2006-01-12 16:07:50

Róma szívén viseli az elesettek sorsát – hangsúlyozta Walter Veltroni polgármester az év eleji pápai fogadás alkalmával


A római vezetés elsődleges feladatának tekinti, hogy a várost egyre inkább szolidáris közösséggé alakítva felkarolja a legkiszolgáltatottabb embereket. Walter Veltroni polgármester válaszolva XVI. Benedek pápa felhívására, amelyet az év végi Te Deum alkalmával mondott –hogy ti. emlékezzünk meg a nehézséget szenvedőkről – aláhúzta, hogy az önkormányzat azon dolgozik napról napra, hogy Róma városában ne legyenek elválasztó falak, kirekesztő akadályok senki számára. A szolidaritás építésében részt vesznek különböző szövetségek, önkéntesek, egyházi közösségek és számtalan plébánia. Az „emberibb Rómáért” folyó munkában a polgármester megemlítette azt a több, mint 50ezer idős beteg embert, akit önkéntesek láttak el a múlt év nyarán; a szociális műtőszobát, amely három éves működése során több, mint 40ezer orvosi beavatkozásnak adott helyet. Szólt még a „Róma nem pazarol”-programról, amelynek keretében a szegények menzáján kiosztják az élelmiszerfölösleget, amit egyébként kidobnának; majd példaként említette a 4.176 férőhelyes hajléktalan szállót. Walter Veltroni polgármester végezetül emlékezetett arra a nagy tanúságtételre, amelyet a szolidaritás és az emberség terén mutattak a római polgárok II. János Pál pápa halálakor és XVI. Benedek pápa megválasztásakor.








All the contents on this site are copyrighted ©.