2005-08-12 17:14:51

10 ezer római fiatal indul Kölnbe


Róma – Összesen 10 ezer fiatal utazik Rómából a plébániákról, a katolikus mozgalmak és szervezetek tagjai közül Németországba. Vasárnap, augusztus 14-én a római Ostiense vasútállomásról a Gáspár, Menyhért, Boldizsár elnevezésű vonatok viszik a fiatalokat a találkozóra – nyilatkozta Mauro Parmeggiani atya, a Római Helynökség titkára és az egyházmegyei ifjúsági referense a Vatikáni Rádiónak adott interjújában. A római fiatalok a bonni előtalálkozó részeként San Remigio templomban rendezték meg „II. János Pál: az eucharisztia embere” c. kiállítást, illetve folyamatos szentségimádást tartanak. A kölni zarándoklat céljáról szólva a következőket mondta: „A napkeleti bölcsek az igazság keresői, Annak az igazságát keresik, aki értelmet ad az életnek. Sok értelemben hasonlóak a fiatalokhoz, akik szintén az igazságot keresik: aki az út, az igazság és az élet, vagyis Krisztus. Az a találkozás, ami a napkeleti bölcseket arra késztette, hogy más úton térjenek vissza Heródest elkerülve, miután látták a kis Jézust, a Krisztust kereső fiatalokat is arra készteti, hogy más úton térjenek haza a zarándoklatról. Térjenek Krisztussal együtt haza és legyenek hiteles tanúi maguk mögött hagyva mindazt, ami rossz. Éljenek olyan emberekhez hasonló életet, akik az Úrral és nem korunk bálványaival tartanak.” Végül arra vonatkozóan, hogy a fiatalok mit visznek magukkal szívükben a kölni találkozóra Mauro Parmeggiani atya három dolgot sorolt fel: a Krisztussal való találkozás vágyát, II. János Pál pápa példáját, aki az életszentség útján járt, illetve az új Pápával találkozás vágyát.







All the contents on this site are copyrighted ©.