"Boldog az, aki örömmel teljesíti Isten parancsolatait" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa

Halottak napján, szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa a 111. zsoltárról elmélkedett, amely az igaz ember dicsérete. Katekézise elején a Szentatya utalt rá, hogy miután Mindenszentek napján az ég szentjeit ünnepeltük, a mai napon az elhunyt hívekről emlékezünk meg. A nap liturgiája arra buzdít bennünket, hogy imádkozzunk meghalt szeretteinkért, gondoljunk a halál misztériumára, amely minden ember közös öröksége. A hit fényében szemléljük derűvel és reménységgel a halál titkát. A Szentírás szerint ugyanis a halál több a végnél, új születés, kötelező átmenet, amely révén eljuthatnak a teljes életre azok, akik földi létüket Isten szavának útmutatásai szerint alakítják.
A 111. zsoltár ezekről az igaz emberekről szól, akik Istenfélők, akik elismerik az Úr természetfeletti mivoltát, bizalommal és szeretettel csatlakoznak akaratához, abban reménykedve, hogy a halál után találkoznak vele. A zsoltár első verssora szerint „boldogság” vár rájuk: „Boldog ember, aki féli az Urat”. A zsoltáros arra is figyelmeztet, hogy az Istenfélelem az Úr parancsolata iránti engedelmességben nyilvánul meg. Az a boldog ember, akinek nagy öröme telik abban, hogy megtartja Isten törvényeit.
Az Isten iránti engedelmesség tehát a remény, a belső és külső összhang gyökere. Az erkölcsi törvény megtartása a lelkiismeret mély békéjének forrása. Az „ellenszolgáltatás” bibliai nézete szerint az igazra isteni áldás száll, amely saját és utódai tettei számára biztosítja az állandóságot és sikert: „Törzse hatalmas lesz a földön, áldás van az igazak nemzedékén. Házát bőség és gazdagság tölti el”. Ezzel az optimista nézettel áll szemben Jób keserű panasza, aki igaz ember létére megtapasztalja a fájdalom misztériumát, úgy érzi, hogy igazságtalanul bűnhődik, látszólag értelmetlen megpróbáltatások sújtják. Ezt a zsoltárt tehát a Kinyilatkoztatás egészének összefüggésében kell értelmezni, amely magába foglalja az emberi élet valóságának minden szempontját.
Jogos azonban az a bizalom, amelyet a zsoltáros meg akar ismertetni mindazokkal, akik a feddhetetlen erkölcsi magatartás útját választották, szemben minden olyan látszólagos sikerrel, amelyet igazságtalanság és erkölcstelenség révén szereztek meg.
Az Isten Szava iránti hűség lényege egy alapvető választás, vagyis a szegények és rászorulók iránti tevékeny szeretet: „Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat…osztogat a szegénynek és adakozik.” Az igaz hívő tehát nagylelkű, tiszteletben tartja a bibliai törvényeket, kamat nélküli kölcsönt ad a szükséget szenvedő testvéreinek, nem szennyezi be magát az uzsora gyalázatos vétkével, amely tönkreteszi a nyomorgók életét.
Az igaz hívő, eleget téve a próféták szüntelen figyelmeztetésének, a társadalom peremére szorultak mellé áll, bőségesen és önzetlenül támogatja őket.
A 111. zsoltár, a hűséges és karitatív, „kegyes, igazságos és irgalmas” hívő alakja mellett egy verssorban utal a gonoszra is, aki irigykedve szemléli az igaz ember sikereit. A rossz lelkiismeretű emberek gyötrelméről van szó, szemben az igaz emberrel, akinek „bátorsága szilárd”, „szíve nyugodt”. XVI. Benedek végül Alexandriai Kelemen, a II. század közepén élt egyházatya „Melyik gazdag üdvözül?” írásából idézett, utalással a szegények iránti nagylelkűségre. Az egyházatya szerint Jézus igazságtalannak ítél minden olyan tulajdont, amelyet saját magunk számára tartunk fenn, ahelyett, hogy a rászorulók rendelkezésére bocsátanánk azt. Emlékeztet Szent Pál szavaira, miszerint „Isten a jókedvű adakozót szereti”, vagyis azokat, akik számára az adakozás öröm forrása. Nem fukarkodva vetnek, hogy nehogy ugyanúgy arassanak, hanem önzetlenül és megkülönböztetés nélkül megosztják másokkal, amijük van. Így cselekszenek valóban jót – zárta katekézisét alexandriai Kelemen szavaival XVI. Benedek pápa.