2006-01-30 11:59:48

"A Szentek élete a Szeretet Istenét dicsőítő himnusz" - mondta XVI. Benedek pápa


Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá, hogy első, szerdán megjelent enciklikáját a szeretet témájának szentelte, amely elsődleges szerepet tölt be a keresztények és az egyház életében.
Erről tesznek tanúságot a szentek, akiknek egész élete – bár ezer és ezer formában – a Szeretet Istenét dicsőítő himnusz. A liturgiában az év minden napján ünnepeljük őket.Ezekben a napokban például a következő szentekre emlékezünk: Szent Pál apostol és tanítványai, Timóteus és Titusz, Merici Szent Angéla, Aquinói Szent Tamás, Bosco Szent János. Egymástól teljesen különböző szentekről van szó, hiszen az elsők az egyház kezdetekor éltek és az első evangelizálás hithirdetői voltak. Aquinói Szent Tamás a katolikus teológus példaképe, aki Krisztussal az igazság és a szeretet legmagasabb szintézisében találkozik, Merici Szent Angéla a világi környezetben élők számára jelenti az életszentség példaképét, a modern korban pedig Bosco Szent János, akinek szívét lángra lobbantotta Jézus, a Jó Pásztor szeretete, a hátrányos helyzetű gyerekek gondozásának szentelte életét, atyjukká és tanítójukká vált. Valójában az egyház egész története életszentségek története, amelyeket az egyetlen, Istenben forrásozó Szeretet vezérel. Csak a természetfeletti szeretet, mint amely mindig megújulva tör elő Krisztus szívéből, csak az magyarázhatja a papi és szerzetesi hivatások, valamint más Istennek szentelt életformák csodálatos virágzását az évszázadokon át. A Szentatya utalt rá, hogy Enciklikájában rámutatott a szeretetükről ismert néhány legfontosabb szent alakjára, mint Istenes Szent János, Lellisi Szent Kamill, Páli Szent Vince, Don Orione, kalkuttai Teréz anya.
Ezeknek a férfiaknak és nőknek a serege, akiket Krisztus Lelke alakított át, és őket az evangéliumi odaadás példaképeivé tette, rávilágít az Istennek szentelt élet, mint a szeretet iskolája jelentőségére. A II. vatikáni zsinat arra buzdított, hogy Krisztus követése a tisztaságban, szegénységben és engedelmességben irányuljon mindig a tökéletes szeretet megvalósítása felé. Az egyház, pontosan azért, hogy hangsúlyozza a papi és szerzetesi hivatások jelentőségét és értékét, február másodikán, Urunk bemutatásának ünnepén, az Istennek szentelt életet ünnepli – mondta a Pápa, majd így folytatta: „Délután, ahogyan ezt II. János Pál tette, a vatikáni Bazilikában szentmisét mutatok be, amelyre meghívom elsősorban a Rómában élő, Istennek szentelt férfiakat és nőket. Közösen köszönjük meg Istennek a felszentelt élet ajándékát és imádkozunk, hogy ez az életforma továbbra is irgalmas szeretetének ékesszóló jele legyen a világban.”
Végül XVI. Benedek pápa Szűz Máriához, a szeretet tükréhez fohászkodott. Anyai segítségével a keresztények, különösen az Istennek szentelt személyek, örömmel telve haladjanak előre az életszentség útján.
Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya emlékeztetett rá, hogy vasárnap volt a leprások világnapja. A több mint 50 éves kezdeményezés Raoul Follereau nevéhez fűződik, és amelyet az általa létrehozott humanitárius művek szellemében működő társulatok folytatnak. A Pápa üdvözletét küldte mindazoknak, akik ebben a betegségben szenvednek, és munkájuk folytatására buzdította a misszionáriusokat, az egészségügyi dolgozókat és önkénteseket, akik ezen a téren kötelezték el magukat testvéreik szolgálatában. A lepra egy súlyosabb és szélesebb körű rossznak a megnyilvánulása, amely nem más, mint a nyomor. Ezért a Pápa, elődei nyomán, ismételt felhívással fordult a nemzetek felelőseihez, hogy egyesült erővel törekedjenek az emberiség nagy részét még ma is sújtó nagy egyenlőtlenségek leküzdésére.
A Szentatya ezután franciául, angolul, németül és spanyolul köszöntötte a zarándokokat, majd a lengyel hívekhez fordult. Részvétét fejezte ki a Katowice mellett történt tragikus baleset áldozataiért, akiknek lelkét Isten irgalmába ajánlotta, csatlakozva hozzátartozóik gyászához.
Az olasz zarándokokhoz fordulva a Pápa külön köszöntötte a római Katolikus Akció Szent Péter teret megtöltő tagjait, akik a „Béke Hónapjának” lezárását ünnepelték.
Arra buzdította őket, hogy, miközben a „béke megvalósítására edzik magukat”, kövessék a nagy edzőt, aki nem más, mint maga Jézus. Ezért a Katolikus Akció gyermek részlegének tagjaira bízta azt a feladatot, amelyet január elsejei békeüzenetében már mindenkinek figyelmébe ajánlott: mindig mondjanak igazat, ezáltal a béke építőmunkásaivá válnak.
A Szentatya, ezután követve II. János Pál példáját, oldalán a gyerekek egy-egy képviselőjével, szabadon engedett két galambot, a béke jelképét. Azonban akár csak a múltban, most is megtörtént a hívek derültségére, hogy a galambok előbb egy tisztelet kört tettek a Pápa dolgozószobájában, mielőtt a szabadságot választották volna.







All the contents on this site are copyrighted ©.