Az Apostolok küldetése az egész világnak szól - mondta a Szentatya az általános kihallgatás során

XVI. Benedek pápa szerda délelőtti katekézisében az Apostolokról, mint Krisztus tanúiról és küldötteiről elmélkedett. Idézett Szent Pál Efezusiakhoz írt leveléből, miszerint az egyház az Apostolokra és prófétákra alapozott épület, amelynek maga „Krisztus Jézus a szegletköve”. A Jelenések Könyve az Apostolok, és kifejezetten a Tizenkettő szerepét a mennyei Jeruzsálem eszkatológikus távlatai szerint értelmezi. „A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.”Az Evangéliumok megegyeznek abban, hogy az Apostolok meghívása jelentette Jézus küldetésének első lépéseit, miután megkapta Keresztelő Szent Jánostól a keresztséget a Jordán vízében.
Márk és Máté evangéliuma szerint az első Apostolok a Galielai tó partján kapták meghívásukat. Jézus nemsokkal azután, hogy elkezdte Isten Országának hirdetését, tekintete két testvérpáron pihent meg, akik a következő személyek voltak Simon és András, valamint Jakab és János. Egyszerű halászokként végezték mindennapi munkájukat: kivetették és bevonták hálójukat. Azonban egy másfajta halászat vár rájuk. Jézus határozott hívására azonnal készségesen válaszolnak: mostantól kezdve „emberhalászok” lesznek. Lukács evangelista ugyanezt a hagyományt követi, de részletesebben kidolgozza a meghívás történetét. Bemutatja az első tanítványok hitbeli előrehaladását, megjegyezve, hogy azután kapták meg a Krisztus követésére szóló meghívást, miután már meghallgatták Jézus első prédikációját és megtapasztalták az általa végbevitt első csodás eseményeket. Különösen a csodálatos halfogás az a közvetlen környezet, amely a rájuk bízott küldetés, az emberhalászat jelképe. Ezeknek a „meghívott” halászoknak a sorsa ettől kezdve szoros belső kapcsolat révén fűződik Jézuséhoz. Az Apostol Jézus küldötte, de mindenekelőtt Jézus „ismerője” – mondta a Szentatya.
János evangelista pontosan ezt a szempontot hangsúlyozza Jézus és a jövendő Apostolok első találkozásától kezdve. Itt változik a helyszín, a találkozásra a Jordán folyó partján kerül sor. A jövendő tanítványok Jézushoz hasonlóan Galileából érkeztek, hogy részesüljenek a Keresztelő Szent János által kiszolgáltatott keresztségben. Jelenlétük megvilágítja lelki világukat. Olyan emberek voltak, akik várták Isten Országa eljövetelét, meg akarták ismerni a Messiást, akinek eljövetelét azonnalinak hitték. Elég számukra az, hogy Keresztelő Szent János Jézusra, mint Isten Bárányára mutat rá, és máris felébred bennük a vágy, hogy személyesen is találkozzanak a Mesterrel. Jézus és a jövendő Apostolok közötti párbeszéd szavai rendkívül jelentőségteljesek. Jézusnak arra a kérdésére, hogy „Kit kerestek?”, egy újabb kérdéssel felelnek: „Rabbi – vagyis Mester – hol lakol?” Jézus válasza pedig egy meghívás: „Jöjjetek, nézzétek meg”. Így kezdődik az Apostolok „kalandja”, vagyis mint olyan személyeké, akik kölcsönösen megnyílnak egymás felé. A tanítványok közvetlenül megismerik a Mestert. Nem egy elméletet kell hirdetniük, hanem tanúságot kell tenniük egy személyről. Mielőtt még elindulnának evangelizáló útjukra, együtt kell lenniük Jézussal, vele személyes kapcsolatot kell kialakítaniuk. Erre az alapra helyezve az evangelizálás nem más, mint annak a hirdetése, amit megéltek, és meghívás arra, hogy hallgatóik is lépjenek be a Krisztussal való szeretetközösség misztériumába.
Kikhez küldi el Jézus az Apostolokat? – tette fel a kérdést katekézisében XVI. Benedek pápa. Az Evangélium szerint úgy tűnik, hogy Jézus csak Izraelre korlátozza küldetésüket: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól”. Ehhez hasonlóan a következő szavakkal szab határt a Tizenkettőre bízott küldetésnek: „Ezt a tizenkettőt küldte Jézus és megparancsolta nekik: „A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz.” Egy bizonyos, racionalista ihletésű modern kritika ezekben a megnyilatkozásokban Jézus egyetemes tudatának hiányát vélték felfedezni. A valóságban azonban ezeket a kijelentéseket Jézusnak Izraellel, a szövetség közösségével való kapcsolata fényében kell értelmeznünk. A Messiásvárás szerint az isteni ígéretek akkor jutnak el beteljesedésükhöz, amikor maga Isten, Kiválasztotta révén, összegyűjti népét, mint ahogy a pásztor teszi ezt nyájával. Jézus az eszkatológikus pásztor, aki összegyűjti Izrael házának elveszett bárányait, és aki megkeresi, mert ismeri és szereti őket.
A Tizenkét Apostol, akiknek az a feladatuk, hogy részt vegyenek Jézus küldetésében, együttműködnek a végső idők Pásztorával. Ők is mindenekelőtt Izrael házának elveszett bárányaihoz mennek, vagyis az ígéret népéhez fordulnak, amelynek összegyűjtése minden nép számára az üdvösség jele. Az a tény tehát, hogy Jézus és Apostolai kezdetben csak Izraelre korlátozzák küldetésüket, nem mond ellent a názáreti Jézus messiási tevékenységének egyetemes nyitásával, hanem annak leghatékonyabb prófétai jelé válik. Krisztus kínszenvedése és feltámadása után világossá válik ez a jel: az Apostolok küldetésének egyetemes jellegét maga Jézus határozza meg, amikor elküldi őket az „egész világra”, „minden néphez”, „egészen a föld végső határáig” – fejezte be szerda délelőtti katekézisét XVI. Benedek pápa.