2006-02-16 16:23:47

Rekordot döntött a Deus caritas est enciklika eladása Itáliában


XVI. Benedek pápa első enciklikája, a Deus caritas est – Szeretet az Isten – eddig egy millió 115 ezer példányban kelt el Olaszországban. Ez abszolút rekordot jelent a pápai enciklikák iránti érdeklődés terén. Másik figyelemre méltó tény, hogy XVI. Benedek pápának a keresztény szeretetről szóló enciklikája a laikus kultúra fellegváraiban, a Feltrinelli kiadó könyvesboltjaiban is a legkeresettebb könyv.
Itt emlékeztetjük hallgatóinkat, hogy elkészült az enciklika magyar fordítása is Diós István atya fordításában és a Szent István társulat kiadásában. A dokumentumot a MKPK titkárságán február 17-én, pénteken délelőtt 11 órakor Erdő Péter bíboros és Veres András püspök, a MKPK titkára, a fordító és a Szent István társulat igazgatója, Farkas Olivér mutatja be. Egyben jelezzük azt is, hogy a VR magyar műsora összefoglaló jelleggel ismerteti a pápai enciklikát. Eddig a bevezető mellett két adásrészt szenteltünk az enciklika első részének. Terveink szerint újabb két vasárnapi műsorban ismertetjük az első részt, négy adásban pedig az enciklika második részét. Végül egy összegfoglalóval zárjuk le a Deus caritas est pápai enciklika ismertetését.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.