XVI. Benedek pápa beszéde a Pápai Életvédő Akadémia közgyűlése résztvevőihez
A Szentatya örömmel köszöntötte a Pápai Életvédő Akadémia Közgyűlése és a nemzetközi
kongresszus résztvevőit, élükön Javier Lozano Barragán bíborossal, az Egészségügy
Pápai Tanácsának elnökével valamint Elio Sgreccia püspökkel, az Akadémia elnökével.
Utalt összejövetelük témájára, amely az emberi embriót, a fogantatást követő napokra
vonatkozóan vizsgálja. Rendkívül fontos kérdésről van szó, amelynek filozófiai, antropológiai
és etikai vonatkozásai vannak, mind a bioetika, mint a jog szempontjából. Érthető,
hogy sem a Szentírás, sem a legősibb keresztény Hagyomány nem tartalmaz utalást erre
a témára. Ennek ellenére Szent Lukács evangelista, Mária és Erzsébet találkozásának
leírásában már tanúságot tesz a két születendő gyermek, Jézus és Keresztelő Szent
János aktív jelenlétéről: „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott
méhében a magzat”. A Szentírásban találhatunk továbbá értékes jelzéseket, amelyek
következtében csodálattal tekinthetünk az éppen megfogant emberi életre. Ez különösen
vonatkozik azokra a tudósokra, akik az emberi élet nemzésének misztériumát tanulmányozzák.
A szent könyvek ugyanis arra törekszenek, hogy megmutassák Isten szeretetét minden
emberi iránt, még azelőtt, hogy anyja méhében formát öltene – mondta a Szentatya,
ószövetségi idézetekkel támasztva alá állítását, hangsúlyozva, hogy Isten közvetlenül
teremti meg minden egyes ember lelkét. Isten szeretete nem tesz különbséget az
újonnan megfogant, még anyja méhében lévő magzat és a már megszületett gyermek, fiatalember,
érett vagy idős felnőtt között, mivel mindnyájukban saját képét és hasonlatosságát
látja. Mindegyikben felfedezi Egyszülött Fia arcának tükörképét, akiben Szent Pál
szavai szerint kiválasztott minket „a világ teremtése előtt”, hogy Jézus Krisztus
által „fogadott fiaivá legyünk” – „akaratának tetszése szerint”. Istennek ez a határtalan
és szinte érthetetlen szeretete az ember iránt kinyilvánítja, hogy az ember mennyire
méltó arra, hogy önmagáért szeressék, függetlenül minden más szemponttól – mint például
az intelligencia, szépség, egészség, fiatalság, testi épség. Az emberi élet mindig
értékes, mivel a világban Isten megnyilvánulását jelenti, Isten jelenlétének jele,
dicsőségének nyoma – utalt a Pápa II. János Pál „Evangelium vitae” k. enciklikájának
tanítására. Az ember végtelenül magasrendű méltósága abban a bensőséges kapcsolatban
gyökerezik, amely Teremtőjéhez kapcsolja. Minden emberben, életének bármelyik szakaszában
visszatükröződik Isten valósága. Ezért az egyház Tanítóhivatala szüntelenül hirdeti
minden emberi élet szent és sérthetetlen jellegét. Ez az erkölcsi ítélet érvényes
az embrió életének kezdeteire is, még az anyaméhbe történő implantáció előtt. „Az
emberi élet szent és sérthetetlen létének minden pillanatában, abban a szakaszában
is, amely megelőzi születését” – mondta a Szentatya. Az emberi élet eredete olyan
misztérium, amelynek jelentését a tudomány egyre inkább megvilágítja, de valószínűleg
soha nem lesz rá képes, hogy teljesen megfejtse. Amint az értelem leküzd egy áthághatatlannak
hitt korlátot, újabb, addig ismeretlen akadályok bukkannak fel. Az ember örökre mély
és behatolhatatlan rejtély marad. A Pápa idézett a IV. században élt jeruzsálemi Szent
Cirill tanításából, aki az emberi élet misztériumára vonatkozóan többek között ezt
kérdezte: „Hogyan lesz a gyermekből serdülő, a serdülő hogyan változik fiatalemberré,
majd felnőtté végül öreggé, anélkül, hogy valaki is meg tudná határozni a pontos napot,
hogy mikor következik be a változás?” A harmadik évezred elején is érvényesek
az egyházatya észrevételei és nem annyira a fizikai vagy fiziológiai jelenségre, hanem
inkább az antropológiai és metafizikai jelentésre vonatkoznak. Hatalmas mértékben
növeltük ismereteinket és jobban azonosítottuk tudatlanságunk korlátait, de az emberi
értelem számára úgy látszik túlságosan nehéz elfogadni, hogy a teremtést kutatva a
Teremtő kezenyomával találkozunk. Aki szereti az igazságot, annak meg kellene éreznie,
hogy amikor ilyen mély témákban kutat, akkor Isten szinte kézzelfoghatóvá válik. A
kísérleti módszer korlátain túl, ott, ahol már nem elegendő pusztán az érzékelés,
sem a tudományos vizsgálat, kezdetét veszi a természetfeletti kaland, az az elkötelezettség,
hogy „tovább haladjunk”. A Pápa végül a következő kívánsággal fordult a tudósokhoz:
ne csak az objektív valóságot vizsgálják, hanem fedezzék fel a teremtmények szépségében
a Teremtő visszfényét. A Szentatya köszönetét fejezte ki a Pápai Életvédő Akadémia
munkásságáért, hangoztatva, hogy az intézmény megalapítása gondviselésszerű volt tiszteletre
méltó előde, II. János Pál pápa részéről.