"Isten nem könyörtelen uralkodó, aki elítéli a bűnöst, hanem szeretetteljes atya,
aki mindig kész a megbocsátásra" - mondta katekézisében XVI. Benedek pápa
Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa a 129. zsoltárról
elmélkedett, amelyet latin változata alapján De profundis néven őriz a keresztény
hagyomány és amely a Miserere imával együtt a népi ájtatosság egyik legkedveltebb
bűnbánati zsoltárává vált. Azon túl, hogy a temetési gyászszertartásokon énekelik,
a szöveg mindenekelőtt az isteni irgalmasság, a bűnös és az Úr közötti kiengesztelődés
dicsőítő éneke. Isten igazságos, de mindig „irgalmas és könyörülő, hosszan tűrő, gazdag
kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja vétket, a
hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétké számon
kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyed ízig.” Éppen ezért a zsoltár szerepel
a karácsonyi vesperás liturgiájában, Karácsony egész nyolcadában, mint ahogy Húsvét
negyedik vasárnapja, valamint Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony
ünnepének liturgiájában is. A 129. zsoltár a rossz és a bűn mélyéből feltörő hanggal
kezdődik: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam!” A zsoltáros
a bűn és a megbocsátás témáját három mozzanatban fejti ki. Mindenekelőtt Istenhez
fordul, akit közvetlenül tegező formában szólít meg: „Ha számon tartod a vétkeket,
ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek
téged.” Jelentőségteljes az a tény, hogy a félelmet, a tisztelettel és szeretettel
vegyes magatartást, nem a büntetés, hanem a megbocsátás idézi elő. Nem Isten haragja,
hanem inkább az a szent félelem, amelyet lefegyverző nagylelkűsége ébreszt bennünk.
Isten ugyanis nem egy könyörtelen uralkodó, aki elítéli a bűnöst, hanem szeretetteljes
atya, akit nem a büntetéstől való félelem miatt kell szeretnünk, hanem azért, mert
mindig kész a megbocsátásra. A második mozzanatban az imádkozó már nem az Úrhoz
fordul, hanem róla beszél: „Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában.
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt.” A bűneit megbánó zsoltáros szívében
most kivirágzik a várakozás, a remény, annak bizonyossága, hogy Isten megszabadító
szava eltörli bűneit. A harmadik és utolsó szakasz kiterjed egész Izraelre, a gyakran
bűnbe eső népre, amely tudatában van annak, hogy szüksége van Isten üdvözítő kegyelmére:
„várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás. Ő váltja
meg Izraelt minden bűnétől.” A személyes megváltás, amelyért a zsoltáros az ima elején
könyörgött, most kiárad az egész közösségre. A zsoltáros hite beolvad a szövetség
népe történelmi hitébe. Ezt a népet az Úr nemcsak az egyiptomi elnyomás csapásától
mentette meg, hanem megváltotta minden bűnétől is. A bűn sötét szakadékából kiindulva,
a De profundis könyörgés Isten ragyogó látóhatárához érkezik el, ahol az irgalmasság
és a megváltás, a szeretet Istenének két nagy jellemzője honol – mondta XVI. Benedek
pápa, majd idézte Szent Ambrust. Az egyházdoktor írásaiban gyakran emlékeztetett
azokra az okokra, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy a megbocsátás Istenéhez
fohászkodjunk. „Ha meg akarsz igazulni, gyónd meg vétkedet: a bűnök alázatos megvallása
megszünteti lelkedben a vétek által okozott zűrzavart.”