Solidarność – 25 ével később - megemlékezés Rómában
Kedden és szerdán ezzel a címmel tartottak megemlékezést Rómában, a Lengyel Nagykövetség
és a Lengyel Intézet szervezésében. A kétnapos rendezvénysorozat főszereplője Lech
Wałesa, a szabad lengyel szakszervezet alapítója és történelmi vezetője volt,
aki a béke Nobel-díjasok hagyományos római találkozójára érkezett az Örök Városba.
A rendezvénysorozat kedden este filmvetítéssel kezdődött: a „Solidarność, Solidarność”
c. Andrzej Wajda filmrendező ötlete alapján készült összeállítás, 13 rövid filmmel
idézte fel a szabad szakszervezet születését, illetve azt a belőle fakadó nagy társadalmi
mozgalmat, amely megváltoztatta Európa arculatát. Szerdán, a Lengyel Intézetben
a Szolidaritás történelmi hatásának elemzésére került sor, azoknak a részvételével,
akik Lech Wałesa mellett szereplői, vagy tanúi voltak a negyed századdal ezelőtt kezdődött
eseményeknek. A „Solidarność: helyi forradalom vagy a Jalta által felállított világrend
összeomlása?” c. konferencián a szakszervezet alapítója mellett felszólalt a küzelmúlt
olasz politikai életének két meghatározó személyisége, Giulio Andreotti és Giorgio
Napolitano örökös szenátorok, illetve Karol Modzelewski lengyel történész.
„Én
ma is forradalmár vagyok, és Európának szüksége van forradalomra” – mondta a fiatalkori
lelkesedését és karizmáját ma sem nélkülöző Wałesa. A XX. században az ember ellensége
volt embertársának. A XXI. században, ha életben akar maradni, akkor Szolidaritásra
van szüksége. Humoros történetekkel fűszerezve idézte fel a szakszervezet megalakulásának
eseményeit, jól jellemezve azt a pánikot, amely a szovjet és a lengyel pártvezetésben
kitört a lengyel pápa megválasztásakor. Egyértelmű utalást tett arra, amit hivatalosan
még mind a mai napig nem szögeztek le: a török merénylő kezét Moszkva fegyverezte
fel. És amikor látták, hogy a Pápa „halhatatlan”, a Szolidaritás mozgalom szellemisége
pedig feltartóztathatatlanul egész Kelet-Európában elterjed, akkor végső megoldásként
a kommunizmus megreformálását tűzték ki célul, holott világos volt, hogy olyan rendszerről
van szó, amit nem lehet megreformálni, mert akkor már nem kommunizmus. „II. János
Pál soha nem buzdított harcra bennünket, hanem, mivel jól végezte kötelességét, mindenki,
aki hallgatta szavát, kénytelen volt elgondolkozni a történteken. A Szentatya pusztán
felébresztett minket, és Lengyelországgal együtt más nemzeteket is” – tette hozzá
a Szolidaritás alapítója. A mai helyzetet elemezve megállapította, hogy a hidegháborús
évekkel szemben ma csak egy nagyhatalom van, amely azonban nem rendelkezik sem erkölcsi,
sem politikai tekintéllyel.
Karol Modzelewski lengyel történész beszédében
többször is említést tett az 1956-os magyar forradalomról, amelyet a szovjet tankok
vérbe fojtottak. Szerencsésnek nevezte Lengyelországot, hogy a kommunizmus évtizedei
során mindig elkerülte a szovjet inváziót, ellentétben Magyarországgal vagy Csehszlovákiával.
A 25 évvel ezelőtti gdanski egyezményt pedig úgy jellemezte, hogy a „kommunisták,
saját felfüggesztett halálos ítéletüket írták alá”.
Giorgio Napolitano örökös
szenátor, a 70-es 80-as évek Olasz Kommunista Pártjának vezető személyisége arról
a sokkhatásról számolt be, amelyet a Jaruzelski tábornok által kihirdetett rendkívüli
állapot, illetve a gdanski egyezményt semmibe vevő, a mozgalmat elfojtó intézkedései
váltottak ki az olasz kommunisták körében, akik sokáig azt hitték, hogy a Szovjetunióban
a világon először valóban a munkásosztály kezében van a hatalom. Bár ezt már a 68-as
prágai események láttán is nehéz lehetett feltételezni, ekkor végleg sor került az
OKP Moszkvával való „történelmi szakítására”, amely az akkori főtitkár, Enrico Berlinguer
nevéhez fűződik. „Mintegy lehullott egy ideológiai fátyol, amely előzőleg megakadályozta,
hogy lássuk a tényleges valóságot” – mondta Napolitano szenátor. Ami II. János Pál
pápának a kommunizmus összeomlásában betöltött szerepét illeti, utalt Adriano Roccucci
olasz történészre, akinek a Szovjetunió széthullása után alkalma volt a moszkvai történelmi
levéltárban kutatnia. Itt egyértelműen olyan dokumentumokat talált, amelyek a szovjet
vezetés kétségbeeséséről tanúskodtak a Szentatya első, 1979-ben hazájában tett, minden
elképzelést felülmúló apostoli látogatása után. Ma, Lengyelország az újonnan csatlakozott
EU tagok között a legfontosabb helyet foglalja el, történelmét, kultúráját, lakossága
számát tekintve is – mondta Napolitano szenátor, majd azzal a kéréssel fejezte be
felszólalását, hogy Wałesa elnök járjon közbe hazájában az EU alkotmány ratifikálása
érdekében. A dokumentumot szintén elutasító franciákat és belgákat majd az olaszok
győzik meg.
A Solidarność alapítója erre így válaszolt: „Az Európai Alkotmány
szövegtervezetéből kihagyták a keresztény gyökerekre történő utalást, holott az mindössze
a minimum minimuma lett volna. Olyan vezetésről van szó, amely nem tűri meg a kereszténységet,
holott önazonosságunk megőrzése forog kockán. Nem azért, hogy másokkal szemben álljunk,
hanem saját magunk méltóságának megbecsülése érdekében. Javasolta, hogy dolgozzák
ki a közös értékek 10 pontját, egyfajta „Dekalógust”, amelynek alapján a földrész
államai közösen haladhatnak előre a politikai, gazdasági életben. „Amikor a Szolidaritás
mozgalma elkezdődött, senki a világon nem hitte volna, hogy véget lehet vetni a kommunizmusnak.
Erre egyszerűen semmilyen lehetőség nem volt. Mozgalmunk azért győzött, mert Istent
helyeztük a középpontba. Elfogadtuk Őt és letérdeltünk előtte. Most is erre van szüksége
Európának” – mondta végkövetkeztetésében Lech Wałesa, a „Solidarność” alapítója és
elnöke.