2005-12-16 19:01:16

Magyarország - missziós terület? Tanulmányi nap Budapesten


40 évvel ezelőtt, 1965. december 7-én, fogadták el a Rómában összegyűlt zsinati atyák a II. Vatikáni Zsinat missziós határozatát. Ennek a kerek évfordulónak a kapcsán az Isteni Ige Társasága és a Sapientia Hittudományi Főiskola tanulmányi napot szervezett Budapesten, a Főiskola Aulájában. A tanulmányi nap elsődleges célja valójában nem annyira a missziós határozat méltatása volt, hanem annak időszerűségét mérlegelve az előadók kritikus szemmel tekintettek a magyar egyházi-vallási adottságokra. Ezért is volt a tanulmányi napnak kissé provokatív címe: Magyarország – missziós terület? Az előadók bemutatták a konkrét magyar adottságokat, a vallásos élet olyan területeit, amelyek közelebb állnak a misszió fogalmához, mint egy rendszerezett, hagyományos pasztorális tevékenységhez.
A tanulmányi napon szó volt a cigánypasztorációról, a katonai lelkészség missziós feladatáról, missziós programok szervezéséről és a készülőben levő 2007-es budapesti Városi Misszióról is. Az előadók között volt Szabó Tamás tábori püspök és Udvardy György, Budapest-esztergomi segédpüspök, általános helynök.
A rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel ért véget, amelyet Szerdahelyi Csongor újságíró, a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtófelelőse vezetett. A résztvevők: P. Lukács László, Udvardy György segédpüspök és P. Német László verbita tartományfőnök megegyeztek abban, hogy a mai magyar egyházi-vallási helyzetben sokszor találkozhatunk az újpogányság jeleivel, így Magyarország is bizonyos értelemben missziós terület.








All the contents on this site are copyrighted ©.