"Isten szereti teremtményeit, őrködik felettük, elkíséri őket a történelemben és szenved népe hűtlenségéért" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa, folytatva a vesperásról szóló katekézisét, a 135. zsoltárról elmélkedett. A „nagy Hallel” zsoltár néven ismert ünnepélyes dicsőítő éneket a zsidóság a húsvéti liturgia során intonálta.
Visszatérő sora: „irgalma örökké tart”. A mondat középpontjában az újból és újból felhangzó „irgalom” szó áll, amely a valóságban az eredeti héber „hesed” szó helyes, de korlátozott értelmű fordítása. Ezt a kifejezést használja ugyanis a Biblia annak a szövetségnek a jelölésére, amelyet az Úr és népével kötött. A szó egyben meghatározza azokat a magatartásformákat is, amelyek e kapcsolat értelmében kialakulnak, mint a hűség, a lojalitás, a szeretet és természetesen Isten irgalmassága.
A zsoltár azt a mély és személyes kapcsolatot ábrázolja szintetikusan, amely a Teremtő és teremtménye között jött létre. Ennek a kapcsolatnak a keretében Isten nem úgy jelenik meg a Bibliában, mint egy érzéketlen és könyörtelen Úr, sem úgy mint egy ködös, megismerhetetlen, végzetszerű lény, akinek titokzatos ereje ellen hiába is vennénk fel a küzdelmet. Isten ezzel szemben olyan személyként jelenik meg, aki szereti teremtményeit, őrködik felettük, követi őket a történelem útján és szenved azokért a hűtlenségekért, amelyek által népe gyakran szembe helyezkedik szeretetteljes, atyai irgalmasságával, amelyet a „hesed” szó jelöl. Az isteni szeretetnek az első látható jelét éppen a teremtésben kell keresnünk. A zsoltáros figyelme ezután a történelem felé fordul. A csodálattal teli tekintet mindenekelőtt a teremtést szemléli: az eget, a földet, a vizeket, a napot, a holdat és a csillagokat.
Még mielőtt felfedeznénk azt az Istent, aki egy nép történelmében nyilatkoztatja ki magát, van egy kozmikus kinyilatkozatás, amely mindenki számára nyitva áll és amelyet az egész emberiségnek felajánl az egyetlen Teremtő, aki az „Istenek Istene”, az „Urak Ura”. Az egek hirdetik Isten dicsőségét, keze alkotta a mennyeket. Azért teremtette a napot, hogy kormányozza a nappalt, a holdat és a csillagokat, hogy kormányozzák az éjt. Létezik tehát egy isteni üzenet, amely titokzatos módon bele van vésve a teremtett világba és jelzi a héberül „hesed”-nek nevezett irgalmasságot, vagyis Isten hűséges szeretetét, aki teremtményeinek adja az életet, a vizet és a táplálékot, a fényt és az időt. Tiszta tekintettel kell tehát szemlélni ezt az isteni megnyilvánulást, a csodálatos dolgok szemlélődéséből pedig fakadjon Isten dicsőítése, a hála örömteli himnusza.
A teremtett világot szemlélve eljutunk tehát Isten nagyságáig, irgalmas szeretetéig. Ezt tanítják az egyházatyák, akiknek hangja szüntelenül visszhangzik a keresztény Hagyományban – mondta XVI. Benedek pápa, idézve Nagy Szent Vazul tanítását, aki a Teremtés Hét napjáról szóló homíliájában elismeri, hogy a teremtés központi mozgató ereje a szeretet. „Kezdetben teremtette Isten…” A Biblia első szavait kommentálva írta: Az áldott természet, az irigységtől mentes jóság, az, aki minden értelmes lény szeretetének tárgya, a szépség, minden lény kezdete, az élet forrása, az értelem fénye, elérhetetlen tudás, vagyis mindenek Teremtője, Isten. „Ő tehát kezdetben teremtette az eget és a földet.”