2005-09-30 16:37:35

Csütörtökön délután Rómában megkezdte évi teljes ülését az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa


A vasárnapig tartó ülésen a földrész püspökkari konferenciáinak 34 elnöke a következő témát vitatja meg: „A II. vatikáni zsinat és Európa. Útmutatások a jövő számára.”
Amédée Grab churi püspök, a Tanács elnöke, megnyitó beszédében azt a felelősséget elemezte, amely a püspökökre hárul a II. vatikáni zsinat tanításának gyakorlati megvalósításában. Idézte VI. Pál pápa szavait, amelyeket 40 évvel ezelőtt, a zsinat lezárásakor mondott a nagy egyházi esemény vallási értékére vonatkozóan. A Szentatya akkor megállapította, hogy a „vallás” kifejezés az Istenhez fűződő közvetlen kapcsolatot jelenti, az egyház létjogosultságát képviseli. A zsinat „dicsőség volt Istennek”, amennyiben a laicizmustól megjelölt korban bátran és határozottan hirdette, hogy Isten létezik, valós és élő, személyes és végtelenül jó, aki gondját viseli az emberiségnek. VI. Pál egyben kijelentette, hogy a zsinat nem kívánt harcba szállni a laikus humanizmussal, amely elutasítja a természetfelettit, hanem bizalommal tekint az emberre, és párbeszédet kíván folytatni a fennálló kultúrákkal, alázattal és szeretettel szolgálva az emberiséget.
Amédée Grab püspök korunk legnagyobb kihívásai közül a „rossz” jelenlétét emelte ki. Ennek egyik megnyilvánulása volt a közelmúltban Roger testvér, a kiengesztelődés példaképének meggyilkolása. A bosszúállás, a terrorizmus mindennapos jelenségei arra utalnak, hogy nincs helye az őszinte és nyugodt párbeszédnek. Meglepheti tehát a világot, hogy ezzel szemben a katolikus egyház a béke és a megbocsátás érdekében kötelezte el magát.
A kihívások közül Grab püspök kiemelte még a spirituális téren tapasztalható zűrzavart. (Utalt rá, hogy a főpásztorok teljes ülése az arkangyalok ünnepén kezdődött és vasárnap, az őrangyalok ünnepén fejeződik be. A keresztény vallás számos elemét, közöttük az angyalok szerepét is, eltorzítják és még a hívők körében is gyakran hamis nézetek terjednek el. Ezért volt fontos lépés a Katolikus Egyház Katekizmusa Kompendiumának közzététele – mondta még a churi főpásztor, majd idézte XVI. Benedek pápa szavait, amelyeket a német püspökökhöz intézett Kölnben: „az Oltáriszentség imádása nem luxus, hanem elsőrendű feladat”. A főpásztorok arra kaptak meghívást, hogy vezessék híveiket Krisztus keresésében, a végtelenségében mindig új Isten felé.
Az európai püspökkari konferenciák elnökei illetve megbízottjai többek között a következő témákkal foglalkoznak a teljes ülés során:
Vinko Puljic szarajevói bíboros érsek beszámol a Dél-Kelet-Európai elnökök találkozójáról, Peter Fleetwood prelátus, a tanács másodtitkára az európai keresztények és az iszlám közötti párbeszédről, illetve a szentföldi keresztényekkel való szolidaritásról tartott előadást. A napirendi pontok között szerepeltek még a következő témakörök: a kölni ifjúsági találkozó, olasz népszavazás a mesterséges megtermékenyítés, a családról folytatott vita Spanyolországban, eutanázia, európai egyesülési folyamat.







All the contents on this site are copyrighted ©.