XVI. Benedek pápa január 25-én teszi közzé első enciklikáját "Deus est caritas", "Az Isten szeretet" - címmel

Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás alkalmával, XVI. Benedek pápa katekézise végén bejelentette, hogy január 25-én teszi közzé első enciklikáját, amelynek címe már ismert: „Deus est caritas” – Az Isten – szeretet. A Szentatya rögtönzött beszédében a következőket mondta:
„II. János Pál pápa nyomát követve, január 25-én, kedden, Szent Pál megtérésének napján, a Falakon kívüli Szent Pál bazilikába megyek, hogy imádkozzam az ortodox és a protestáns testvérekkel, megköszönve mindazt, amit az Úr már eddig is adott és azért fohászkodva, hogy tovább vezessen bennünket az egység útján.”
Az enciklika témájára utalva megállapította, hogy nem kifejezetten ökumenikus, de az egység hátterét képezi, mivel Isten szeretete és a mi szeretetünk a feltétele a keresztények egységének és a világ békéjének.” Ebben az enciklikában szeretném megmutatni a szeretetnek ezt a felfogását, különféle dimenzióiban – mondta a Szentatya.
A mai szóhasználatban a szeretet egészen mást jelent, mint amire egy keresztény gondol, a keresztény szeretet kapcsán. Szeretném megmutatni, hogy ugyanarról van szó, különféle dimenzióban. Erosz, a férfi és a nő közötti szeretetnek ez az ajándéka ugyanabból a forrásból, a Teremtő jóságából származik, mint annak a szeretetnek a lehetősége, hogy valaki lemond önmagáról a másik érdekében, hogy az erosz agapévá változik abban a mértékben, amennyire a férfi és a nő valóban szeretik egymást és amikor a személy már nem önmagát keresi, saját örömét, hanem a másik javát. Így ez az erosz, amely karitásszá változik át, a megtisztulás és az elmélyülés folyamatában, megnyílik saját családja felé, a társadalom, az egyház, a világ kiszélesedett családja felé.
Azt is megpróbálom megmutatni az enciklikában, hogy a szeretet rendkívül személyes aktusának, amely Istentől származik – amely az egyetlen szeretet aktus – ki kell fejeződnie egyházi aktusként, szervezeti téren is. Ha valóban igaz, hogy az egyház Isten szeretetének kifejeződése, amelyet teremtménye, az ember iránt érez, annak is igaznak kell lenni, hogy a hit alapvető aktusa, amely megteremti és egyesíti az egyházat, és amely reményt ad az örök életre, és Istennek a világban való jelenlétére, létrehoz egy egyházi aktust is, vagyis az egyházat. Az egyháznak is, mint közösségnek, mint intézménynek, szeretnie kell. Ez az ún. karitász nem egy puszta szervezet, mint más emberközpontú szervezet, hanem szükségszerű kifejezése a személyes szeretet legmélyebb aktusának, amelyet Isten a szívünkbe helyezett és amely tükörképe annak az aktusnak, amely Isten és amely Isten képmásává tesz bennünket.
Időbe tellett, amíg elkészült a szöveg és fordítása, most végre úgy tűnik, hogy a Gondviselés gesztusaként is, éppen azon a napon jelenik meg, amikor a keresztények egységéért imádkozunk, és remélem, hogy majd megvilágítja és segíti keresztény életünket.

A Szentatya az általános kihallgatás során a keresztények egységéért január 18 és 25 között végzett imanyolcad témájához fűzte gondolatait: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük”.
„Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól”- idézett Máté evangéliumából katekézise bevezetőjében a Szentatya. Jézusnak ez az ünnepélyes kijelentése, amellyel biztosítja tanítványait, a mi imáinknak is támaszt nyújt. Ma kezdődik az immár hagyományos keresztény egységhét, amely fontos alkalom arra, hogy elmélkedjünk a keresztény közösség megosztottságának drámájáról, és közösen kérjük magától Jézustól, hogy „Legyenek mindnyájan egy, hogy a világ higgyen”. Most mi is ezt tesszük, összhangban a világ minden részén élő sok-sok hívővel együtt. A keresztények egységéért mondott ima ugyanis különféle formákban, időpontokban és módozatokban érinti a katolikusokat, ortodoxokat és protestánsokat, akiket egyesít a Jézus Krisztusba, egyetlen Urunkba és Üdvözítőnkbe vetett hit.
Az egységért végzett ima fontos része az ökumenizmusnak, mint ahogy ezt a II. vatikáni zsinat kifejti az Unitatis redintegratio k. dokumentumban. Itt olvashatjuk, hogy a „szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni”. Az ökumenizmus engedelmesség az Evangéliumhoz, annyit jelent, hogy tesszük Isten akaratát, felhasználva szükséges és hatékony segítségét. A zsinat kifejezetten felhívja a hívek figyelmét arra, hogy „Minél szorosabb közösségben egyesülünk ugyanis az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, annál bensőségesebben és könnyebben tudjuk elmélyíteni a kölcsönös testvériséget”.
Azok az elemek, amelyek a tartós megosztottság ellenére még összekapcsolják a keresztényeket, lehetőséget nyújtanak arra, hogy közös imával forduljunk az Úrhoz. Ez a Krisztusban való szeretetközösség támasztja alá az egész ökumenikus mozgalmat és megjelöli Isten Egyházában minden keresztény egységtörekvésének célját is. Ez különbözteti meg az ökumenikus mozgalmat minden más kezdeményezéstől, amely más vallásokkal és ideológiákkal kíván párbeszédet folytatni illetve kapcsolatokat kialakítani. Erre vonatkozóan is határozott útmutatást adott az ökumenizmusról szóló zsinati dekrétum: „Ebben az egységmozgalomban, más szóval ökumenikus mozgalomban azok vesznek részt, akik a Szentháromságos Istent hívják segítségül és Jézust vallják Úrnak és Megváltónak.” A közös imák, amelyeket az egész világon végeznek ezekben a napokban, vagy Pünkösd táján, ezen túl kifejezik a közös elkötelezettségre vonatkozó akaratot, amely minden keresztény teljes szeretetközösségének helyreállítására törekszik. Ezek a közös imák, minden bizonnyal hatékony eszközt jelentenek az egység kegyelmének elnyerésére – idézett ismételten a Szentatya a zsinati dokumentumból. Ezzel a megállapítással a zsinat lényegében értelmezi azt, amit Jézus mond tanítványainak, amikor arról biztosítja őket, hogy ha a földön, ketten, egymással egyetértésben kérnek valamit a mennyei Atyától, akkor azt megadja nekik, mivel „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Feltámadása után újból arról biztosítja őket, hogy velük lesz „minden nap, a világ végéig”.
Jézus jelen van tanítványai közösségében és imáikban is és ez a jelenlét biztosítja az ima hatékonyságát. Ezért ígérte meg, hogy „amit megköttök a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldotok a földön, a mennyben is föloldott lesz”.
A kérő imán túl adjunk hálát az Úrnak azért az új helyzetért, amelyet a keresztények közötti ökumenikus kapcsolatok fáradságos munkával kialakítottak, köszönjük meg az újból megtalált testvériséget, a szolidaritás erős szálait, a szeretetközösség növekedését, az egyes párbeszédek között megvalósult konvergenciát. A jövő előttünk áll – mondta a Szentatya, majd utalt szeretett elődjére, II. János Pálra, aki olyan sokat tett az ökumenizmus ügyéért és olyan sokat szenvedett a megosztottság miatt. Ő tanította „Ut unum sint” k. enciklikájában, hogy „Az Istentől már kapott ajándékok elismerése fölkészít bennünket a további nélkülözhetetlen ajándékok fogadására, hogy véghez tudjuk vinni az egység ökumenikus művét.” Imádkozzunk tehát tovább, annak tudatában, hogy a keresztények egysége helyreállításának szent ügye felülmúlja szegényes emberi erőinket és az egység végső fokon Isten ajándéka- mondta végül katekézisében a Szentatya.