Az Oltáriszentség álljon korunk egyházi életének középpontjában, fénye küzdje le a szekularizáció és a társadalmi igazságtalanságok árnyait - hirdeti a szinódus záróüzenete

Az Eucharisztiáról megtartott püspöki szinódus záró üzenete amely az öröm hangján szól az egyházhoz, ugyanakkor utal azokra a problémákra is, amelyek az egyetemes egyház vezetőit aggodalommal töltik el.
A 19 oldalas szinódusi üzenet tervezetét pénteken déli egy órakor rövid sajtótájékoztatón ismertették az újságírókkal, a Szentszék II. János Pálról elnevezett sajtótermében, a végleges szöveget szombaton teszik közzé.
A 26 pontos dokumentum, amelynek eredeti szövege francia, de amelyet a szinódus öt hivatalos nyelvén megfogalmaznak, az egyház és a világ fejlődésének pozitív jelenségeit és árnyoldalait foglalja össze. Ismételten leszögezi az Oltáriszentségről szóló tanítást, tisztázva a félreértéseket, továbbá rámutat a liturgikus visszaélésekre, utal a testvéregyházak híveire, illetve a sajátos életállapotban lévő világiakra vonatkozó normákra.
A szekularizált társadalmak elhomályosították a sacrum iránti érzéket, amelynek elvesztése a szinódusi atyák szerint a korunkban tapasztalható rossz egyik fő megnyilvánulása, amely akadályt jelent annak az 5 milliárd személynek az evangelizálásában, aki még nem ismeri Krisztust.
A XXI. Század egyháza részét képezi korunk globalizált világának, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek, a természetei csapások félelmet ébresztenek és válaszra várnak. A szinódusi atyák, mielőtt elmélyítenék a püspöki összejövetel főbb témáit, köszöntéssel fordulnak Kína helyi egyházához és püspökeihez, akik közül a négy meghívott főpásztor nem vehetett részt a megbeszéléseken. Ennek ellenére különleges helyet foglaltak el a szinódusi atyák imáiban, jelen voltak gondolataikban.
Miután gyors körképet festenek a világ jelenlegi helyzetéről, a bíborosok és püspökök megállapítják, hogy figyelemmel kísérik a közel-keleti és afrikai háborús gócpontokat, szenvedéssel tölti el őket a Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában tapasztalható igazságtalanságok és rendkívüli szegénység. Bíráló szavakkal illetik Nyugat vallási közömbösségét és azzal a felhívással fordulnak a nemzetek vezetőihez, hogy viseljék szívükön az egyének méltóságát, védelmezzék életüket a fogantatás pillanatától kezdve, valamint mozdítsák elő az emberi és társadalmi fejlődést.
„Az Eucharisztia az egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja”. A szinódus három héten át ebből az állításból kiindulva fejtette ki munkáját, és most ennek távlatában foglalja össze megfontolásait és a jövőre néző kívánságait. A dokumentum mindenekelőtt az egyház élete számára vigasztaló jelenségeket foglalja össze: a vasárnapi szentmise jelentőségének megújult tudata, a papi és szerzetesi hivatások növekedése a világ számos részén, a hitükben képzett számos fiatal jelenléte, - ami köszönhető az Ifjúsági Világnapoknak is.
Az érem másik oldala a jelen és a jövő azon kihívásait mutatja, amelyekre a II. Vatikáni zsinat által 40 évvel ezelőtt megújult Tanítóhivatal útmutatásai adnak választ. Senki ne tekintse saját magát az egyházi liturgia birtokosának – figyelmeztet a szinódusi üzenet. Ehelyett a püspökök és a papok elsőként munkálkodjanak azon, hogy ismét a hit gyakorlásának középpontjába kerüljön a kiengesztelődés szentsége, továbbá serkentsék a híveket a megvallott hit szerinti közéleti következetességre, tevékenyen vegyék ki részüket a hivatás pasztorációból, hiszen a paphiány miatt számos területen nehézségekbe ütközik a szentmise bemutatása.
Az ökumenizmus gyakran szerepel a szinódusi üzenet oldalain. A dokumentum elején az atyák arra buzdítják minden keresztény felekezet testvéreit, hogy imádkozzanak az egyház mielőbbi, látható, teljes egységéért, amely lehetővé teszi az Eucharisztia közös ünneplését. Az üzenet elismeri, hogy jelenleg, bármennyire is fájdalmas, nincs lehetőség a közös szentmisére, illetve ismételten utal azokra az érvényben lévő egyházi normákra, amelyek meghatározzák a szentáldozáshoz való járulás feltételeit.
A dokumentum egyik pontja kifejezetten a médiában és a közvéleményben az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltott kérdéssel foglalkozik: az újraházasodott elváltak áldozásának problémájával. A szinódusi atyák ismerik szenvedésüket, és bár nem értenek egyet választásukkal, arra kérik őket, hogy ne érezzék kizárva magukat az egyház életéből, továbbra is vegyenek részt a vasárnapi szentmisén és hallgassák Isten szavát. Tudatában vannak azoknak a veszélyeknek, amelyek általában véve a család intézményét fenyegetik, de arra bátorítják a családokat, hogy őrizzék meg a vasárnapi szentmisén való közös részvétel szokását. Az üzenet utolsó pontjai buzdítást tartalmaznak a papokhoz, hogy XVI. Benedek pápa példáját követve legyenek az Úr szőlejének alázatos munkásai, a hierarchia magasabb fokán állók szolgálata hozzon bőséges termést. A fiatalok legyenek a ”reggel őrszemei”, kötelezzék el magukat az igazságtalanság és az erőszak felszámolására. Az üzenet két képpel zárul: Az egyik az Észak-Afrikai Abitene negyedik századi vértanú keresztényeit ábrázolja, akiktől származik a híres mondat: „Nem élhetünk Vasárnap nélkül”, a második pedig az emmauszi tanítványok evangéliumi jelenetét idézi fel. Mindkét kép középpontjában az Eucharisztia, a Feltámadt Krisztus áll, arról az örömről tanúskodik, amely a hívek közösségének egységéből fakad.
A péntek délelőtti általános ülés első részének végén a szinódusi atyáknak kiosztották Isten Szolgája II. János Pál kegyképét, rajta több nyelven a mielőbbi boldoggá- és szentté avatását kérő imával, és ruházatából vett ereklye-darabbal. Október 17-én, Karol Wojtyła megválasztása 27. évfordulójának másnapján a szinódusi atyák levonultak a Vatikáni Grottákba II. János Pál sírjához, hogy leróják tiszteletüket és kérjék közbenjárását különös kegyelmekért a szinódus sikerét és az egyház életét illetően.