2006-01-16 16:52:21

XVI. Benedek pápa hétfői tevékenysége


XVI. Benedek pápa hétfőn délelőtt a következő személyeket fogadta kihallgatáson: Filip Vujanovics montenegrói államfőt, feleségével és kíséretével együtt, Riccardo Di Segni római főrabbit, kíséretével, majd pedig újra kezdte az ad limina fogadások sorát. Ezúttal a kongói főpásztorok érkeztek Rómába, hogy az egyházi törvénykönyv előírása szerint beszámoljanak egyházmegyéik helyzetéről a Pápának és a vatikáni hivataloknak. Elsőként a Szentatya Frédéric Etsou-Nzabi-Bumangwabi bíborost, Kinshasza érsekét fogadta három segédpüspökökével együtt, majd még egyenként találkozott a Kongói Demokratikus Köztársaság másik három püspökével.
 Filip Vujanovics montenegrói elnököt a Szentatya az Apostoli Palota könyvtártermében fogadta. A látogatásról a szentszéki szóvivő nem adott ki tájékoztatást, de az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint az elnök meghívta a Pápát, hogy látogasson el a kis balkáni köztársaságba, amely a Belgrádtól való függetlenségre törekszik. Az ezzel kapcsolatos népszavazást áprilisban rendezik meg. Vujanovics elnök a Szent Péter téren újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: tájékoztatta a Pápát arról, hogy Montenegróban igen jók a kapcsolatok a katolikusok és az ortodox vallás követői között. Ha XVI. Benedek pápa ellátogat Montenegróba erről személyesen is meggyőződhet – mondta az elnök, majd kifejezte azt a reményét, hogy a Szentszék is támogatja jogos demokratikus törekvéseiket. A montenegrói államfő a Pápánál tett látogatás után felkereste Angelo Sodano bíboros államtitkárt, aki a megbeszélés során azt mondta, hogy a Szentszék az ország helyzetével kapcsolatban az Európai Unió álláspontjához igazodik. Az elnök vatikáni látogatásának egyik érdekessége az, hogy a látogatást nem a szerbiai szentszéki nagykövet készítette elő, hanem a montenegrói származású máltai lovag, Anton Sbutega.







All the contents on this site are copyrighted ©.