2006-01-27 17:36:23

XVI.Benedek pápa beszéde az ACLI vezetőihez


XVI. Benedek pápa pénteken délelott az Apostoli Palota Kelemen termében találkozott az Olasz Keresztény Dolgozók Társulata – röviden ACLI – 250 vezetojével, akik egész Itália területén és külföldön muködo székhelyekrol érkeztek a pápai kihallgatásra, Luigi Bobba országos elnök vezetésével. A találkozóra az adott alkalmat, hogy az ACLI most ünnepli fennállása 60. évfordulóját. Annak jelképeként, hogy a Társulat elkötelezi magát a fiatalok képzésében és a munka világába való beilleszkedésükben a Társulat szakiskoláiban felkészülo fiatalok által késztett tárgyakat hoztak ajándékba a Pápának.
XVI. Benedek beszédében felidézte az ACLI létrejöttének körülményeit. XII. Piusz volt az a távolbalátó pápa, aki látható szervezett formát akart adni a munka világában elkötelezett olasz katolikus dolgozóknak és ebben nagy támaszra talált Giovanni Battista Montini-ben, a késobbi VI. Pál pápában, aki akkor államtitkársági helyettesként szolgált. 10 évvel késobb a Pápa megalapította Munkás Szent József ünnepét, hogy ezzel is emlékeztesse a dolgozó embereket a munkán keresztül történo személyes megszentelodés lehetoségére és így a fáradozást az igazi humanizáció távlatába állítsa. A munkával kapcsolatos kérdések ebben a gyorsan változó komplex világban ma is számos kérdést intéz hozzánk és megkívánja, hogy soha ne tévesszék el szem elol, hogy a munkának az emberek és az egész társadalom javát kell szolgálnia. Az ACLI szerteágazó feladatai teljesítése közben hármas elkötelezettséget vállalt magára, amelynek visszatéro motívuma a huség: huség a dolgozó emberek, a demokrácia és végül az egyház iránt. A dolgozó emberek iránti huség azt jelenti, hogy a munka méltóságának mércéje mindig az emberi személy és az emberi munka etikai primátusának tisztelete. A demokrácia iránti huség abban valósul meg, hogy küzdenek a igazságosságért, mert nincs valódi demokrácia nélküle. II. János Pál figyelmeztet Centesimus annus társadalmi enciklikájában: „Az értékeket nélkülözo demokrácia a történelem tanúsága szerint könnyen a nyílt vagy burkolt totalitarizmushoz vezet”. Az Olasz Keresztény Dolgozók Társulata harmadik nagy elkötelezettsége az egyház iránti huségre szól. Az ACLI számára csak az biztosítja identitása megorzését, ha teljes szívvel ragaszkodik az egyházhoz és úgy jelenik meg a társadalomban, mint az evangélium hirdetoje a munka világán keresztül. A Szentatya végül emlékeztetett arra is, hogy a körükben szolgáló lelkészek segítik oket a helyi egyházzal való kapcsolataik ápolásában. „Társulatba tömörülo laikusként és keresztény dolgozóként és vezetoként egyaránt legyetek az evangélium tanúi, a felebaráti kapcsolatok szövögetoi és képviseljetek bátor álláspontot a társadalmi élet fontos területein”.







All the contents on this site are copyrighted ©.