2005-09-23 16:56:36

Az egyetemi pasztoráció nemzeti delegátusainak európai találkozója
Budapest, (Leányfalu)2005. szeptember 23-25. 


RealAudioMP3 Már a II. Vatikáni zsinatnak a Keresztény nevelésről szóló „Gravissimum educationis” kezdetű nyilatkozata figyelmeztet a katolikus egyetemek, kollégiumok, diákotthonok, és a világi egyetemeken tanuló diákok számára létesített központok, lelkészségek fontosságára. Ez a dokumentum éppen az idén 40 éves. Azóta több szentszéki megnyilatkozás jelent meg, II. János Pál pápa sokszor beszélt az egyetemi lelkipásztori munka fontosságáról, szívesen találkozott egyetemistákkal. Minden esztendőben maga nyitotta meg az akadémiai esztendőt egy ünnepélyes szentmisével a római Szent Péter bazilikában. 1990-ben kiadta az „Ex corde ecclesiae” kezdetű apostoli rendelkezését a katolikus egyetemekről és az egyetemi pasztorációról. – Tanúi lehetünk egy új lelkipásztori szolgálat születésének, megizmosodásának, fejlődésének. Ennek szép jelei a minden tavasszal egyetemisták számára rendezett világnap, rózsafüzér-imádság a pápával, amelyet televíziós láncon követnek az Európa nagy városaiban, ugyanebben az időben összegyűlt egyetemi közösségek. Magyarországról már kétszer is volt ilyen körkapcsolásos videó-konferencia, amelyben a Magyar Szentek templomából (2002. március 2-án) és a pesti bazilikából (2004. március 13-án) sugározták az egész világra a magyar főváros egyetemistáinak és főiskolás hallgatóinak imádságát.

Közben Rómában a Lateráni-bazilika mellett működő Vikáriátuson létrejött az európai egyetemi lelkészek központja, amely egyetemi oktatók, egyetemi lelkészek, és egyetemisták számára rendszeresen szervez találkozókat, képzéseket, konferenciákat. Összefogja a különböző nemzetek hasonló tevékenységét, koordinálja, segíti munkájukat.

Ez a célja a most Budapesten (a leányfalui Szent Gellért lelkigyakorlatos házban) kezdődő nemzetközi konferenciának is, amelyre 24 országból 59 résztvevő érkezett. 10 Olaszországból, 8 Magyarországról, Skóciából és Romániából 4, Ausztriából, Németországból, Írországból, Ukrajnából 3, Nagy- Britanniából, Lengyelországból, Szlovákiából, Spanyolországból, Svájcból 2, Belgiumból, Bosznia Hercegovinából, Ciprusról, Horvátországból, Lettországból, Litvániából, Portugáliából, Csehországból, Oroszországból, Szlovéniából, és Svédországból pedig 1-1 képviselő. A résztvevők között két püspök (szlovák és lengyel), 1 magyar látogató: Udvardy György Esztergom-Budapesti segédpüspök, 39 pap és 17 világi munkatárs van.

A programpontok között előadások, megbeszélések, a kölni ifjúsági világtalálkozó kiértékelése, a következő tavaszi egyetemi világnap rendezvénye szerepelnek. Előadást tart Kránitz Mihály teológiai professzor, a PPKE rektor-helyettese is. Szórakoztatásul vendégként énekel a budapesti egyetemi lelkészség együttese, az imperfectum, és bemutatkozik a lelkészség közössége. Lesz sétahajó út a Dunán, a Szent Jobb megtekintése a bazilikában, orgonakoncert és vacsora a Magyar Szentek temploma plébániáján.

A konferencia helyszíne a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház. A költségekhez hozzájárult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Szervezők: Római Vikariátus és a Budapesti Egyetemi Lelkészség.

Program:
Szeptember 23. péntek
14.30 megérkezés, elszállásolás
15.00 közös imádság
Mons. Peter Fleetwood, az Európai Püspökkari Konferenciák mellett működő titkár (CCEE) üdvözlete, Mons. Lorenzo Leuzzi (az európai egyetemi lelkészek bizottságának koordinátora): a munkaokmány bemutatása.
Bevezető előadás: Az egyetemi pasztoráció Európában: az elkötelezettség perspektívája – S.E.R. Cesare Nosiglia (a CCEE egyetemi pasztoráció püspök-delegátusa)
A Lineamenta új záradékának bemutatása – Mons. Sergio Lanza (Lateráni Egyetem)
20.30: Az „imperfectum” együttes (egyetemisták) játszanak és bemutatják a Bp-i Egyetemi Lelkészséget.
Szeptember 24. szombat
8.00 Szentmise (főcelebráns: Udvardy György Eszt.-Bp-i segédpüspök)
Az európai egyetemek útja: a közös európai terület – Dr. Kránitz Mihály (PPKE rektor-helyettes), Mons. Vincenzo Zani (Nevelésügyi Kongregáció altitkára).
A kölni ifjúsági világtalálkozó után: az egyetemi fiatalok képzési iránya
Mons. Francio Kohn – a Pápai Laikusok Tanácsa
Mons. Georg Austen – Német Püspöki Kar
Mons. Lorenzo Leuzzi – európai egyetemi lelkészek koordinátora
14.30 Budapest megtekintése: hajóút a Dunán, Szent István bazilika: Szent Jobb kápolna, orgonakoncert a Magyar Szentek templomában, vacsora a plébánián.
Szeptember 25. vasárnap
8.00: Laudes
9.00: Kilátások és feladatok
A. Az egyetemi tanárok európai találkozója: 2007. június
Don Austin de Agua (Spanyol Püspöki Kar)
B. Az európai egyetemisták IV. világnapja (2006. március 11)
C. A Sedes Sapientiae ikon zarándokútja
D. Külföldi egyetemisták III. világkongresszusa (2005. december 13-16)
12.00 Szentmise
14.30 Hazautazás








All the contents on this site are copyrighted ©.