A Szentatya beszéde az ad limina látogatásukat végző mexikói főpásztorok újabb csoportjához

A Mexikói Köztársaság középső része az a térség, amelyen az ősi bennszülött lakosság letelepedett és ahol az egyház megkezdte missziós tevékenységét. A nagyvárosok, a gazdasági, kulturális, politikai élet központjai, hatásukat az egész nemzetre kisugározzák. A lelkipásztori programok irányuljanak kivétel nélkül a városokban élő minden társadalmi osztályra – mondta a Szentatya. A püspökök fordítsanak nagy gondot az elvándorlókra, akik vidékről a városokba költöznek, hogy ott munkát találjanak, és akiknek száma egyre nő. A főpásztorok szilárdítsák meg a rájuk bízott közösségek életét, hogy azok egyre inkább „a szeretetközösség otthonává és iskolájává” váljanak – II. János Pál „Novo millennio ineunte” k. apostoli levelének szavai szerint. Az egyház ezáltal válik képessé arra, hogy válaszoljon a világ elvárásaira. Segítsék papjaikat, legközvetlenebb munkatársaikat, hogy az ima emberei lehessenek, továbbá kísérjék figyelemmel a papjelöltek képzését.
Legyenek a remény apostolai, akik bíznak Isten ígéreteiben. Az Úr soha nem hagyja magára népét, hanem szüntelen megtérésre szólítja fel, hogy országa megvalósulhasson. Isten országa nem pusztán azt jelenti, hogy Isten létezik és él, hanem azt is, hogy tevékenyen jelen van a világban. A lelkipásztori programok tükrözzék ezt a bizalmat, amelyet a világban szeretetteljesen jelen lévő Istenbe helyezünk. Ezáltal a világi katolikusok jobban szembe tudnak nézni az egyre növekvő szekularizációval és felelősen részt vállalnak a közéletben, az egyház szociális tanításának fényében – mondta végül XVI. Benedek pápa, majd a guadalupei Szűzanya, Mexikó Királynője és Anyja közbenjárásáért fohászkodva adta apostoli áldását a mexikói püspökökre.