"A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa
a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor
XVI. Benedek pápa emlékeztette a castel gandolfói pápai rezidencia udvarán összegyűlt
híveket, hogy szerdán, szeptember 14-én ünnepeljük Szent Kereszt felmagasztalását.
Az Eucharisztiának szentelt évben ez az ünnep sajátos jelentőségre tesz szert: arra
szólít fel, hogy elmélkedjünk el arról a mély és eltéphetetlen kapcsolatról, amely
az Eucharisztia ünneplését és a Kereszt misztériumát egyesíti. Minden szentmise ugyanis
megjeleníti Krisztus megváltó áldozatát. Mint ahogy szeretett II. János Pál pápa írta
Ecclesia de Eucharistia k. enciklikájában, a Golgotára, a kereszthalál órájához tér
vissza lélekben minden pap a szentmise bemutatásakor, az azon résztvevő keresztény
közösséggel együtt. Az Eucharisztia tehát az egész húsvéti misztérium emlékezete:
Krisztus kínszenvedése, halála, a poklokra való alászállása, feltámadása és mennybemenetele.
A Kereszt megható megnyilvánulása annak a végtelen szeretet aktusnak, amellyel Isten
Fia megmentette az embert és a világot a bűntől és a haláltól. Ezért a Kereszt jele
alapvető gesztus a keresztények imájában. Amikor keresztet vetünk, annyit jelent,
hogy látható és nyilvános igent mondunk Annak, aki értünk meghalt és feltámadt, igent
mondunk Istennek, aki szeretete alázatában és gyengeségében Mindenható, erősebb a
világ minden hatalmánál és értelménél. Az átváltoztatás után, a hívek, tudatában
annak, hogy a keresztre feszített és feltámadt Krisztus valóban jelen van a szentostyában,
így imádkoznak: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg
el nem jössz”. A hit szemével a közösség felismeri az élő Jézust kínszenvedése jeleivel
és Tamással együtt ámulattal telve ismétli: Én Uram, én Istenem. Az Oltáriszentség
a halál és a dicsőség misztériuma, csakúgy, mint a Kereszt, amely nem egy véletlen
kellék, hanem eszköz, amelynek révén Krisztus belépett dicsőségébe és az egész emberiséget
kiengesztelte, leküzdve minden ellenségeskedést. Ezért a liturgia arra buzdít bennünket,
hogy bizalommal teli reménnyel imádkozzunk: „Mane nobiscum Domine! Maradj velünk Urunk,
aki szent Kereszteddel megváltottad a világot!” Mária, aki a Kálvárián jelen volt
a Kereszt tövében, az egyházzal együtt, mint az egyház Anyja, jelen van minden egyes
szentmise bemutatásánál. Ezért senki sem tudja Máriánál jobban megtanítani nekünk,
hogy megértsük, és hittel, szeretettel éljük meg a szentmisét, egyesülve Krisztus
megváltó áldozatával. Amikor szentáldozáshoz járulunk, Máriához hasonlóan és vele
egységben átöleljük a keresztfát, amelyet Jézus, szeretetével az üdvösség eszközévé
alakított át, „Áment”, „Igent” mondunk a keresztre feszített és feltámadt Szeretetre.