2005-12-20 16:48:25

Indonéziában keresztény és muzulmán vezetők felhívása, három keresztény halálos ítélete végrehajtásának felfüggesztésére – a Szent Egyed közösség szolidaritása
 


A Sant’Egidio közösség támogatja azt az Indonéziából érkezett felhívást, hogy függesszék fel három keresztény halálos ítéletének végrehajtását. A három személy életének megmentéséért a közösség már régóta felemelte szavát.
A négy évvel ezelőtt, 2001. december 20-án Malinoban közzétett nyilatkozat vetett véget az Indonéz szigetcsoport Sulawesi szigetén dúló konfliktusnak. Az évforduló alkalmából a muzulmán, a katolikus, valamint a protestáns közösség képviselői, nevezetesen Manado katolikus főpásztora, Josef Suwatan püspök, az Ulemák Uniójának vezetője, Hadzs Arifin Asagat, továbbá Nico Gara evangélikus lelkész közös felhívást intéztek az Indonéziai Köztársaság elnökéhez és az ország hatóságaihoz. Ebben azt sürgetik, hogy függesszék fel az említett halálos ítéletet, újítsák fel a pert, és vizsgálják felül, milyen erőszakos cselekedetek történtek a szigeten 2000-ben, amelyekkel a három keresztényt vádolják. Az elítéltek neve: Fabian Tibo, Dominggus da Silva és Marinus Riwu. Az elmúlt napokban számos vallási vezető, közöttük Abdurrahman Wahid, volt köztársasági elnök, valamint Hasym Muzadi, Indonézia és a világ legnagyobb muzulmán szövetsége, a „Nahdlatul Ulama” vezetője szintén felemelték szavukat, hogy kegyelmezzenek meg az elítélteknek és vizsgálják felül az ellenük lefolytatott pert. A Sant’Egidio Közösség csatlakozik mindazokhoz, akik a halálos ítélet felfüggesztését és a perújrafelvételt kérik. Ezen felül leszögezi, hogy nincs igazságosság az élet védelme nélkül, és azt sürgeti, hogy vegyék figyelembe minden halálos ítélet elhalasztását.
A Szent Egyed közösség közleménye mellékeli a három indonéziai vallási vezető felhívásának szövegét is. Ebben a muzulmán, valamint a katolikus és protestáns közösségek képviselői, akik egyben a négy évvel ezelőtti malinoi nyilatkozat aláírói megfigyelői minőségben, leszögezik, hogy régóta szívükön viselik a béke ügyét. Megállapítják, hogy a három elítélt kivégzése azt eredményezné, hogy az erőszakos cselekedetek valódi felelősei büntetlenül maradnának, ez pedig ellent mondana a törvényességre és az igazságosságra való törekvéseknek.
A vallási vezetők javasolják továbbá egy független nyomozó bizottság felállítását, illetve reményüket fejezik ki, hogy a hatóságok helyt adnak kérésüknek, az igazságosság és a törvény biztosítása érdekében.  







All the contents on this site are copyrighted ©.