„Ebben a jelenlegi történelmi helyzetben mindnyájunknak szüksége van Andrea atya keresztény bátorságára” – mondta homíliájában Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke

Ruini bíboros szentbeszédében felidézte a 60 éves korában vértanú halált halt Andrea Santoro atya életének főbb állomásait. 1970-ben szentelték pappá, miután a római nagyszemináriumban befejezte tanulmányait. 1980-ban rövidebb időt töltött Jeruzsálemben, majd 1993-94-ben, szombatéve során több zarándoklatot vezetett a Szentföldre és általában véve a Közel-Keletre.
Az itt szerzett tapasztalatok késztették arra, hogy 2000-től kezdve, mint a római egyházmegye ajándéka, „fidei donum” papként Anatóliában folytassa szolgálatát, hogy puszta jelenlétével elősegítse a lelki ajándékok kicserélését Kelet és Róma, keresztények, zsidók és muzulmánok között.
2003-ban került a trabzoni katolikus közösség élére, ahol örömmel és bizalommal, szüntelen imával végezte küldetését, tiszteletben tartva a helyi törvényeket. Ruini bíboros a leghatározottabban elutasította azokat az abszurd rágalmakat, miszerint Santoro atya anyagi eszközökkel kényszerített volna ki megtéréseket.
Életének és küldetésének valódi tartalma egyben halálának tanítása is. Andrea atya a maga teljességében komolyan vette Jézus Krisztus tanítását. Szívós és kitartó ember volt, aki minden erejével arra törekedett, hogy mindig szigorúan Krisztus logikája szerint cselekedjen. Alkalmazhatjuk rá Szent Pál szavait, aki így szólt saját magáról: „Krisztus, min mindig, most is megdicsőül testemben – akár éltemben, akár holtomban”. Santoro atya tehát egyidejűleg volt a hit embere és a keresztény szeretet tanúja. Magatartásának középpontjában az a meggyőződése állt, hogy Jézus Krisztus mindenkiért meghalt a kereszten, tehát Krisztus tanítványának, főleg, ha pap, az a feladata, hogy mindenkit szeressen, és mindenkit szolgáljon megkülönböztetés nélkül.
Santoro atya nagy intelligenciával rendelkezett, ugyanakkor gyakorlati ember is volt. Tudta, hogy Törökországnak azon a távoli részén küldetése teljesítésében sok korlátozást kellett elfogadnia, de meg volt róla győződve, hogy jelenléte, szüntelen imái, életének tanúságtétele, Jézus Krisztus hatékony jele, a szeretet és a kiengesztelődés kovásza.
Erőszakos halálából arra következtethetnénk, hogy csalódnia kellett. A valóságban azonban bátor ember volt, azzal a keresztény bátorsággal rendelkezett, amelyről a vértanúk tettek tanúságot az évszázadok során számtalan esetben: ennek a bátorságnak a gyökere a Jézus Krisztussal való egységben rejlik – folytatta homíliájában Camillo Ruini bíboros. Erre a bátorságra mindnyájunknak szüksége van, ha keresztény módon akarjuk leélni életünket. És ebben a jelenlegi történelmi helyzetben mindnyájunknak szüksége van arra, hogy leszögezzük a vallásszabadsághoz való jogot, amely minden szabadságjog anyja, a világ minden részén, megkülönböztetés nélkül.
Ez a keresztény bátorság nem mások életének kioltását jelenti, hanem a szeretetre, a megértés, a barátság és a béke építésére való bátorságot, főleg ott, ahol az intolerancia, a megvetés és a gyűlölet uralkodik. Ruini bíboros emlékeztetett XVI. Benedek szerdán délelőtt, az általános pápai kihallgatás során mondott szavaira. A Szentatya azért fohászkodott az Úrhoz, hogy Andrea atya életáldozata hozzájáruljon a vallások közötti párbeszédhez, a népek közötti békéhez.
Santoro atya, egységben Jézussal halt meg, tragikus halála tehát valójában megdicsőülését jelenti. Nem pusztán múló megdicsőülésről van szó, amelyben mi, emberek részesíthetjük, hanem az örökkévalóságról, amelyet csak Isten adhat meg számára. Ruini bíboros ezután személyes meggyőződését fejezte ki a következő szavakkal: „szándékomban áll megindítani Santoro atya boldoggá- és szentté avatási eljárását, amelyben a legteljesebb tiszteletben tartjuk majd az egyház minden előírását, de már most lelkemben teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy Andrea atya áldozatában jelen van a keresztény vértanúság minden alkotó eleme.”
Homíliája végén Ruini bíboros meghatottan emlékeztetett a vértanú pap édesanyjának szavaira, aki jelen volt a gyászszertartáson: „Andrea atya édesanyja teljes szívéből megbocsát annak a személynek, aki fegyvert ragadott, hogy megölje fiát. Nagy fájdalmat érez a gyilkos iránt, aki szintén az egyetlen Isten, a szeretet Istenének fia”.
Andrea atya – mondta végül a Pápa római helynöke – a római egyház szívében marad és ez az egyház bízik közbenjárásában, mint minden római vértanúéban.