2005-10-24 16:48:16

A szinódusi atyák levele a kínai püspököknek


A szinódus végén a világ püspökei levelet intéztek a 4 kínai főpásztorhoz, akiket a kínai hatóságok nem engedtek ki az országból, hogy részt vegyenek a római tanácskozáson. A 3 hetes szinódusi megbeszélések folyamán végig fenntartották a 4 helyet a kínai püspököknek és az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy végül mégis csak Rómába utazhat Li Duan, Li Jingfeng, Wei Jingyi és Jin Luxian püspök.
A szinódusi atyák október 22-én kelt levelük elején – melyet Nikola Eterovic érsek, szinódusi főtitkár valamint Francis Arinze, Sandoval Iniguez valamint Telesphore Placidus Toppo bíborosok, a megbeszélés megbízott elnökei láttak el kézjegyükkel – elküldték testvéri üdvözletüket kínai püspöktársaiknak. Kifejezték szomorúságukat távolmaradásuk miatt. Szerettek volna személyes elmondásuk alapján hallani egyházi tapasztalataikról, szenvedéseikről és eredményeikről. Arról biztosították a kínai püspököket, hogy szívükben és imáikban mindig jelen vannak. A megbeszélések középpontjában az Eucharisztia állt és éppen az Eucharisztiában mindannyian közösségben vannak Krisztussal és a világegyházzal. Mindezért hálát adnak az Örök Atyának, minden jó forrásánakt: az Ő szívéből fakadjon az a szeretet, amely elárad bennünk a Feltámadt Krisztus lelke által, aki egy szívvé és lélekké tesz bennünket. A szinódusi atyák végül az Úr Jézus nevében azt kívánják az összes kínai egyházi közösségnek, hogy felvirágozzanak az Úr szavának hallgatásában, a húsvéti misztérium ünneplésében és testvéreik nagylelkű szolgálatában. Végül kifejezték reményüket, hogy mielőbb lehetőség nyílik a Krisztussal való teljes egység még láthatóbbá tételére. A Legszentebb Szűz Mária, az Egyház Anyja oltalmába ajánlják ezt a reménységet, amelyet az egész egyház buzgó imái kísérnek.







All the contents on this site are copyrighted ©.