A Svájci Gárda története

A Svájci Gárda történetének megértéséhez a reneszánsz időszakba kell vissza térnünk, hogy megvilágítsuk, milyen okok vezették II. Gyula pápát 1506-ban a bátorságukról, nemes érzelmeikről és hűségükről híres svájci katonák Rómába hívására. Már sok évszázaddal korábban a latin történetíró Tacitus is így írt róluk: „a helvétek jó harcosok, híresek katonáik vitézségéről.” Ez tehát az oka annak, hogy a svájci kantonok miért játszottak olyan fontos szerepet Európa történetében hol egyik, hol a másik oldalon harcolva zsoldoskatonaként. 1512-ben II. Gyula pápa szövetségeseként játszottak szerepet Itália sorsának alakításában, amelyért a Pápa „az egyház szabadságának védelmezői” címmel tüntette ki őket.
Abban az időszakban elterjedt foglalkozás volt a zsoldos katonaság. A svájci kantonok lakossága fél millió volt és túlnépesedett országnak számított, ahol a bizonytalan gazdasági viszonyok miatt jelentős volt a szegénység. Ezért nem volt más lehetőség, mint emigrálni és külföldön megfizetett zsoldos katonaként szolgálni.
1505. június 21-ei bullájával II. Gyula pápa kihirdette a nemzeteknek, hogy Peter von Hertenstein kanonokot bízta meg azzal, hogy Rómába vezesse svájci katonák egy csoportját, kapitányukkal Kaspar von Silenen-nel a pápai paloták őrzésére.
Áthaladva az Alpokon, Lombardián és Toszkánán, a 150 katona 1506. január 22-én délután érkezett meg Rómába. A Szent Péter téren kapott pápai áldás után a svájci gárdisták még aznap megkezdték szolgálatukat az Apostoli Palotában.
1527. május 6-án V. Károly seregei egy Bourbon főkapitány vezetésével támadás sorozatot indítottak Róma ellen. Elfoglalták a Szent Péter bazilikát és a Vatikán környékét. A Svájci Gárda és a még megmaradt római seregek elkeseredetten küzdöttek, hogy feltartóztassák őket. A harc során a 189 svájci gárdistából 42-en maradtak életben, a többieket a Szent Péter bazilika központi oltárának lépcsőin mészárolták le, 200 menekülővel együtt. Az életben maradt gárdisták voltak azok, amikor már minden elveszett, akik VII. Kelemen pápát átkísérték a biztonságos menedékhelyre, az Angyalvárba. Annak köszönhetően menekültek meg, hogy korábban VI. Sándor pápa egy titkos összekötő folyosót építtetett a Vatikán és az Angyalvár között. A barbár francia és spanyol, német hordák 8 napon át szabadon garázdálkodtak Rómában: az erőszak minden fajtáját felhasználva loptak, gyilkoltak és megszentségtelenítették a istentiszteleti helyeket, kifosztották a pápák sírjait. Több mint 12 ezren haltak meg ezekben a napokban és a zsákmány értéke meghaladta a 10 millió dukátot. A pápaellenesség szellemétől elvakulva a Vatikánban Raffaello stanzáiban Luther nevét kardéllel vésték fel a Legszentebb oltáriszentség vitája c. festményre a megvetés jeleként, míg egy másik falon graffiti éltette V. Károly német-római császárt. Róma kifosztása során helyreállíthatatlan károkat okoztak, tönkretettek számos relíkviát, felbecsülhetetlen értékű művészeti kincseket és az egyház legszebb arany és ezüst értékei szinte mind elvesztek. VII. Kelemen pápának nem volt más választása, mint megadni magát és elfogadni a kemény feltételeket. Ezek között szerepelt, hogy a pápai őrség, a Svájci Gárda helyébe német és spanyol katonák 4 csapatát állították. A Pápa engedélyt kapott, hogy az életben maradt svájci gárdisták beléphessenek az új őrség tagjai közé. Csak 12-en csatlakoztak, a többiek elutasították az együttműködést.
Az 1648-as Vesztfáliai béke után a Svájci Gárda elvesztette temetkezési jogát a vatikáni teutón kollégium melletti temetőben, amelyet kizárólag német nemzetiségűeknek tartottak fenn, és a közelében fekvő kis kápolnát is, viszont megkapták a Szent Anna kapu jobb oldalán található kis Szent Zarándok templom használati jogát. 1653. szeptember 8-án a Szűzanya kegyképe előtt a Svájci Gárda Mária oltalmába ajánlotta magát. Néhány hónappal később létrehozták saját konfraternitásukat. A kis templom és az oldalában fekvő temető helyreállítására a gárda tagjai nagylelkű felajánlásokat tettek.
A 17. század második felében visszanyerték korábbi privilégiumaikat és a kedvező politikai helyzetnek köszönhetően számukat 120-ra csökkentették. 1723-ban a Svájci Gárda kaszárnyájának túlzsúfoltsága miatt a Gárda főparancsnoka dekrétumban tiltotta meg, hogy az elhunyt gárdisták családtagjai továbbra is benn lakhassanak. Továbbá követelményként írta elő a belépés feltételei között a nőtlenséget és meghatározta a nős gárdisták arányát.
Az 1870-es francia-porosz háború kitörése a pápai állam hatalmának végét jelentette. Az olasz kormány biztosította a Pápát az 1864-es megegyezés tiszteletben tartásáról, de amint III. Napóleon hatalma gyengülni kezdett a pápai állam határait körbefogta az Olasz királyság hadserege. 1870. szeptember 20-án az olasz hadsereg betört Rómába. IX. Piusz pápa a vérfürdő elkerülése érdekében elrendelte, hogy hadserege pusztán védekezésre korlátozza tevékenységét illetve erőszak esetén adja meg magát. Következő nap a pápai seregek feloszlottak, a Svájci Gárda visszavonult a Vatikánba. Ettől a naptól kezdve a Svájci Gárda tevékenysége csak a Pápa személyes biztonsága biztosítására, a Vatikánváros és a castel gandolfói pápai nyaraló őrzésére korlátozódott. Erre az időszakra tehető, hogy a gárdisták műveltségének fokozására főparancsnokuk iskolát hozott létre zene- illetve énekoktatással. Továbbá elrendelte, hogy 18 évi szolgálat után kapjanak nyugdíjat a gárdisták és meghatározta a belépés kritériumai között a min. 177 cm magasságot. Az elhunyt svájci gárdisták számára a római Veránói temetőben kápolnát építtetett.
1929. február 11-én a Szentszék és az olasz állam között létrejött a Lateráni Egyezmény, amely elismerte a Szentszék különleges és teljes szuverenitását a Vatikán állam területén. Ennek következtében a svájci szövetségi tanács megerősítette azt a parlamenti határozatot miszerint „a pápai gárda nem tekinthető külföldi fegyveres erőnek, mert ezek a csapatok egyszerűen rendőrségi erők. Ennek következtében bárki jelentkezhet erre a szolgálatra a szövetségi tanács engedélye nélkül.” Az Egyezmény aláírása után megkezdődtek az építkezések a Svájci Gárda új kaszárnyájának és irodáinak létrehozására. Helyreállították a védőszentjeikről elnevezett Szent Márton és Szent Sebestyén kis templomot, ami a kaszárnya közelében található. Az évszázadokig a svájciak történetéhez fűződő Szent Zarándok templom pedig a vatikáni biztonsági testületé lett.
Miután VI. Pál pápa 1970-ben feloszlatta a Vatikán többi katonai jellegű testületét (Nemesi Testőrség, Palotaőrség) a Svájci Gárda maradt a Pápa egyetlen „hadserege”.