2005-12-08 17:36:27

Pápai szentmise Szeplőtelen Fogantatás ünnepén
 


XVI. Benedek pápa csütörtökön fél tízkor a Szent Péter-bazilikában 5 ezer hívő részvételével ünnepélyes szentmisét mutatott be a II. Vatikáni Zsinat lezárásának negyvenedik évfordulója alkalmából. A szentmisén 40 bíboros és 80 érsek, illetve püspök koncelebrált, köztük Angelo Sodano bíboros államtitkár és Camillo Ruini bíboros helynök. A Rómában tartózkodó Metodista Világtanács küldöttsége is kifejezte kívánságát, hogy az ökumenizmus jegyében szeretne jelen lenni az ünnepi pápai misén. A 6 személyből álló küldöttség tagjai között volt metodista világszövetség tanácsának elnöke, Sunday Mbang nigériai metodista püspök. A hívek könyörgései a nagy világnyelveken hangzottak el: egy-egy zsinati dokumentumból való idézetet követve imádkoztak többek között franciául a keleti és nyugati egyházak híveiért és a papi szolgálatért. Arabul azért fohászkodtak, hogy a nemzetek és a nemzetközi szervezetek vezetői működjenek együtt fáradhatatlanul az igazságosság és a népek közötti béke előmozdításán és Krisztus-hívőkben leljenek kitartó munkatársakra. Kínaiul a szenvedőkért, oroszul a művészekért imádkoztak, hogy képesek legyenek megnyílni a Szentlélek alkotó ereje előtt és tevékenységükkel fáradozzanak a teremtett világ átalakításán az új ég és új föld eljövetelére várva. A Pápa szép homíliáját a szentmisén jelen lévő hívek sokasága nagy tapssal fogadta.  







All the contents on this site are copyrighted ©.