Magyar zarándokcsoport Máriazellben ünnepelte október 23-át

Török Csaba terézvárosi káplán tudósítása.

Október 23. Máriazellben
A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz és a budapest-pestújhelyi Keresztelő Szent János plébániák sajátos tervbe fogtak még a nyáron: közösen akartak híveik elzarándokolni a Szűzanya máriazelli szentélyébe. A gondolatot tett követte, s az időpontot is jelképesen választották ki: október 23-át, Kapisztrán Szent János és az 1956-os forradalom ünnepét az Alpok között, Ausztriában ünneplik majd.
A 90 fős zarándokcsoport két autóbusszal indult meg az útra szombaton reggel. Az érkezés után 5 órakor szentmisét mutattak be a máriazelli kegyoltárnál. Ennek bevezetőjében Kühár Ede bencés atya, máriazelli magyar lelkész köszöntötte a zarándokokat, s emlékeztette őket, hogy Mária bazilikájába nem vendégként tértek be – Máriazellben a magyarok otthon vannak. A szentmise magyar énekei szívből szóltak a Szűzanyához, akinek kegyszobra a Közép-Európai Katolikus Találkozó tiszteletére varrt ruhát viselte, a résztvevő nyolc ország: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország címerével. A Nagy Lajos építtette kegytemplom gótikus oszlopai között, a Szent Korona jelét ruháján viselő zelli Szűzanya előtt imádkoztak a magyar hívek.
Este nyolc órakor kezdődött a gyertyás körmenet – a 2005-ös év utolsó körmenete. Ennek liturgikus vezetője a délutáni szentmisét is bemutató terézvárosi káplán volt. Osztrák és magyar hívek közösen fohászkodtak a kegyoltárról meggyújtott gyertyák fényénél, a hagyományos máriazelli körmeneti éneket énekelve, a bazilika mellett és a város főterén körmenetben vonulva: „Große Mutter, wir rufen zu dir” – „Nagy anyánk, hozzád esdeklünk”, „Mária, hozzád esdeklünk”. Hamar kiderült, hogy egy debreceni magyar csoport is van a zarándokok között, valamint magánúton utazó családok is jelen vannak. Így tehát a 2005-ös zarándokévadot záró körmenet valóban magyar, magyar többségű volt. Így a bazilika osztrák orgonistája jóvoltából felcsendült a „Boldogasszony anyánk” és a „Te vagy földi éltünk” kezdetű magyar népének is.
Az éneklő hívek, osztrákok és magyarok, az imbolygó gyertyák fényének láttán az ember 1956-ra gondolt, amikor a helybeliek este körmenetben vitték körbe a Nagy Lajos által adományozott kegyképet – könyörögtek Magyarországért, a magyar nemzetért, töretlenül még november 4-e után is. Természetesen felidéződött előttünk Mindszenty József bíboros, hercegprímás alakja is, aki szintén volt zarándok a zelli Szűzanya előtt, s akit halála után itt, ebbe a kis magyar földbe, otthonba temettek el, az osztrák Alpok között – abban a mellékkápolnában, ahol a mai napig is nyugszik a méltatlanul elfeledett Szelepcsényi György esztergomi érsek, magyar prímás, a magyarság felekezeti harcok és török háborúk utáni megújhodásának egyik jeles vezéregyénisége.
Vasárnap, október 23-án kilenc órakor Molnár Béla pestújhelyi plébános atya mutatott be szentmisét a bazilika kegyoltáránál. Szentbeszédében emlékeztetett, hogy a magyar szenteknek három csoportja van: a magyarok, akik itthoni földön lettek szentté; a magyarok, akik idegen nemzetnek ajándékozták életüket, valamint azok az idegen földről érkezettek, akik Magyarországon leltek hazára, s életüket népünkért ajánlották. Ilyen volt Hunyadi János társa, Kapisztrán Szent János is, akinek emléknapján 1956-ban kitört a forradalom és szabadságharc. Az akkori harcnak, küzdelemnek, a kis nemzet hősiességének köszönhetjük, hogy ma, 2005-ben ennyi magyar zarándok itt állhat a máriazelli Szűzanya szentélyében – mondotta a plébános atya, hozzátéve, hogy eddig élete összes október 23-ját magyar földön ünnepelte, de most Ausztriában mégsem érzi magát idegenben.
Máriazell valóban egy kis otthon nekünk az Alpok között – s a Szűzanya évszázados közbenjárónk, akinek különös hálával tartozunk október 23-t, a magyar nemzet e szomorúságában is dicsőséges és büszke napját ünnepelve. A kettős plébániai zarándoklat résztvevői valóban megérezhették Szent Bernát szavainak igazát: „Emlékezzél meg, ó legkegyesebb Szűzanya, Mária, hogy sohasem lehetett hallani, hogy te valakit gyámolítás nélkül magára hagytál volna, aki oltalmadat kérte, és pártfogásért Hozzád folyamodott.” Mi mást is mondhatnánk mi magyarok október 23-t ünnepelve Nagyasszonyunk, mennyei Édesanyánk előtt állva?