"A magyarok egyetlen bűne az volt, hogy követelték a legalapvetőbb jogok tiszteletben
tartását" - mondta rádiószózatában XII. Piusz Magyarország szovjet invázióját követően.
49 évvel ezelőtt,
1956. november 4-én a szovjet lánctalpasok vérbe fojtották a magyar szabadságharcot.
XII. Piusz pápa, akit gyakran neveznek jogtalanul a csend pápájának, három rövid,
de nagy jelentőségű enciklikában fordult az egész világhoz a magyar eseményekkel kapcsolatban.
Október 28-án kelt, „Luctuosissimus eventus” k. enciklikájában atyai aggodalmának
adott hangot azért a rettenetes vérontásért, amely a számára oly kedves Magyarországot
sújtotta. „Legyen világos mindenki előtt, hogy a népek életének megzavart rendjét
nem lehet helyreállítani sem a fegyverek halált osztó erejével, sem a polgári lakosság
erőszakos elnyomásával” – írta Pacelli pápa. November elsején, Mindenszentek ünnepén
kelt enciklikájában, amelynek címe „Laetamur admodum”, XII. Piusz nagy örömét fejezi
ki, hogy a világegyház híveinek imái meghallgatásra találtak: Lengyelország és Magyarország
népei számára végre az igazságosságon alapuló béke új hajnala köszönt be. Szeretett
fiainak nevezi Stefan Wyszynski és Mindszenty József bíborosokat, akik, miután eltávolították
őket székhelyüktől, most ismét visszatérhettek az őket megillető felelősségteljes
szolgálat teljesítéséhez. Ujjongó tömeg fogadta őket győzedelmesen, miután elismerték
ártatlanságukat és azt, hogy igazságtalan vádakkal illették őket. A harmadik,
„Datis nuperrimis” k. enciklikát XII. Piusz Magyarország szovjet inváziójának másnapján,
1956. november 5-én tette közzé. Ebben a Pápa utal arra, hogy nemrég még reményét
fejezte ki a nemes magyar nép sorsának jobbra fordulását illetően, de az újabb hírek
most ismét a legnagyobb keserűséggel töltik el lelkét: Magyarország városaiban és
falvaiban ismét folyik a nagylelkű állampolgárok vére, akik lelkük mélyéből vágyódnak
az igazságos szabadság után. A Pápa, aki atyai szeretettel követi minden nép sorsát,
most ünnepélyesen leszögezi, hogy minden erőszak, minden igazságtalanul ontott vér,
minden esetben indokolatlan és törvénytelen. Isten szavai, amelyeket Káinhoz intézett:
„Testvéred vére hozzám kiáltott a földről”, ma is teljes mértékben érvényesek: A magyar
nép vére is az Úrhoz kiált, aki, mint igaz bíró a közönséges polgárokat rendszerint
csak haláluk után bünteti meg bűneikért, de az uralkodókat és nemzeteket néha még
életükben sújtja igazságtalanságaikért, amint ezt a történelem példái elénk tárják.
Hasson az Isten ezeknek a felelős embereknek a lelkére, hogy végre véget érjen az
igazságtalanság, minden erőszak megszűnjék és minden nép egymás közötti békében élve,
ismét megtalálja a jogos rendet a higgadt nyugalom légkörében” – írta enciklikájában
XII. Piusz pápa. November 10-én este fél 8-kor pedig a Vatikáni Rádión keresztül
a világhoz intézett szózatában arról az aggodalmáról szólt, amelyet atyai szíve érzett
a szeretett magyar nép elleni csapás láttán. A magyarok egyetlen bűne az volt, hogy
követelték a legalapvetőbb jogok tiszteletben tartását. Minden más lidércnyomás mellett
a lelkekre nehezedik a magyar események gyászos jelentősége. A rádiószózat, amelynek
teljes szövege az Osservatore Romano 1956. november 12-13-i számában jelent meg, Isten,
minden jog, igazságosság és szabadság forrása nevében címmel, a következő felszólítással
zárul a nemzetek felelőseihez: Isten! Isten! Isten! Isten segít majd benneteket, Isten
ad majd erőt. Az ő neve visszhangozzék az értelmiség és a munkásság száján, a sajtóban
és a rádióban. Isten neve, amely a béke és a szabadság rokon értelmű szava, legyen
az a jel, amelyben az emberek egymást testvérként ismerik el.