2005-12-12 17:39:51

Javier Lozano Barragán bíboros, az Egészségügyi Pápai Tanács elnöke szerdán a Vatikáni Rádió épületében tart sajtókonferenciát, amelyen beszámol az „Irgalmas Szamaritánus” Alapítvány tevékenységéről


A bíboros karácsonyi üzenetben fordul az egyes országok püspökkari konferenciáinak elnökeihez, emlékeztetve rá, hogy az „Irgalmas Szamaritánus” Alapítványt éppen egy éve Karácsonykor hozták létre.
Az Alapítványt, amelyet Isten Szolgája, II. János Pál hagyott örökségbe az egyházi közösségnek, mint „a testvéri osztozás jelét”, a világ legszegényebb betegei számára, pápasága első napjaitól kezdve jóváhagyta és áldásával kísérte XVI. Benedek is.
A helyi egyházak hívei nagylelkűen válaszoltak a püspöki konferenciák elnökeinek felhívására– írja üzenetében Barragán bíboros. Az adományok 10 euróstól 100 ezer euróig terjednek. Az év során összesen 266 ezer euró érkezett be az Alapítvány számára, amely az adományokat azonnal az AIDS betegeket gondozó katolikus intézeteknek továbbította, különös tekintettel az afrikai, ázsiai és egyes latin-amerikai országokra, a megfelelő antiretrovirális gyógyszerek megvásárlására.
Az Egészségügyi Pápai Tanács elnöke arra buzdítja az egyes püspökkari konferenciákat, hogy a helyi egyházaknak nyújtott segítségen túl, továbbra is nagylelkűen válaszoljanak az Egyetemes Egyház legsürgetőbb szükségleteire. A közelgő szent Karácsony és Urunk megjelenése ünnepe alkalmából az egyes egyházi közösségek gyűjtsenek az Alapítvány javára a következő jelmondattal: „Ajánlj fel 5 eurót és gyújts meg egy karácsonyi csillagot”. A világ legszegényebb országaiban élő AIDS betegek testvéri megsegítése fontos lépést jelent majd minden egyházi közösség lelki életében – írja végül Javier Lozano Barragán bíboros, az Egészségügy Pápai Tanácsának elnöke a Püspökkari Konferenciák elnökeihez írt karácsonyi levelében.








All the contents on this site are copyrighted ©.