2006-02-27 17:18:29

XVI. Benedek pápa beszéde a Pápai Életvédő Akadémia közgyűlése résztvevőihez


A Szentatya örömmel köszöntötte a Pápai Életvédő Akadémia Közgyűlése és a nemzetközi kongresszus résztvevőit, élükön Javier Lozano Barragán bíborossal, az Egészségügy Pápai Tanácsának elnökével valamint Elio Sgreccia püspökkel, az Akadémia elnökével. Utalt összejövetelük témájára, amely az emberi embriót, a fogantatást követő napokra vonatkozóan vizsgálja. Rendkívül fontos kérdésről van szó, amelynek filozófiai, antropológiai és etikai vonatkozásai vannak, mind a bioetika, mint a jog szempontjából. Érthető, hogy sem a Szentírás, sem a legősibb keresztény Hagyomány nem tartalmaz utalást erre a témára. Ennek ellenére Szent Lukács evangelista, Mária és Erzsébet találkozásának leírásában már tanúságot tesz a két születendő gyermek, Jézus és Keresztelő Szent János aktív jelenlétéről: „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat”. A Szentírásban találhatunk továbbá értékes jelzéseket, amelyek következtében csodálattal tekinthetünk az éppen megfogant emberi életre. Ez különösen vonatkozik azokra a tudósokra, akik az emberi élet nemzésének misztériumát tanulmányozzák. A szent könyvek ugyanis arra törekszenek, hogy megmutassák Isten szeretetét minden emberi iránt, még azelőtt, hogy anyja méhében formát öltene – mondta a Szentatya, ószövetségi idézetekkel támasztva alá állítását, hangsúlyozva, hogy Isten közvetlenül teremti meg minden egyes ember lelkét.
Isten szeretete nem tesz különbséget az újonnan megfogant, még anyja méhében lévő magzat és a már megszületett gyermek, fiatalember, érett vagy idős felnőtt között, mivel mindnyájukban saját képét és hasonlatosságát látja. Mindegyikben felfedezi Egyszülött Fia arcának tükörképét, akiben Szent Pál szavai szerint kiválasztott minket „a világ teremtése előtt”, hogy Jézus Krisztus által „fogadott fiaivá legyünk” – „akaratának tetszése szerint”. Istennek ez a határtalan és szinte érthetetlen szeretete az ember iránt kinyilvánítja, hogy az ember mennyire méltó arra, hogy önmagáért szeressék, függetlenül minden más szemponttól – mint például az intelligencia, szépség, egészség, fiatalság, testi épség. Az emberi élet mindig értékes, mivel a világban Isten megnyilvánulását jelenti, Isten jelenlétének jele, dicsőségének nyoma – utalt a Pápa II. János Pál „Evangelium vitae” k. enciklikájának tanítására. Az ember végtelenül magasrendű méltósága abban a bensőséges kapcsolatban gyökerezik, amely Teremtőjéhez kapcsolja. Minden emberben, életének bármelyik szakaszában visszatükröződik Isten valósága. Ezért az egyház Tanítóhivatala szüntelenül hirdeti minden emberi élet szent és sérthetetlen jellegét. Ez az erkölcsi ítélet érvényes az embrió életének kezdeteire is, még az anyaméhbe történő implantáció előtt. „Az emberi élet szent és sérthetetlen létének minden pillanatában, abban a szakaszában is, amely megelőzi születését” – mondta a Szentatya.
Az emberi élet eredete olyan misztérium, amelynek jelentését a tudomány egyre inkább megvilágítja, de valószínűleg soha nem lesz rá képes, hogy teljesen megfejtse.
Amint az értelem leküzd egy áthághatatlannak hitt korlátot, újabb, addig ismeretlen akadályok bukkannak fel. Az ember örökre mély és behatolhatatlan rejtély marad. A Pápa idézett a IV. században élt jeruzsálemi Szent Cirill tanításából, aki az emberi élet misztériumára vonatkozóan többek között ezt kérdezte: „Hogyan lesz a gyermekből serdülő, a serdülő hogyan változik fiatalemberré, majd felnőtté végül öreggé, anélkül, hogy valaki is meg tudná határozni a pontos napot, hogy mikor következik be a változás?”
A harmadik évezred elején is érvényesek az egyházatya észrevételei és nem annyira a fizikai vagy fiziológiai jelenségre, hanem inkább az antropológiai és metafizikai jelentésre vonatkoznak. Hatalmas mértékben növeltük ismereteinket és jobban azonosítottuk tudatlanságunk korlátait, de az emberi értelem számára úgy látszik túlságosan nehéz elfogadni, hogy a teremtést kutatva a Teremtő kezenyomával találkozunk. Aki szereti az igazságot, annak meg kellene éreznie, hogy amikor ilyen mély témákban kutat, akkor Isten szinte kézzelfoghatóvá válik. A kísérleti módszer korlátain túl, ott, ahol már nem elegendő pusztán az érzékelés, sem a tudományos vizsgálat, kezdetét veszi a természetfeletti kaland, az az elkötelezettség, hogy „tovább haladjunk”. A Pápa végül a következő kívánsággal fordult a tudósokhoz: ne csak az objektív valóságot vizsgálják, hanem fedezzék fel a teremtmények szépségében a Teremtő visszfényét. A Szentatya köszönetét fejezte ki a Pápai Életvédő Akadémia munkásságáért, hangoztatva, hogy az intézmény megalapítása gondviselésszerű volt tiszteletre méltó előde, II. János Pál pápa részéről.







All the contents on this site are copyrighted ©.