2005-11-29 16:12:08

„Afrika az életért” – kezdeményezés 11 afrikai országban a halálbüntetés eltörlésére


November 28-án a Szent Egyed közösség szervezésében került sor Rómában az „Afrika az életért” elnevezésű nemzetközi ülésre a halálbüntetés eltörléséért, amelyen részt vett 11 afrikai ország igazságügy minisztere. A felszólalók között volt Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának egykori prefektusa, Gianni Letta olasz miniszterelnök helyettes, Alfonso Mattera EU képviselő és a malawi Vera Chirwa az Afrikai Unió emberjogi biztosa.
A rendezvény részét képezi egy több napos eseménysorozatnak, amely folyamán számos európai fővárosban szerveznek találkozókat, felvonulásokat és különféle programokat. A rendezvénysorozat csúcspontja a november 30-ai Városok Világnapja a halálbüntetés ellen. Ezen a napon 5 kontinens több mint 500 városa élő kapcsolatba lép Rómával, hogy elindítsanak egy eddig még soha meg nem valósított nemzetközi mozgósítást a halálbüntetés eltörléséért az egész világon.
A Szent Egyed közösség 4 évvel ezelőtt indította el azt a kezdeményezést, amely 65 város bevonásából világszintű hálózattá nőtt. A kezdeményezést hivatalosan is támogatják a legfontosabb emberjogi szervezetek és a halálbüntetés elleni Nemzetközi Koalíció.







All the contents on this site are copyrighted ©.