"Isten misztériumának végtelen és dicsőséges mélységére nem juthatunk el pusztán emberi értelemmel és képességekkel" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta a vesperásról szóló katekézisét. Az egyház minden héten elimádkozza az Efezusiakhoz írt levél ünnepélyes himnuszát. Ez a héber néven „berakot” műfajhoz tartozik, vagyis olyan áldás, amely már jelen van az Ószövetségben és amely a júdaista hagyományban, a későbbiekben tovább terjedt. Ez az ima szüntelenül száll fel a mennybe, hogy dicsőítse Istent, akit a keresztény hit „Urunk Jézus Krisztus Atyja”-ként ünnepel. Ezért e dicsőítő himnusz középpontjában Krisztus áll, akinek alakjában nyilvánul meg és teljesedik be az Atya Isten műve. Ennek a hosszú és tömör Éneknek a három fő kifejezése mindig a Fiúhoz vezet el bennünket – mondta katekézisében a Szentatya.
Isten „Benne választott ki” minket, - olvashatjuk Szent Pál levelében. Ez a választás arra szól, hogy „szentek és feddhetetlenek legyünk előtte”. Benne kapjuk meg a fogadott gyermekség ajándékát és azt a meghívást, hogy legyünk Krisztus testvérei. „Szeretetéből eleve arra rendelt, hogy – akaratának tetszése szerint – Jézus Krisztus által fogadott fiaivá legyünk, s magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában fölkarolt minket.”
Istennek ez az ajándéka gyökeresen átalakítja teremtményi mivoltunkat, és része Isten nagy üdvtervének, szeretettel teljes gondoskodásának, amelyet az Apostol meghatottan szemlél.
A másik kifejezés a „kiválasztást” követően, a kegyelem ajándékára utal. A görög változat két szóval is hangsúlyozza az isteni kezdeményezés ingyenességét, amely megelőz minden emberi választ. (charis és echaritosen, ugyanannak a szónak a tövéből ered). A kegyelem, amelyet az Atya nekünk ad Egyszülött Fiában, tehát szeretetéjnek kinyilvánítása, amely átölel és átalakít bennünket.
Szent Pál Efezusiakhoz írt levélének harmadik alapvető kifejezése szintén az isteni kegyelemre utal, amelyet az Atya „gazdagon árasztott” ránk. A teljességet kifejező igével állunk szemben, amely eredeti értelme szerint a túlzást, a korlátok, és fenntartások nélküli önátadást jelzi. Így jutunk el Isten misztériumának végtelen és dicsőséges mélységébe, amelyet a kegyelem nyitott meg és nyilvánított ki számunkra. Erre a kinyilatkoztatásra ugyanis nem juthatunk el pusztán emberi értelemmel és képességekkel. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt. Nekünk azonban Lelke által kinyilatkoztatta Isten, mert a Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is” – idézett XVI. Benedek pápa Szent Pál Korinthusiakhoz írt leveléből.
Az isteni „akarat titkának” középpontja arra van rendeltetve, hogy összhangba hozza az egész létet és az egész történelmet az Isten által akart teljességgel: „Krisztusban, mint főben” összefoglal mindent ez a terv. Ebben a görögül „oikonomia” – nak nevezett tervben, amely a lények és a lét felépítésének harmonikus terve, Krisztus az egyház testének feje, de egyben tengelye is, amely magába foglal mindent, „ami mennyben és földön van”. Nincs már többé szétszóródás, nincsenek korlátok, és felvázolódik az a „teljesség”, amely a valódi célja annak a tervnek, amelyet az isteni akarat a kezdetektől fogva meghatározott.
A teremtés és az üdvösség történetének nagyszabású körképe előtt állunk – folytatta katekézisében XVI. Benedek pápa, majd Szent Iréneusz szavaival zárta beszédét. A vértanú püspök az „Eretnekségek ellen” – Adversus Haerese c. művében részletesen elmélkedett arról, hogy Krisztus magába foglalta az egész teremtést. A keresztény hit elismeri – írta, - hogy csak egyetlen Atya Isten és csak egyetlen Jézus Krisztus létezik, a mi Urunk, aki mint fő, mindent összefoglal magában.