2006-02-06 12:42:39

"Az emberi élet elsődleges érték, amelyet mindig tiszteletben kell tartani" - mondta a Szentatya az olaszországi Életvédő nap alkalmából


XVI. Benedek pápa vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében utalt rá, hogy ez a nap Olaszországban az életvédelem napja, amely jó alkalom arra, hogy imáinkkal és megfontolásainkkal segítsük elő az emberi élet védelmét, különös tekintettel, a nehézségekkel küzdő emberekre. A Pápa köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő világi híveket, akik zöld léggömbökkel, transzparensekkel jelezték, hogy a különféle életvédő mozgalmak tagjai. A Szentatya külön üdvözölte vezetőjüket, római helynökét, Camillo Ruini bíborost, és elismerését fejezte ki az általuk végzett munkáért, amelynek célja, hogy az életet mindig ajándékként fogadják be, szeretettel vegyék körül.
A Pápa arra szólította fel a híveket, hogy elmélkedjenek az olasz püspököknek erre az alkalomra írt „Tisztelni az életet” c. üzenetéről, majd így folytatta beszédét: „Eszembe jut szeretett II. János Pál pápa, aki szüntelen figyelemmel kísérte az életvédelem problémáját. Szeretnék különösen emlékeztetni Evangelium vitae k. enciklikájára, amelyet 1995-ben tett közzé, és amely valódi mérföldkő az egyház Magisztériumában erről az olyan időszerű és döntő kérdésről. Tiszteletre méltó elődöm, az erkölcsi szempontokat egy szélesebb körű lelki és kulturális környezetbe ágyazva, több ízben leszögezte, hogy az emberi élet elsődleges érték, amelyet el kell ismerni, és amelyet az evangélium tanítása szerint mindig tisztelni kell. A közelmúltban közzétett, a keresztény szeretetről szóló Enciklikám tanításának fényében – folytatta beszédét XVI. Benedek pápa – szeretném hangsúlyozni a szeretetszolgálat jelentőségét az emberi élet támogatása és előmozdítása szempontjából.
A különböző konkrét kezdeményezéseket megelőzően alapvetően fontos, hogy előmozdítsuk a másik felé irányuló helyes magatartás elsajátítását: az élet kultúrája ugyanis a másokra való figyelésen alapszik, mindenkit beleértve, minden diszkrimináció nélkül. Minden emberi élet, mint olyan, megérdemli és igényli, hogy mindig védelemben részesüljön – hangsúlyozta a Pápa.
Ezt az igazságot azonban gyakran veszélyezteti az ún. jóléti társadalmakban elterjedt hedonizmus, amely csak addig lelkesedik az életért, amíg az kellemes, de hajlamos arra, hogy megvonja tiszteletét az élettől, ha betegség, szerencsétlenség lép fel.
Ha azonban a minden személy iránti mély szeretetből indulunk ki, akkor képesek vagyunk az életet szolgáló hatékony kezdeményezések megvalósítására: a születendő élet szolgálatában csakúgy, mint a társadalom peremére szorult, vagy szenvedéstől megjelölt élet esetében, különös tekintettel annak végső szakaszában.
Szűz Mária tökéletes szeretettel fogadta be az élet Igéjét, Jézus Krisztust, aki azért jött el a világba, hogy „életük legyen és bőségben legyen” – mondta a Szentatya, majd Mária oltalmába ajánlotta a várandós édesanyákat, a családokat, az egészségügyi dolgozókat és önkénteseket, akik különféle módon szolgálják az életet, majd a nehézségekkel küzdő személyekért fohászkodott.
Az Úrangyala elimádkozása után a Pápa arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy vasárnap kezdődött a római egyházmegyében az „Élet és a Család Hete”, amely jövő vasárnap ünnepélyes szentmisével és a családok ünnepével ér véget, a római „Isteni Szeretet” Mária szentélyében. A Pápa ezután franciául, angolul, németül, spanyolul, olaszul köszöntötte a zarándokokat. A lengyel híveket is arra buzdította, hogy imádkozzanak a családokért, a születendő gyermekekért, a szegényekért, betegekért, a kisemmizettekért. Az emberi életet fenyegető veszélyekkel szemben hirdessék az Élet evangéliumát.








All the contents on this site are copyrighted ©.