Raniero Cantalamessa atya második ádventi prédikációja a Szentatya jelenlétében

Krisztus istensége János evangéliumában – ez volt a témája a második adventi prédikációnak, amelyet pénteken reggel tartott Raniero Cantalamessa kapucinus atya, az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, a Szentatya és a Pápai Család tagjainak jelenlétében. A Pápai Ház szónoka rámutatott Jézus János evangelista iránti szeretetére, valamint arra a rendkívüli kapcsolatra, amely a szeretett tanítványt Krisztus Anyjához fűzte. A Szentlélek és Mária a legjobb szövetségesünk, hogy Jézus mellé álljunk, és lehetővé tegyük, hogy ezen a Karácsonyon a Kis Jézus megszülessen életünkben. Csak a kinyilatkoztatott bizonyosság, amely maga mögött tudja Isten erejét, juthatott el arra a végkövetkeztetésre, hogy a názáreti Jézus Isten Fia, a világ Üdvözítője. Krisztus istensége a legmagasabb csúcs, hitünk Everest-je – mondta beszédében Cantalamessa atya. Sokkal nehezebb ebben hinni, mint egyszerűen Istenben. Elválaszthatatlan a „botránytól”, ami annak a függvénye, hogy egy ember „Istennek” nevezi magát. „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem” – mondja Jézus Máté evangéliumában. Különösen érezhette ezt a botrányt a negyedik evangélium szerzője, hiszen, mint zsidó, abban hitt, hogy a háromszor szent Istent nem lehet látni és utána életben maradni. A botrányt csak a hittel küzdhetjük le, nem küszöbölhetjük ki pusztán Krisztus istenségének történelmi bizonyítékai által. Aki hinni akar Krisztusban, annak Szent Ágoston szavai szerint le kell ereszkednie egészen a szív mélyébe, hogy meghallja a Szentlélek belső tanúságtételét. János arra buzdít bennünket, hogy ismét felfedezzük Jézus személyét és megújítsuk belé vetett hitünket. Az evangelista arról az erőről tesz rendkívüli tanúságot, amellyel Jézus eljut az emberek szívéhez. A Szentlélek sugallatán kívül, János azért juthatott el Jézus ilyen tökéletes imádására, mert mellette állt Jézus Anyja, aki vele együtt imádkozott. P. Cantalamessa elmélkedésében arra is rámutatott, hogy János bizonyos szempontok szerint napjainkhoz hasonló kulturális, kozmopolita környezetben élt, amely megszünteti a távolságokat, a kultúra és a vallás hagyományos megkülönböztetését. Hogyan viselkedett János ebben a helyzetben? Talán arra törekedett, hogy Jézus tanítását hozzáigazítsa a szinkretista környezethez, amelyben minden vallást és kultuszt elfogadtak, mint egy nagyobb egység töredékét? Egyáltalán nem. János nem szállt vitába kora egyetlen vallásával, felekezetével sem, csak a rossz keresztényeket, az egyházon belül élő eretnekeket bírálta. Úgy hirdette Krisztust, mint az Atya legnagyobb ajándékát a világ számára, amelynek befogadásáról mindenki szabadon dönthet.