"A szent az, aki számára elég Isten szeretete, amelyet a testvérek alázatos és önzetlen szolgálatában tapasztal meg" - mondta XVI. Benedek pápa homíliájában

Az évközi 30. vasárnapon a szentmise bemutatása számos okot ad arra, hogy hálát adjunk Istennek – kezdte homíliáját a Szentatya. Ezek az okok: az Eucharisztia Évének lezárása, az Eucharisztiának szentelt püspöki szinódus befejezése, 5 szentéletű személy kanonizációja és a missziós világnap. A Szentatya miután örömmel köszöntötte elsőként a szinódusi atyákat, majd az új szentek ünneplésére összegyűlt zarándokokat és pásztoraikat, a szentmisén elhangzott evangélium szavairól elmélkedett, amelyek Isten és a felebarát szeretetének főparancsát állítják elénk. Jézus beteljesíti az ószövetségi kinyilatkozatást, ám nem ad ismeretetlen parancsolatot, hanem saját személyében és saját üdvösséghozó tevékenységében összefoglalja az Ószövetség két nagy tanítását: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szíveddel és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az Eucharisztiában szemlélhetjük e főparancs szentségét: Krisztus önmagában tökéletesen megvalósítja Isten és a felebarát szeretetét, amelyet azáltal közöl velünk, hogy Szent Testével és Vérével táplál bennünket. Így megvalósul bennünk az, amit Szent Pál a tesszalonikai hívekhez intézett levelében olvasunk: ”… A bálványoktól Istenhez tértetek, hogy az élő Istennek szolgáljatok.” Az életszentség alapja mindig a megtérés. A szent az, akit annyira megragad Isten szépsége és tökéletes igazsága, hogy ennek hatására fokozatosan átalakul. A szent az, aki számára elég Isten szeretete, amelyet a testvérek alázatos és önzetlen szolgálatában tapasztal meg. Mennyire gondviselésszerű ebben a távlatban az, hogy az egyház a mai napon öt új szent példáját állítja elénk, akiket az Élő Kenyér, Krisztus táplált, akik megértek a szeretetre és egész életüket a szeretet szerint alakították. Különböző helyzetekben és különböző kegyelmi adományokkal, teljes szívükkel szerették az Urat és a felebarátokat, mint önmagukat, és így minden hívő példaképévé lettek.
A Szentatya ezután egyenként méltatta a szentmise során szentté avatott öt személyt. Elsőként lengyelül és ukránul Józef Bilczewski püspököt, akit az imádság és a szentségimádás emberének nevezett. Zygmunt Gorazdowski is a szentmisén és a szentségimádáson alapuló áhítatáról volt ismert és Krisztus szeretete fordította a betegek, szegények és kitaszítottak felé.
Spanyolul szólt a Szentatya Alberto Hurtado Crichaga chilei jezsuita szentről, aki annyira azonosult Krisztussal, hogy az Ő szeretetével közeledett a szegények felé. Menhelyeket alapított a szegények számára, ezeket Krisztus otthonainak nevezte, ahol családias légkör és emberi melegség fogadta őket. Földi élete végén nagy fájdalmak és betegségek ellenére egyre csak ezt ismételte: „Contento Senor, contento” – elégedett vagyok Uram, elégedett.
A Szentatya olaszul méltatta Gaetano Catanosot, Krisztus Szent Arcának apostolát, aki azt vallotta, hogy „Jézus igazi arcát az isteni eucharisztiában szemlélhetjük”. A napi szentmise és a szentségimádás táplálta papságát, nagy lelkipásztori szeretettel szentelte magát a hitoktatásnak, a gyóntatásnak, a szegények és betegek szolgálatának és a papi hivatások ébresztésének.
A Pápa végül a másik olasz szent, Felice da Nicosia, kapucinus testvérre Szicília kiváló szülöttére emlékezett, aki segít bennünket abban, hogy felfedezzük az életet értékessé tevő kis dolgok szépségét és az igazi örömet, amelyre minden szív vágyik és amely a szeretet gyümölcse.
Az 5 új szent méltatása után a Szentatya a most véget ért szinódusról szólt, arról a három hétről, amelyet a szinódusi atyákkal együtt a megújult eucharisztikus buzgóság légkörében élt meg. „Most veletek együtt és az egész püspökség nevében, testvéri szeretetemet küldöm a kínai egyház püspökeinek” – folytatta homíliáját a Pápa. „Nagy szomorúsággal éltük meg távollétüket, de szeretném biztosítani minden kínai püspököt, hogy imáinkkal velük, papjaikkal és híveikkel vagyunk”. A szinódusi megbeszélések lehetővé tették, hogy elmélyítsék az Eucharisztia misztériumának legfőbb szempontjait. Az Eucharisztia szemlélése indítsa az egyház minden tagját, elsősorban is a papokat, az Eucharisztia szolgáit hűségük megújítására. Az imádott és ünnepelt eucharisztikus misztériumon alapul a cölibátus, amelyet a papok értékes ajándékként kaptak és amely jele az Isten és felebarát iránti osztatlan szeretetnek. Az eucharisztikus lelkiség legyen a laikus hívek számára is minden tevékenységük motorja és a világban végzett küldetésüket ne árnyékolja be az, hogy ellentét van hitük és életük között. A Szentatya végül hálád adott az Eucharisztia Éve kegyelmeiért és II. János Pál pápa buzdítása nyomán ezt mondta: újraindulva Krisztusból tegyünk tanúságot a szeretet misztériumáról, amely reménységgel tölti el a világot. Mária az eucharisztikus asszony segítsen bennünket, hogy megmaradjunk Krisztus szeretetében.
A két és fél órás szentmise után a Pápa elhagyta a Szent Péter teret és már az Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyalát, amelyre hívek újabb ezrei csatalakoztak a szentmisén résztvevő zarándokokhoz. A szokás szerint a Pápa rövid beszédet mondott, amelyben megemlékezett a vasárnap nagy eseményeiről és Mária oltalmába ajánlotta az egyház zarándokútját. Mária tanítson meg bennünket arra, hogy növekedjünk az Úr Jézussal való egységben és tanúbizonyságot tegyünk az Ő szeretetéről, mert ebben rejlik az igazi öröm titka. A Szentatya a világnyelveken és az új szentek nyelvein is köszöntötte az egybegyűlteket, majd apostoli áldását adta mindenkire.