lévő Országának magva.” A Pápa az egész egyház nevében is szolidaritásáról biztosította mindazokat, akik az említett nehéz helyzetekben az evangéliumot szolgálják, hozzátéve, hogy minden nap megemlékezik róluk imáiban.
Az egyház halad előre a történelemben és elterjed az egész világon. Mária, az Apostolok Királynője kíséri el útján. Mint a Cenákulumban, most is Szűz Mária jelenti a keresztények számára Jézus élő emlékezetét, ő nyújt támaszt reményeik számára. Kérjük Máriát, hogy vezessen bennünket mindennapi életünkben, oltalmazza különös szeretettel azokat a keresztény közösségeket, amelyek nehéz helyzetben élnek, sokat szenvednek.
Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa a nagy nyelveken is köszöntötte a zarándokokat. Anyanyelvén szólt a Német-Magyar kollégium növendékeihez, akik ezen a vasárnapon végezték el szokásos nagyböjti hét templom zarándoklatukat. A lengyel zarándokokhoz a következő köszöntést intézte: „Szeretettel köszöntök minden lengyelt, különösen azokat, akik a konzisztóriumra jöttek. 15 új bíborossal gazdagodott az egyház. Közöttük van honfitársatok is, Stanisław Dziwisz bíboros, Krakkó metropolita érseke. Ajánljuk az új bíborosokat Isten oltalmába, hogy legyenek a hit és az erkölcsök buzgó védelmezői, Krisztusnak és Evangéliumának méltó tanúi.”
Az olasz csoportok között a Szentatya külön köszöntötte még a Nápolyból érkezett görög-katolikus szertartású ukrán híveket, azt kívánva nekik, hogy a hit nyújtson számukra támaszt az élet viszontagságai között.









All the contents on this site are copyrighted ©.