Lengyelország – egyházi személyek a kelet-európai titkosszolgálat soraiban- cikkismertetés

„Személyek, akik egy távoli országból érkeztek, hogy közelről kémkedhessenek” ez a címe annak az interjúnak, amelyet a „Trenta giorni” – 30 nap az egyházban és a világban c. havonta megjelenő olasz folyóirat július-augusztusi kettős száma tett közzé.
Április végén nagy feltűnést keltett az a Lengyelországból érkezett hír, hogy Konrad Stanislaw Hejmo domonkos atya, aki mint a Rómába zarándokló lengyelek lelkipásztora a Pápa közvetlen környezetéhez tartozott, kezdettől fogva a varsói titkosszolgálat informátora volt. A hírt Leon Kieres, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke tette közzé. A független közintézet statútumát 1998 decemberében hagyta jóvá a varsói parlament. Célja, hogy napvilágra hozza a Lengyelországot 1939 és 89 között sújtó náci, majd kommunista elnyomásra vonatkozó történelmi igazságot, átvizsgálva a lengyel titkosrendőrség levéltárának anyagát is.
A Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete nevében Jan Żaryn történész válaszolt a „Trenta giorni” c. olasz folyóirat újságírójának kérdéseire. A lengyel történész, egyetemi tanár, 13 könyvet és több mint 100 tanulmányt tett már közzé, amelyek mind az ország helyi egyházának történelmével foglalkoznak. Az interjúban elmondta, hogy a titkosrendőrség tevékenységével kapcsolatos dokumentumok hossza mintegy 90 km-t tesz ki. Az iratokat 1944 és 1990 között a lengyel titkosrendőrség alkalmazottai szerkesztették. (A belbiztonsági szerv rövidítése 1956-ig UB, majd attól kezdve 89-ig SB volt.) A dokumentumok között találhatók minisztériumi belső utasítások, rendelkezések, személyekre vonatkozó iratok, amelyeket például az útlevélosztály, vagy más intézmény töltött ki, számos dosszié tartalmazza az egyházmegyékre, plébániákra, férfi és női szerzetesi intézetekre, kolostorokra, szemináriumokra vonatkozó információkat. A titkosrendőrség minden szerzetesrendet megfigyelése alatt tartott, különös tekintettel a domonkosokra és a jezsuitákra, mivel ők foglalkoztak leginkább az ifjúsággal.
1962-től 90-ig minden egyes papnak és szeminaristának volt külön dossziéja a belügyminisztérium IV. osztályán.
1949. július 13-tól kezdve egészen a hetvenes évekig a lengyel belügyminisztériumban számos belső utasítást adtak ki arra vonatkozóan, hogy hogyan kell kiképezni azokat az alkalmazottakat, akiknek feladata az informátorokkal való kapcsolattartás volt. 1962 és 90 között a IV. osztály elsődleges tevékenysége az informátorok kiképzésére irányult. A másodlagos célkitűzés pedig az volt, hogy a lehető legtöbb informátort szervezzék be a legmagasabb egyházi szinten, vagyis a püspöki kúriákon. Elterjedt módszer volt a telefonbeszélgetések lehallgatása, a rejtett kamerás fényképezés, a magánlevelek felbontása. A titkosszolgálat minden egyes levelet elolvasott, amelyet a lengyel püspöki kar titkársága a Vatikánba küldött. A levelekről fénymásolatot készítettek, majd gondosan visszatették az eredeti borítékba, hogy továbbítsák a címzetthez.
Ami Hejmo atyát illeti, mintegy 700 oldalas aktacsomó vonatkozik rá. Az első jelentések még lengyelországi szolgálata idejéből származnak, amikor a havonta megjelenő domonkos folyóirat szerkesztője volt. Rómában olykor találkozott a kommunista Lengyelország nagykövetségének egy alkalmazottjával, aki egyben az SB titkosszolgálat embere is volt. Az SB embereivel 1988-ig tartotta a kapcsolatot, 81-ig a belügyminisztérium IV. osztályának egy funkcionáriusa fedezte.
Jan Żaryn lengyel történész szerint a kommunista belbiztonság a helyi papság mintegy 15 %-át „informátor”-ként tartotta nyilván. Arra a kérdésre, hogy a titkosszolgálat milyen mélyen hatolt be a katolikus hierarchiába, illetve, hogy az egyház nem gyanakodott-e a kommunistákkal kollaboráló papokra, a történész a következőket válaszolta:
„Nagyon komoly kérdésről van szó. Biztosan állíthatom, hogy egyetlen püspök, a lengyel püspöki kar egyetlen tagja sem volt informátor. Idáig még egyetlen olyan lengyel püspököt sem találtunk, aki együttműködött volna a kommunistákkal.”
Jan Żaryn hozzátette, hogy számos dokumentáció vonatkozik Stefan Wyszynski bíborosra. Egy 1970-es iratot a IV. osztály hivatalnokai készítettek a prímás környezetéhez közel álló informátorok jelentése alapján. De nehéz megállapítani, hogy ki volt az informátor, vajon személyes titkára, vagy pedig olyan munkások, akik a prímási épület felújításán dolgoztak. Wyszynski bíboros prímás és a lengyel püspökök jól tudták, hogy az SB figyeli őket, hogy levelezésüket elolvassák. De a prímásnak nem volt semmi rejtegetni valója, a hatalomról szólva mindig ugyanazt mondta, hivatalosan és magánbeszélgetésben egyaránt. Voltak olyan papok, akik összeroppantak a besúgás kényszere alatt, és mindent megvallottak püspöküknek, aki feloldozta őket. Mint ahogy az ötvenes években az a pap, aki a Caritas tagja volt, és segítette a kommunistákat, hogy beépüljenek egyes katolikus intézményekbe.
A II. János Pál pápa ellen elkövetett merényletre vonatkozóan a „Trenta giorni” újságírója, Giovanni Cubeddu azt a kérdést tette fel, hogy a lengyel titkosszolgálat birtokában lévő dokumentumok alapján lehet-e következtetni az ún. „bolgár szál”-ra. Jan Żaryn erre a következőket válaszolta:
„Azt hiszem, hogy nem lehet hiteles érveket felhozni annak bebizonyítására, hogy az SB-t felelősség terheli a Pápa ellen 1981. május 13-án elkövetett merényletben. Sajnos, vagy szerencsére, nem találtam olyan dokumentumokat, amelyek ilyen irányú információkat tartalmaznának.
Tudjuk, hogy a IV. osztály tisztviselői részt vettek egy összejövetelen Moszkvában, a KGB alkalmazottaival közösen egy egyházra vonatkozó tervet illetően, de a találkozó eredménye mai napig ismeretlen. Tudjuk, hogy egészen bizonyosan létezett kapcsolat a lengyel és a szovjet titkosszolgálat között 1981-ben. De nincsenek erre vonatkozó dokumentumok."
"Egyetértek azzal a német újságíróval – folytatta az interjúban Jan Żaryn lengyel történész, - aki megtalálta a Stasi egy 1981-es keltezésű iratát, amelyből kiviláglik, hogy a kelet-német titkosrendőrség megpróbálta hamisan tájékoztatni a közvéleményt és a nyugatiakat, azt állítva, hogy a bolgároknak semmi közük sincs a II. János Pál pápa elleni merénylethez és csak az olasz ügyészek terjesztették ezt a hírt. Tudjuk azt is, hogy Ali Agca gyakran változtatta meg vallomásait. Egy idő múlva nyilván azért, mert a Stasi megfenyegette, a török terrorista azt állította, hogy magányos merénylő volt."
„Ez nem változtat azon a tényen – folytatta tanúságtételét Jan Żaryn - hogy Lengyelországban és minden lengyel számára, ezt úgy is mint lengyel és úgy is, mint történész, aki Varsóban tartózkodott 1981. május 13-án, biztosan állíthatom: a vétkest Moszkvának hívták”.