November 29-én közzétették a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció instrukcióját papi vagy szerzetesi hivatásra jelentkező, homoszexuális hajlamokkal rendelkező személyeket illetően

A dokumentumot, amely hivatalosan november 4-én, Borromei Szent Károly, a papképző szemináriumok védőszentje liturgikus ünnepén jelent meg, XVI. Benedek pápa augusztus 31-én hagyta jóvá, és ekkor rendelte el közzétételét.
Az instrukció azokat a szempontokat sorolja fel, amelyeket figyelembe kell venni a papi vagy szerzetesi hivatásra jelentkező, homoszexuális hajlamokkal rendelkező személyek felvételénél.
A néhány oldalas, három pontból álló útmutatás a bevezető sorokban emlékeztet rá, hogy a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció, összhangban a II. vatikáni zsinat tanításával, különösen a papi képzésre vonatkozó Optatam totius k. dekrétummal, már több dokumentumot tett közzé ebben a témában. Az 1990-es püspöki szinódus is a papképzés témájával foglalkozott, a főpásztorok összejövetelét követően pedig II. János Pál pápa közzétette a Pastores dabo vobis k. szinódus utáni Apostoli buzdítását. A jelen instrukció arra az egyre sürgetőbbé vált kérdésre kíván választ adni, hogy az illetékesek milyen szempontok szerint döntsenek a mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokkal rendelkező, papi vagy szerzetesi hivatásra jelentkező személyek felvételéről.
Az első pont, amelynek címe: Érzelmi érettség és lelki atyaság, leszögezi, hogy az egyházi szent hagyomány értelmében kizárólag megkeresztelt férfiak részesülhetnek a papság szentségében. Mivel a pap, felszentelésekor a Szentlélek révén Krisztushoz, az Egyházfőhöz válik hasonlóvá, aki az Egyház Jegyese, arra van szükség, hogy a jelölt érzelmileg érett legyen. Ez teszi lehetővé, hogy helyes kapcsolatot létesítsen férfiakkal és nőkkel, kifejlődjön benne a lelki atyaság érzéke a rábízott egyházi közösség irányában.
A második pont a homoszexualitás és a felszentelt papság viszonyát tárgyalja.
A II. vatikáni zsinatot követően, az egyházi Tanítóhivatal, és különösen a Katolikus Egyház Katekizmusa, megerősítették az egyház homoszexualitásra vonatkozó tanítását. Ez utóbbi különbséget tesz a homoszexuális cselekedetek valamint hajlamok között.
Ami a tetteket illeti, hivatkozik a Szentírásra, amely ezeket súlyos bűnként mutatja be. A szent hagyomány a homoszexuális cselekedeteket mindig is lényegükből fakadóan erkölcstelennek és a természeti törvénnyel ellentétesnek tekintette. Ezért semmilyen esetben sem lehet jóváhagyni őket.
Ami a mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokat illeti, és amelyek jelen vannak bizonyos számú férfiak és nők esetében, objektíven szintén erkölcsi rossznak kell tekinteni. Ezeket a személyeket tisztelettel és tapintattal kell kezelni, bármiféle igazságtalan megkülönböztetés nélkül. Arra kaptak meghívást, hogy megvalósítsák életükben Isten akaratát és nehézségeiket Krisztus kereszt áldozatával egyesítsék.
Ennek a tanításnak a fényében, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció, egyetértésben az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval, szükségesnek látta, hogy leszögezze: az egyház, bár mély tiszteletben tartja őket, nem fogadhatja el azoknak a személyeknek a papi vagy szerzetesi hivatásra jelentkezését, akik gyakorló homoszexuálisok, akik mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokat mutatnak, vagy támogatják az ún. „gay kultúrát”.
Amikor azonban olyan homoszexuális hajlamokról van szó, amelyek csak egy átmeneti probléma kifejeződései, mint például a még nem lezárult serdülőkor, az illető személyeknek legalább hároméves próbaidőre van szükségük diakónussá szentelésük előtt.
Az instrukció harmadik pontja azokat a szempontokat sorolja fel, amelyeket az egyházi elöljáróknak figyelembe kell venni a jelöltek képességvizsgálatakor.
Minden papi hivatástól elválaszthatatlan a következő két szempont: Isten ingyenes ajándéka és a meghívott személy felelősségteljes szabadsága. A hivatás az isteni kegyelem ajándéka, amelyet az egyház által, az egyházban és az egyház szolgálatáért kapunk. A puszta vágy, hogy valaki a papi hivatást válassza, önmagában véve még nem elég, és a papság szentségében való részesülés nem tartozik a jogok közé.
Az egyházat illeti meg az a feladat, hogy felelősségteljesen megállapítsa a jelöltek alkalmasságát, elkísérje őket a képzés évei során és megítélje, hogy birtokában vannak-e a felszenteléshez szükséges követelményeknek.
A papképzés négy alapvető - emberi, lelki, értelmi és lelkipásztori - dimenziója, egymást kiegészítve kell hogy végigkísérje a jelölt formációját. A papi vagy szerzetesi hivatásra való alkalmasság megállapítása a püspök vagy a rendi elöljáró személyes felelőssége. Súlyos, megalapozott kétségek esetén, nem szabad, hogy a jelöltet az egyházi rend szentségében részesítsék.
A hivatásra való alkalmasság, a jelölt érettségének megállapítása a szeminárium rektorának és többi nevelőjének is súlyos felelőssége. A felszentelés előtt a rektor feladata, hogy véleményt mondjon a jelölt képességeiről. Az alkalmasság megállapításában továbbá fontos szerepe van a lelki vezetőnek. Bár kötelezi a titoktartás, ő képviseli az egyházban a belső fórumot. A jelölttel való beszélgetései során nyomatékosan emlékeztetnie kell az egyház előírásaira a papi tisztaságot, a papokat megkülönböztető érzelmi érettséget illetően. Amennyiben a jelölt gyakorló homoszexuális, vagy mélyen gyökerező hajlamokat mutat, lelki vezetője és gyóntatója kötelessége, hogy lelkiismeretben lebeszélje őt az egyházi rend szentségének felvételéről.
Természetesen magától értetődik, hogy maga a jelölt, első személyben felelős saját képzéséért. Súlyos becstelenség lenne, ha a jelölt eltitkolná homoszexualitását, hogy minden áron felszenteltesse magát. Az ilyen magatartás nem felel meg az igazság, a hűség, a készség lelkiségének, amelynek jellemeznie kell mindazokat, akik Krisztust és egyházát kívánják szolgálni az egyházi rendben.
A dokumentum végkövetkeztetése arra buzdítja a püspököket, a püspökkari konferenciákat és a legfőbb szerzetesi elöljárókat, hogy ébren őrködjenek az instrukcióban foglalt szabályok hűséges megtartása felett, a jelöltek érdekében és azért, hogy mindig biztosítsák az egyház számára a Krisztus szíve szerinti igazi lelkipásztorok, hiteles papok szolgálatát.