2006-02-24 15:58:42

A boszniai főpásztorok a Szentszék támogatását kérik a katolikusok jogainak tiszteletben tartásáért


A boszniai püspökök nevében Vinko Puljic, szarajevói bíboros érsek, a püspöki kar elnöke fejezte ki háláját XVI. Benedek pápának, amiért alkalmuk nyílt megosztani a Szentatyával részegyházuk örömét, reményét, bánatát és félelmeit. „Zarándoklatunkra egy szomorú és kegyetlen háború tapasztalatával a lelkünkben érkeztünk, amelynek következményei ma is fájdalmasan kihatnak a ránk bízott lakosság életére – kezdte beszámolóját a szarajevói bíboros érsek, majd hozzátette: ennek ellenére sem hagyja el őket az evangéliumi buzgóság és a hő remény, hogy népük számára új nap köszönt be, amely nem csak az anyagi jólétet, hanem és elsősorban a keresztény és egyházi élet megújulását hozza. Puljic bíboros elmondta, hogy a háború előtti 820ezres katolikus közösségből mára mindössze 466ezer maradt a négy egyházmegyében. Sokuk örökre elhagyta hazáját, ám azokat is, akik visszatérnének megállítja a helyi politikai vezetés és a nemzetközi közösség közönye. Otthonaik, iskoláik újjáépítéséhez és a békés együttéléshez szükséges anyagi segítséget várják tőlük, ám a legindokoltabb elvárásaik is süket fülekre találnak. Ugyanez áll a különböző egyházi intézményekre, plébániatemplomokra, kolostorokra és egyéb épületekre, amelyek vagy megsemmisültek vagy súlyos károkat szenvedtek. „Mindezek ellenére nagy erőfeszítéssel igyekszünk reményt plántálni mindenkibe az épületek újjáépítésén keresztül” – magyarázta a szarajevói főpásztor, aki hálával emlékezett II. János Pál pápa megnyugtató szavaira: „Veletek vagyunk és mindig veletek leszünk”, melyeket 1997-ben mondott a bosznia-hercegovinai püspököknek.
A jelenlegi próbatételekre utalva Puljic bíboros a boszniai püspökök meggyőződését fejezte ki, hogy bizton számíthatnak XVI. Benedek pápa szeretetteljes és állandó támogatására.
„Megtapasztaltuk mennyire nehéz a béke és a kiengesztelődés légkörét visszahozni oda, ahol nincs meg a jogegyenlőség, az igazság és az igazságosság, hiányzik a minden embernek kijáró tisztelet és nem ismerik el egy nép és kultúra méltóságát.” – folytatta nyílt és őszinte hangú beszédét a szarajevói főpásztor. A hamis és ködösítő politikai döntések is az emberi méltóság kárára válnak, az igazság elferdítése és az intézményesített csalás kioltják a lakosság társadalmi és egyéni, belső életerejét. Az emberek erőtlennek és reményvesztettnek érzik magukat az elkeseredéstől. Már nem a fegyverek szólnak, hanem a durvaság, az erőszak és az a vágy, hogy a médiában elhallgattassák a püspököket, akik valamennyi történelmi nép és kultúra nevében fölemelik szavukat az egyenlő jogokért.
Puljic bíboros továbbá csalódásának adott hangot, amiért a nemzetközi közösség és az Európai Unió rendszeresen semmibe veszi kezdeményezéseiket, míg a Pápa és a Szentszék a biztos vigaszt és lelki együttérzést jelentik számukra. A boszniai püspöki kar elnöke beszédét a remény szavaival zárta, megújítva gyermeki szeretetüket és elismerésüket Péter utóda iránt.








All the contents on this site are copyrighted ©.