2006-02-22 17:03:39

Vélemények az iszlám világban zajló véres tüntetésekről


Bernardo Cervellera katolikus misszionárius, az AsiaNews missziós hírügynökség jelenlegi igazgatója az Il Messaggero római napilap február 21-ei számának adott interjút azokkal az erőszakos tüntetésekkel kapcsolatban, amelyeket a Prófétával kapcsolatos karikatúrák közlése robbantott ki Pakisztánban, Afganisztánban, Nigériában, Líbiában és több más muzulmán országokban.
Cervellera atya szerint a kérdésben jelenleg XVI. Benedek pápa képviseli a legnagyobb egyensúlyt, amikor elismeri az Iszlám megbotránkozásának jogosságát a karikatúrák miatt, ám ugyanakkor egyértelműen kijelenti azt is, hogy az erőszak és a fenyegetés semmivel sem igazolható. Cervellera atya szerint rendkívül súlyos az a tény, hogy Európa hallgat a kérdés kapcsán. A Pápához hasonlóan minden európai kormánynak kérnie kellene az iszlám országoktól a kölcsönösséget: azaz a vallásszabadságot az iszlám országokban élő keresztények számára. Európának identitástudatra lenne szüksége, másként az iszlám a jövőben el fogja söpörni a földrészt. Ezzel szemben Európát elsősorban a gazdasági és kőolaj kapcsolatok védelme foglalkoztatja, így semmit sem kér az iszlám országoktól, sőt behódol azoknak. Ám az olyan párbeszéd, amelyben nem világos, hogy kinek mi az identitása, a gazdasági kapcsolatokat is felborítja.
Cervellera atya végül az interjúban konkrét példákat is említ. Szaúd-Arábiában a legsúlyosabb a keresztények helyezte. Tilos akár egy rózsafüzért birtokolni, vagy magánházakban közös imára összegyűlni. Arábia szítja és pénzeli a vallásüldözést. Pakisztánban és Indonéziában is összetett a helyzet. Egyértelmű, hogy a különböző muzulmán rezsimek most a Mohamed-karikatúrákat arra használják fel, hogy elvonják a figyelmet belső problémáikról. Kezdve Szaúd-Arábiával, amely visszahívta dániai nagykövetét. Szíriában Asszad elnökön a libanoni Hariri meggyilkolását kérik számon, míg Irán a nukleáris problémáról akarja elterelni a figyelmet.
Az Il Messaggero a fenti interjú mellé állítja a párizsi mecset rektorával Dalil Boubakeurral készített interjút. A 65 éves Boubakeur, akit a Le Monde „eszményi muzulmánnak” nevez, a karikatúrákkal kapcsolatban a következőket mondja: az Iszlám vallásban a Próféta tisztelete a hit alapvető része. A karikatúrák ezért felfoghatatlanok a muzulmánok számára. „E megállapításon túl azonban hangsúlyozni kívánom – mondta a párizsi mecset rektora – , hogy az Iszlám a muzulmánoktól azt kéri, hogy legyenek türelmesek. Maga a Próféta személyesen tett tanúságot a türelemről. A Mekkába visszatérve ugyanis megbocsátott minden ellenségének és ezzel elindította a megbocsátás vallását”.
Az erőszakos cselekedetek ezért tehát ellentétesek az Iszlám előírásaival. Az Iszlám a „jogos eszköz” alkalmazását ajánlja és türelemre szólít fel. A provokációra türelemmel kell válaszolni, nem pedig erőszakkal. Egyedül Isten ítélkezhet, nem pedig az emberek.
Végül Dalil Boubakeur arra a kérdésre válaszolt, hogy a karikatúrák ürügye veszélyt jelent-e a mérsékelt Iszlám számára, amelynek ő maga is jeles képviselője.
„A karikatúrák újbóli megjelentetése provokációt jelent, amellyel olajat öntenek a tűzre. Mindez ostoba magatartás, amely valóban ártalmas lehet a mérsékelt iszlám számára. Igazolja ugyanis a szélsőségeseket, akik ezt mondják:” Nézzétek, hogy bánik a Nyugat az Iszlámmal”. Igen, a karikatúrák ürügyül szolgálhatnak azoknak a muzulmánoknak, akik azt állítják, hogy nem létezik a mérsékelt iszlám, hanem csak az az iszlám, amely erőszakkal válaszol a provokációra.”








All the contents on this site are copyrighted ©.